Ugrás a tartalomra
Életem és munkám öröme vagytok, amikor nem leszek már, hiába minden. Ne a koszorúkat rakjátok a síromra, élve szeressük egymást!
Kapcsolódó idézetek
-
Egy napon mindannyian meghalunk, és ha már muszáj elbúcsúznunk, mindenkinek ilyen halált kívánok - magamnak, azoknak, akik szeretnek, és azoknak is, akik gyûlölnek. Mindenkinek azt kívánom, hogy annak a karjában hagyhassa el a földi létet, aki a világon a legjobban szereti.
Steiner Kristóf
-
Ha úgy hiszitek, hogy a könnyek elmossák a vágy kormos hókupacait, sírjatok egy kicsit! De ne sajnáljatok. Az örömért éltem, az örömért halok meg. Bûn lenne, ha síromra a gyász angyalának kőalakját állítanátok.
-
Szeretném, ha a temetésemen mindenki, aki ismert, elmondana egy kis anekdotát. Egy jó emléket velem kapcsolatban. Egy mókás, szórakoztató emléket. Addig is igyekszem, hogy mindenkinek több is eszébe jusson. Szeretném, ha az életemet ünnepelnék, és nem siratnának.
Nikodém Vanda
-
Búcsú volt, valahányszor a tudtára adtam, hogy milyen fontos nekem, valahányszor tettekkel és szavakkal igazoltam szeretetemet. Az élők az élet minden napján búcsúznak. Szerelemmel, barátsággal, annak a megerősítésével, hogy az emlékek megmaradnak, ha a test elenyészik is.
Robert Anthony Salvatore
-
Hulló könnyekkel állok sírod felett,
a koporsó bezárta legdrágább kincsemet.
Megállt egy szív, mely élni vágyott.
Csak az idő múlik, feledni nem lehet.
Nehéz az életet élni nélküled.
Felejteni téged soha nem lehet.
Ha a bús napjaim le fognak telni,
Oda vágyom hozzád megpihenni.
-
Megszületünk, élünk, ha szerencsénk van, szeretünk, aztán meghalunk. Ez az élet rendje, nincs rajta mit gyászolni. Azokat kell sajnálni, akik nem éltek, akik nem találták meg a szerelmet.
-
Szerettem volna még élni köztetek,
de a sors másképp rendelkezett.
Küzdöttem, de már nem lehet,
szeretteim, Isten veletek!
-
Te vagy messze a legjobb dolog, ami az életem (...) során történt velem. Az, hogy úgy halok meg, hogy tudom, hogy szerettek, és nem is akárki, hanem te szerettél (...), gyönyörû lezárása az életemnek.
-
Üresen tegyék le a koporsódat! Ne hagyj semmit a Halálnak, éld és használd fel minden erődet, érzelmedet, esélyedet, vágyadat, álmaidat. Ne takarékoskodj magaddal.
Moldova György
-
Ha meguntad, rózsám,
Velem életedet,
Csináltass koporsót,
S temess el engemet!