Ugrás a tartalomra
Élő szó az, ami vérzik. Néha csak annyira, mint egy megszúrt ujjhegy. Az ember maga is megijed, amikor kimondja. Akkor is, ha olvassa. Ami mélyről jön, az mindig véres. Ami odabent természetes - hogy az élet: vér -, az a felszínen ijesztő. "Juj, ezt nem kéne kimondani!" "Ezt nem szabadna nyilvánosságra hozni!" Tiltakozást vált ki. Viszolygást. - S ugyanakkor örömet is!
A holt szóról nincs mit beszélnünk - legtöbbször azt mondjuk ki. A holt szó lehet szép, okos, mûvészi, de nincs benne vér. Nem "onnan" jön, bentről, a "dobogó szívből". A holt szavakat mindig valami helyett mondjuk ki, és ez a valami lényünk igazsága. Nem az a baj vele, hogy nem okos vagy szép - a baj vele az, hogy öl.
Kapcsolódó idézetek
-
Mindannyian ismerjük a mondást, hogy szavakkal ölni lehetne. Igaz. A szavak fájnak. Mélyre hatolnak a szívünkbe, ahol a fájdalom kitölti a teret, és a szívünk még arról is megfeledkezik, miért dobog egyáltalán.
-
Azt szokás mondani, hogy a halottakról jót vagy semmit. Szerintem ez ostobaság. Az igazság mindig igazság marad. Mindent egybevetve akkor már jobb, ha az ember az élőkről fogja be a száját. Õket esetleg megsértheti az ember. A halottak túl vannak ezen. De a zûr, amit okoztak, túlélheti őket.
Agatha Christie
-
A hazugság kétélû fegyver, néha elfedi a szíven szúró valóságot, és van úgy, hogy jobb azt nem megmutatni, akkor nem hal bele senki sem, ám néha kegyetlenül hátba döf, és pillanatok alatt elvéreztet. Kegyes hazugság - szoktuk mondani. Jobb néha nem tudni az igazat.
Papp Csilla
-
Az élet szavakból nő ki, a halál viszont a hallgatásban lakozik. Ezért kell folytatnunk az írást, ezért kell mesélnünk, ezért kell verssorokat és káromkodásokat mormolnunk, mert így még egy ideig még távol tarthatjuk a halált.
Jón Kalman Stefánsson
-
A szóbeli erőszak, a gyûlölködő beszéd a végén mindig öléshez vezet. Nem lehet elégszer mondani, hogy behatoljon a kemény fejekbe. És ha mégsem hatol, ha könnyedén és kéjesen folytatják más embercsoportok szutykos szidalmazását, akkor azt kell gondolnunk, hogy tudatosan az öléshez vezető utat választották.
Lángh Júlia
-
Semmi se természetesebb, mint a halál, és mégis, a halál, ha szemtől szembe állunk vele, mintha valami kábultságot keltő ütést mérne ránk. Hiába látjuk előre, abban a nagy pillanatban, amikor csakugyan megjelenik előttünk, fagyos lehelete átjárja, feldúlja, összeborzongatja, megreszketteti minden idegünket, eltompítja érzékeinket, lesújtja egész gondolkozásunkat. Megjelenésében van valami, ami szívünknek örökre megérthetetlen; valami borzalmasan leverő, süketítő, butító.
Ambrus Zoltán
-
A nyílt, egyenes beszéd nem azt jelenti, hogy minden önkontroll nélkül tüstént a másik arcába vágjuk mindazt, ami első pillanatban a lelkünkbe tolul. Olykor ajánlatos a nyelvet fékezni, mérlegelni: az igazság vagy csak a puszta indulat késztet-e arra, hogy gátlás nélkül nyilvánuljunk meg. A sértő fogalmazás nem őszinteségünk, hanem bárdolatlanságunk jele.
Jókai Anna
-
Ha a vér az élő testben kering, értelemszerûen az élet jelképe. Ám ha kiontják, a halállal válik egyértelmûvé, a gonosz tettet és az elmúlást, az erőszakos véget jelképezi. A vér az erőszak jele is - a háborúé.
Nemere István
-
A dolgoknak megvan a saját életük, szembeszállnak velem, szembeszállnak azzal, hogy brutálisan rögzítsék őket, mert akkor végük van, meghaltak. Ne akarjunk mindenről beszélni. Mialatt írok, és az írásomon töprengek, megértem a hallgatagok, a nem-írók titkát. Õk beérik az események visszahozhatatlan egyszeriségével, nem olyan hiúk és kishitûek, hogy konzerválni akarnák őket. Hiábavaló fáradság. Az olvasó úgysem fog átérezni valamit, amit ő maga nem ismer, vagy legalábbis nem képzelt már el. Minek kell hát írni? Tán a rokonlelkek számára, akik közel állnak hozzánk? De félő, hogy a dolgokat agyonbeszéljük, és megöljük a titkot.
-
Szerintem az embernek nem kell meghalnia ahhoz, hogy őszintén tudjanak róla beszélni, sőt jó lenne, ha már életünkben tudnának rólunk őszintén beszélni, és nem attól félni, hogy vajon mit fog gondolni a másik.
Kovács András Péter