Ugrás a tartalomra
Az élet szavakból nő ki, a halál viszont a hallgatásban lakozik. Ezért kell folytatnunk az írást, ezért kell mesélnünk, ezért kell verssorokat és káromkodásokat mormolnunk, mert így még egy ideig még távol tarthatjuk a halált.
Kapcsolódó idézetek
-
A halálra gondolok, kedvesem, és mosolygok. Mert az ember él, szeret, akar és elér, de minden beteljesülés egy neme a veszteségnek is, hogy utána nyugodtan el lehessen menni, ha kell, egészen is el... S miért is irtóznak az emberek úgy a haláltól? Hiszen az nem lehet rossz. Ellenkezőleg, nagy mélység, nyugalom, béke hív benne, és szabadság, amiről a lélek, amíg az ember él, csak úgy álmodik...
-
A halál figyelemre méltó dolog. Az emberek úgy élik az életüket, mintha nem létezne, és mégis, talán a halál az egyik legfőbb ok az életre. Néhányunknak annyira erősen benne van a tudatában, hogy dühössé és makaccsá válunk tőle. Néhányunknak szüksége van az állandó jelenlétére, hogy láthassuk, mi az ellentéte. Megint másokat annyira lefoglal, hogy már jóval azelőtt ott ülnek a váróteremben, mint hogy bejelentette volna érkezését. Félünk tőle, és mégis, a legtöbben leginkább attól félünk, hogy valaki mást ragad el, nem minket. Mert a halállal kapcsolatos legnagyobb félelmünk az, hogy elmegy mellettünk. És ott hagy minket magányosan.
Fredrik Backman
-
Az emberek élnek, lélegeznek és beszélnek. Életünk egyik fontos tevékenysége - pusztán külső szemléletre is - az, hogy gondolatainkat, érzelmeinket szavakkal közöljük, hogy mások gondolataira, érzéseire figyeljünk, azokat a nyelv közege által fölfogjuk, megértjük. Attól a pillanattól fogva, hogy a világra születtünk, mindaddig, míg meg nem halunk, beszélünk.
Kosztolányi Dezső
-
Történetekből áll az életünk. Van, amelyik egyre dagad, ahányszor továbbadják, mindig nagyobb lesz. Van, amelyik csak közted meg az istenek között hangzik el, halkan, napjában, de ezek is megnőnek, és ugyanolyan vadul megráznak.
Mark Lawrence
-
A beszéddel, de még inkább az írással az ember túl tudta emelni magát a halálon. A szájhagyományokban és a könyvekben fennmarad az egyén lényegi része, mert különféle időkben és helyeken tud hatni mások gondolkodására és tetteire; egy papírra rótt fekete jelsor könnyekre indíthat valakit, amikor már rég porrá omlott a csontja is annak, aki leírta.
Julian Sorell Huxley
-
Két dolog létezik, (...) ami egyet alkot: a valóság és az árnyéka, a fény és a sötétség. Az egyensúly két oldala. Az élet a halálból keletkezik, és a halál az élet következménye. Mivel kiengesztelhetetlenül ellenségesek, folytonosan viaskodnak egymással: ők szülik egymást folyvást és folyvást. És velük együtt születik újjá minden: az almafák virága és a csillagok fénye. Az életben rejtőzködik a halál. A halál magában rejti az újjászületést. Mit ér akkor az élet halál nélkül? A változatlan, örökké tartó, végtelen élet? Mi az, ha nem maga a halál? Az elmúlás, az újjászületés nélkül!
Ursula Kroeber Le Guin
-
Az élet úgyis mondja önmagát;
rohan a rohanás, árkon-bokron át.
- Ám, ha a Világ szólalhat meg benned:
állj meg. Hajts fejet. Hangjának adj nyelvet.
Fodor Ákos
-
Élő szó az, ami vérzik. Néha csak annyira, mint egy megszúrt ujjhegy. Az ember maga is megijed, amikor kimondja. Akkor is, ha olvassa. Ami mélyről jön, az mindig véres. Ami odabent természetes - hogy az élet: vér -, az a felszínen ijesztő. "Juj, ezt nem kéne kimondani!" "Ezt nem szabadna nyilvánosságra hozni!" Tiltakozást vált ki. Viszolygást. - S ugyanakkor örömet is!
A holt szóról nincs mit beszélnünk - legtöbbször azt mondjuk ki. A holt szó lehet szép, okos, mûvészi, de nincs benne vér. Nem "onnan" jön, bentről, a "dobogó szívből". A holt szavakat mindig valami helyett mondjuk ki, és ez a valami lényünk igazsága. Nem az a baj vele, hogy nem okos vagy szép - a baj vele az, hogy öl.
Müller Péter
-
Ha véletlen vagy csoda folytán elszállnának a szavak, elviselhetetlen szorongásba és bárgyúságba merülnénk. Ez a hirtelen némaság a legkegyetlenebb kínoknak tenne ki bennünket. Hisz a fogalom használata az, amivel úrrá leszünk a rettegéseinken. Azt mondjuk: Halál - és ez az elvonatkoztatás megkímél tőle, hogy átérezzük végtelenségét és iszonyatát.
Emil M. Cioran
-
A halál elkerülhetetlen biológiai esemény, alig tudunk valamit igazítani rajta, de az ember élete nem csak biológia, hanem szellem, kultúra, tudás, felismerések, tanítás, írás, példamutatás, méltóság. Ezek mind fontosabbak, mint a halál. Ezek segítenek, hogy sok szálon keresztül beépüljünk a társadalomba; ha sikerül, ha elfogadnak, élünk tovább egy magasabb létsíkon. Olvassák mûveinket, beszélik történeteinket, hivatkoznak ránk, együtt vagyunk a minket ismerőkkel évszázadokig.
Csányi Vilmos