Előfordulhat, hogy a fejlett idegenek némán figyelnek bennünket, mint valami kozmikus kukkolók, és csak arra várnak, mikor válunk képessé a kommunikációra. Az is lehet, hogy azzal a totális érdektelenséggel tekintenek ránk, mint legtöbbünk a hangyákra (ami igazán kár, mert a hangyák nagyon is érdekes teremtmények). Ha jeleznénk nekik, az egyenértékû lenne azzal, mintha egy hangya megrángatná az ingujjunkat, és a hogylétünk iránt érdeklődne.

Kapcsolódó idézetek

1. Ha az idegenek képesek üzenetet küldeni a nagy semmibe, akkor szinte biztosan jóval fejlettebbek nálunk, ugyanakkor sejtelmünk sem lehet arról, hogy mennyiben mások, mint mi. Tegyük fel például, hogy az üzenet küldői velünk ellentétben elsődlegesen nem a látás, hanem az érintés vagy a szaglás útján érzékelik környezetüket. Akármilyen szagmintát is küldenek nekünk távoli bolygójukról, ezerszer is magunkba szívhatnánk anélkül, hogy az üzenet tudatosulna bennünk.
2. Az a gyanúm, hogy az idegen életformák teljesen mások lesznek, annyira mások, hogy nem sok közös lesz bennünk, épp ezért talán még az is nehezünkre fog esni, hogy felismerjük bennük az életet, mielőtt megpróbálkoznánk bármiféle kommunikációval.
3. Az ő szemükkel látunk, csakúgy, mint a magunkéval. Odaadóbban figyelünk, elmélyültebben gondolkozunk, egy oly vidéket derítünk fel, melyet korábban nem ismertünk. Szükségünk van a kedvességükre és a gondoskodásukra - és örömmel vesszük észre, hogy nekik is szükségük van ránk.
4. Van az úgy, hogy mondunk dolgokat, de csak a csendet halljuk. Mintha magunkban sikoltottunk volna. Az pedig nagyon magányos érzés. De csak olyankor történik meg, ha nem igazán figyelünk oda. Ez azt jelenti, hogy még nem elég jó a hallásunk. Mert ahányszor megszólalunk, mindannyiszor van válasz. Maga a világ felel nekünk.
5. Gondolkodtál már azon, milyen fantasztikus, hogy az állatok is társunkul szegődhetnek? Bár nem egy nyelvet beszélünk, képesek vagyunk megtalálni a közös hangot. Sőt, néha ezek a kötelékek még mélyebbek, mint amiket más emberekkel létesítünk.
6. Evolúciósan nem adott bennünk - akármilyen szépen is hangozna - az a korlátlan szeretet, hogy omoljunk egymás karjaiba életkor és minden egyéb tekintet nélkül. Nagyon szép szlogen az, hogy az idegen szép, de ezt tanulni kell. Az, hogy az idegenekkel megfelelően bánjunk, megfelelőképpen kezeljük őket, nem egy egyszerû dolog, mert ambivalencia van bennünk velük szemben. Egyszerre van bennünk egy kitárulkozás, hogy jó lenne megismerni a másikat, hogy számunkra valamilyen szempontból ez egy előnyös kapcsolat lehetne, a másik oldalról viszont nem tudjuk, milyen szándékkal jön, tehát van bennünk egy tartózkodás. Ez egy antagonista rendszer két alrendszere: közelítünk is az idegenhez, meg távolítunk is tőle. Bereczkei Tamás
7. Mi, emberek, csak egy másik állatfajta vagyunk, és csupán bizonyos mértékig különbözünk a többi állattól. Egy ilyen jellegû szemléletváltás nem máról holnapra történik, és nem is egyszerû. A kaméleonok önátalakító képességére lesz szükség hozzá, az ökrök makacsságára, a vándorló bálnák kitartására és emberi észre meg együttérzésre. De mindez nem lesz hiábavaló. Laurel Braitman
8. A legtöbb embernek csak arra van szüksége, hogy beszélgethessen. Hogy meghallgassák. Még ha egy idegen teszi is ezt. Colleen Oakley
9. Érzelmi lények vagyunk. Mire a külvilág jelei elérik a tudatos agykérgünket, már színezve vannak érzelmeink által. Érdemes és lehetséges megpróbálkozni ezektől a hatásoktól elvonatkoztatni, de tudnunk kell, hogy ez egy folyamatos küzdelem. És biológiánk ebben a tekintetben éppenséggel nem a partnerünk. Hraskó Gábor
10. Nem erősségünk a racionális beszélgetés, amelyben egy kérdésre odaillő választ adnak, egy érvet alaposan megforgatnak, hogy eldöntsék, elfogadják-e vagy sem. Szívesen nevezzük magunkat Homo sapiensnek, értelmes embernek, de a gyakorlat alapján úgy tûnik, jobban tennénk, ha levennénk ezt a címkét a homlokunkról. Nyelvünkre úgy tekintünk, mint amely értelmünk eszköze, a kommunikációnkra pedig úgy, mint ami maga a tökéletes információs csatorna és a ráció végső megnyilvánulása. De ha valaki veszi magának a fáradságot, illetve a bátorságot és titokban, az illemet és a törvényt megsértve, kihallgatja mások beszélgetéseit - ahogy azt, ó egek, az önök alázatos szolgája is teszi -, sokat megtud az értelemről vagy épp annak hiányáról. A beszélgetőtársak ugyanis alig figyelnek egymásra, nem hallják meg az érvek lényegét és inkább csak arra összpontosítanak, hogy elmondhassák, amit ők maguk akarnak. Így aztán a szavak és az azokra adott reakciók nemigen találkoznak.