- Emlékszel az esküvőre? - Kristálytisztán. Gyalog indultunk az esketőhelyre, hogy adjunk magunknak egy utolsó esélyt a menekülésre. Végigrohantuk az utat. Hol én akartam elszelelni, hol te. Elszakadt a ruhám, mire odavonszoltál.

Kapcsolódó idézetek

1. Kézen fogva sétáltunk a boldogság mentén, kettesben néztük a lemenőt. Az egyetlen kincsem voltál, de mindent elpakoltál, ölelem a levegőt.
2. Egyszer egy este történt, röviddel azután, hogy hazaértem. Álltam a szoba közepén, és úgy éreztem, elemészt a szomorúság. A tehetetlenség. A szívemen karcolások, hajszálrepedések. És akkor szétestem. Tagjaim kopogva szétgurultak a szobában, csilingeltek a csontok, a belső szervek puhán gördültek, mint a kilyukasztott gumilabdák. Nagyot kiáltottam. Beszaladt a családom, a fiam, a feleségem, a lányaim. És gyorsan, kétségbeesetten összeraktak. (...) Nézzenek rám. Olyan vagyok, mint régen. Megvan mindenem. De valami mégis elveszett belőlem. Talán valami illékony, ami láthatatlanul elillan az emberből, ha szétesünk. Vagy talán valami kis fény... valami kis fénypötty, ami nélkül félhomály van odabent. Lázár Ervin
3. Nem volt közöttünk veszekedés, nem volt szakítás, még csak szóváltás sem. Csak egyetlen, tulajdonképpen ártatlan szót mondtam neki - de mégis éppen ez volt az a pillanat, amikor egy illúzió, amely bennünket összetartott, színes cserepekre hullott szét. Hermann Hesse
4. Te vagy a napfény sebzett szívemen, viharban állva lettem nincstelen, a felhőkkel indultam, ahogy más átutazó. Az érzés itt él még, de szólni képtelen a büszkeségem, ha visszaenged, többé nincs mit féltenem. Dobrády Ákos
5. Semmit sem adtál, csak azt a percnyi sírást. (...) Ennyi maradt. De ez megmaradt, egyedül igaz bizonyítékként, hogy ami elmúlt, nem semmi volt, hogy az érzéseknek súlya volt, szépsége volt, lángja volt. Ez a kis kivetkőztető, hangtalan sírás, ez az, amire élesen, tisztán emlékezem, a szétnyomott nedvességre az arcodon. Bánat futott át a földön: valami történt. Létezett valami, aminek minden más jele bizonytalanná oszlott a messzeségben, az időben, de hogy akkor, utoljára, utolsó percben csupán, miután oly hosszú ideig bizonygattuk magunk és a másik előtt, hogy vége, nincs semmi már, nincs értelme, minek volt, miért kellett találkozni és álmodozni, hogy végül akaratlanul, akarat ellen mégis áttört a sírás, a bizonyíték. (...) Sírtál, és tudom, értelme volt a "semminek".
6. Együtt indultunk el, te elvesztél a ködben. Én napfényízre vágytam, és álmot ûzni jöttem. Republic
7. Könyek gördûltek szép szemedből, Reszketve nyúlt felém kezed, És elválánk némán zokogva, És szívünk mélyen vérezett. Bajza József
8. Sírom szélérûl mondom, hogy örömest szenvedtem... Azzal a gondolattal szállok le csendességem boltjába, hogy hív voltál... és ha az nem voltál - én megbocsátok... Ott, ahová én megyek, nincs haragtartás! Ott majd öszvetalálkozunk, és ott majd - bátran szerethetünk. Kármán József
9. Megtörtént az elkerülhetetlen, az eső lecsendesedett, és ő elment. Úgy éreztem, mintha valaki kiszakított volna belőlem egy darabot.
10. Azzal, hogy megváltozott a természeted, a lelked, minden más lett, ami eddig hozzád kötött. Úgy távozom, hogy a szívem még csordultig van szerelemmel a férfi iránt, aki voltál. Légy boldog az életedben, amit választottál!