Ugrás a tartalomra
Én magam ugyan lelkiismeretlen és érzéketlen vagyok, de minden erőmmel azon leszek, hogy másokban felébresszem a lelkiismeretet és az érzéseket; én tudatlan és silány ember vagyok, de igyekezni fogok, hogy másokat ne vigyek kísértésbe; arcom verejtékében fogok fáradozni, munkálkodni a faluért, becsületesen dolgozni, hogy jó példát adjak másoknak.
Kapcsolódó idézetek
-
Arra törekszem, hogy igazat mondjak, igazságosan cselekedjek és józanul gondolkodjak. Lelkiismeretemre fogok hallgatni, hiszen ez a legfőbb bírám. Úgy fogok viselkedni másokkal, ahogy én szeretném, hogy velem viselkedjenek.
Bartal Tamás
-
Képes leszek szeretni minden szeretetlenség fölött,
Adni akkor is, ha mindentől megfosztanak;
Örömmel dolgozni minden akadály ellenére;
Kinyújtani a kezem még a legnagyobb magányban és elhagyatottságban is;
Felszárítani a könnyeimet akkor is, ha zokogok;
És hinni akkor is, ha nem hisznek bennem.
Paulo Coelho
-
Igaz leszek, mert vannak, akik bíznak bennem;
Tiszta leszek, mert vannak, akik törődnek velem;
Erős leszek, mert olyan sok a szenvedés;
Merész leszek, mert annak kell lennem;
Barátja leszek mindenkinek - ellenségnek, társtalannak;
Ajándékozom, s elfeledem az ajándékot;
Alázatos leszek, mert ismerem a gyengéimet;
Felnézek... és nevetek... és szeretek... és magasba emelek.
-
Ami megadatott nekem, sok más ember életében hiányzik, és úgy gondolom, hogy ezáltal akaratlanul én is a gonosz oldal része leszek. (...) Hiába nem tehetek róla, hogy az a másik nálam hátrányosabb helyzetben van, ez nem mentesít a felelősségtől, hogy a tudásom szerint segítsek és empátiával forduljak feléjük.
Jordan Peele
-
Nekem jó szívem van, sok szeretet lakik a lelkemben, de ha tudnák, hogy milyen belső erőfeszítésekbe és megrázkódtatásokba került, hogy ne essem bele sok-sok olyan bûnbe, amelybe önkéntelenül is mindenki beleesik, ha emberek között él!
Nyikolaj Vasziljevics Gogol
-
Az emberek gyengék. A jó lelkiismeret nem elég a helyes viselkedéshez. És bár úgy érezhetjük, hogy tudjuk, mit szándékoztunk tenni, mindnyájan tudjuk, hogy nem úgy cselekszünk, ahogy mi magunk is szeretnénk.
Richard Feynman
-
Nagy meggyőződéssel és hittel,
Állhatatosan, odaadóan, szívélyesen,
Visszafogottan, lelkiismeretesen és szelíden
Munkálkodok mások boldogságáért.
Santideva
-
Aki csak kevéssé szenved, legyen büszke és bátor, amennyire kedve tartja, álljon ellene a sértéseknek, dacoljon, vagy fizessen rosszal a rosszért... én nem tehetem. Én érzek...
Jane Austen
-
A szenvedő búbánatát elpanaszolni, az örvendező a környezet arcára is vidám mosolyt deríteni vágyakozik; a jólelkû ember mások javítására, a vásott szívû pedig megrontásukra törekszik; a képzett elméjû, értelmes ember a felvilágosodást, a korlátolt eszû, tudatlan ellenben a sötétséget óhajtja terjeszteni a maga körében.
Greguss Gyula
-
Igyekszem bölcs lenni, ha nem lehetek vidám, könnyed, amikor nem örülhetek, megpróbálom elviselni, amit úgysem lehet megváltoztatni, és szeretnék türelmes lenni, amikor nincs mód úrrá lenni a bajokon.
Elizabeth Montagu