Ugrás a tartalomra
Én nem hiszek a nőbe. Nem a kézbe,
mely ad-vesz, a szájba - kis piros ajtó,
most nevető, most bánatos-sóhajtó -
a karba, amely integet igézve:
de hittem a te két jó-jó szemedben,
a két szemed mélyén horgonyt vetettem,
én mindig a lélekbe-szembe hittem,
most is hiszek, megálltam, várok itten.
Kapcsolódó idézetek
-
Gondoltam: nem szabad addig nővel lennem, míg meg nem találtam az igazit. Addig csak mindig keresni. Csak próbálni. Nem olyan egyszerû, gondoltam, csak megkapni a nőt, hálni vele és megvan. Nem ilyen egyszerû az élet. Mert itt bent (...), itt bent is kell valami. Valami szó. Itt is maradni kell valaminek. Nyomának. Nem csak az kell, hogy az ember nemileg kielégüljön, hanem belül, a lelkének is kell valami. Az ember nem taposhatja a jobbik felét örökösen a sárba.
-
Szívem, mely egyre azt dobogta, Rád vár
s közönyt és hallgatást kapott cserébe,
számodra most is nyitva, de ne nézz be,
hisz odabent nem ég a régi láng már.
Ma minden apró árulásodat
jól látom, s hogy hibáztunk mind a ketten,
hányszor hazudtál s én hányszor tettettem,
még sincsen vád és nincsen bûntudat
s egyszerre értelmetlen és üres lett,
ami köztünk történt, hisz nem szeretlek.
Kálnoky László
-
Síma száddal mit kecsegtetsz?
Mért nevetsz felém?
Kétes kedvet mért csepegtetsz
Még most is belém?
Csak maradj magadnak!
Biztatóm valál;
Hittem szép szavadnak:
Mégis megcsalál.
Csokonai Vitéz Mihály
-
Nem volt olyan fényes vagy valószínûtlen ígéret, amit a remény a fülembe ne sugdosott volna. Felét se hittem a susogásának; sőt, úgy tettem, mintha csak nevetnék rajta; mégis, jobban hittem benne, mint ahogy magamnak bevallottam; különben miért dobbant akkorát a szívem, ha kopogást hallottam az ajtón.
Anne Bronte
-
Mily sokféleképp ítéljük meg a dolgokat! Hányszor változik az elképzelésünk! Amit ma hiszek, azt minden képzelőerőmmel hiszem; minden csápommal és karommal megragadom... Nyakig benne vagyok, testestül-lelkestül; de nem egyszer, hanem százszor, ezerszer s naponta megint más után kapok, s megint csak eleresztem.
Michel de Montaigne
-
Nem hiszek a szerelemben. Szerelem... csak egy röpke szó. Elég mozdítani a számat, hopp, sze-re-lem, és már el is szállt. De ha nem mondod ki, beköltözik a szívedbe és akkor a neve is megváltozik. Fájdalom lesz. Szájon szerelem, szívben fájdalom. Én nem akarok fájdalmat (...). Nekem a szerelem csak egy szó marad. Soha nem érhet el a szívemig. Soha.
-
Nem jó vakon hinni. De, lássátok, édes véreim, éppen oly rossz vakon nem hinni. Ha valaki bedugná a fülét, mikor beszélni akartok, azt mondanátok-e róla, hogy okos ember? Nem, inkább azt, hogy hallgasson ki benneteket; rajta áll aztán hinni, vagy nem hinni, fogadni vagy nem fogadni, amit mondtatok.
Arany János
-
Hiszek a harmóniában, melyre vágy a lélek, a szépségben, melyért kiáltoz az anyag, a szeretetben, melyért epednek a népek. Hiszek a nehézben, hogy nem lehetetlen! Ha nem hinnék benne, magam tenném lehetetlenné. Oly bûn, melyre nincsen föloldozás. Csak a hit teheti lehetségessé.
Babits Mihály
-
- Rád őrangyal vigyáz.
- Nem hiszek az angyalokban (...). Abban hiszek, hogy én vagyok a saját szerencsém kovácsa!
Richelle Mead
-
Elfelejtettem bízni, bízni magamban és az életben. Hinni, hogy mindig lehet jobb, hogy mindig van más, ha valami nem sikerül. S hinni abban, hogy az ember nem csak egyféleképpen lehet boldog, és néha az egészen jelentéktelen dolgok jelentik a legtöbbet.
Zakály Viktória