Én úgy szeretném felosztani a hátralévő napjaimat, hogy minden száz évben fölkeljek a síromból egy napra, és átröpüljek hazám fölött. Mert vágyom ugyan már a pihenésre, de az örökös elmúlás nem lenne olyan kellemetlen, ha apróbb dózisokra osztaná a gondviselés. Egyszerre megsemmisülni borzadályos, részletekben ellenben mulatságos lenne.

Kapcsolódó idézetek

1. Már rég meguntam élni mindenáron. Percbe sûrített öröklétre vágyom. Inkább egy nap, extátikusan égve, mint félszből toldozgassam, évről-évre. Rákos Sándor
2. Nem akarom újraélni az életem egyetlen pillanatát sem. Borzasztónak tartanám, ha újra kellene kezdeni. Ha valami nagy ritkán eszembe jut, arról az emlékezés nekem elég. Sőt ez kellemesebb is, mert már nem kell izgulnom, hogy mi lesz a vége! Csányi Vilmos
3. Nem vágyom feltámadni (...), isten őrizz, még egyszer itt lenni, emlékezve előbbi magamra, kínjaimra, szégyeneimre, botlásaimra, mulasztásaimra. Persze nem is hiszek a személyes túlvilági életben és feltámadásban. Mi szüksége arra az Égnek, Földnek, hogy te kis taknyos halandó örökre megmaradj, új életre támadj. Nem volt belőled elég 60, 70, 80 esztendő? Mi? Milyen szerénytelen vagy, öregem, milyen szemtelen! Szép Ernő
4. Szeretnék néha visszajönni még. Ezer év múlva. Százezer év múlva. Mindegy. Csak nem megszûnni. Jókai Anna
5. Jó volna valahogyan könnyebbnek lennem, súlytalanabbnak, számûzni legalább egy kis időre minden gondolatot, belefeledkezni esztelen cselekedetekbe... Szilvási Lajos
6. Pozitívabb életszemléletet kellene kialakítani, és megpróbálni minél jobban kihasználni azt, ami számomra még hátravan a napból, építeni valamit a romjaiból. Kazuo Ishiguro
7. A halál legyen ünnepélyes (...). Mint egy születésnap. Ha eljön az időm, úgy szeretnék felszállni a magasba, mint egy rakéta, és aztán csillagfelhőbe burkolva visszahullani, hogy halljam, amint az emberek ámuldozva felmorajlanak: hûûû... Joanne Harris
8. A gondviselés úgy akarta: hogy az emberi életben jó és rossz, öröm és bánat váltakozzék, hogy az évek, melyek visszahozhatlanul elhaladtak, magukban tanulságot és kiábrándulást foglaljanak, s akkor, mikor már nincsenek - ezt hagyják örökségül és emlékül. Jósika Miklós
9. Túl rövid az élet ahhoz, hogy folyamatosan keserûen éljük meg. Egyetlen célját látom a létezésnek, hogy minden nap, minden egyes nap, amit megélhetek, az jól teljen el. Mindegy, mitől. Szulák Andrea
10. Hasznos szellemi gyakorlat lehet, ha elképzeljük magunkat halálos ágyunkon. Mit kívánnánk, mivel töltöttünk volna több, és mivel kevesebb időt? Azt nem fogjuk megbánni, hogy megnéztük társunkkal a naplementét, és a kezeink egymásba kulcsolódtak, miközben meleg fényû izzás ereszkedett le a horizontra. A kisgyerekeinkkel tett vasárnapi sétákat sem fogjuk sajnálni, amikor még elvarázsolta őket a lassan feltáruló világ. Azokat a kissé vadul sikerült, tengerparti nyaralásokat sem fogjuk bánni, amelyeket kamaszként töltöttünk el barátainkkal. Az után fogunk áhítozni, hogy bárcsak visszatérhetnénk azokba az időkbe - ha csak egy pillanatra is -, és újra átélhetnénk, amit akkor éreztünk. Az egyik szemünk nevet, amiért akkora örömöt éltünk át, a másik sír, amiért nem ismételhetjük meg. Azt sem fogjuk bánni halálos ágyunkon, hogy törődtünk egészségünkkel, azt viszont igen, hogy túl sokat lógtunk a telefonunkon, és túl sokat maradtunk bent túlórázni. Bánni fogjuk, hogy nem mondtuk el szeretteinknek, mennyit jelentettek nekünk. Bánni fogjuk, hogy olyasmi miatt idegeskedtünk, amin nem változtathattunk. Bánni fogjuk, hogy nem nyitottuk meg szívünket a világ előtt. Ne várjunk, míg túl késő lesz! Kezdjük el még ma azt az életet élni, amelyet megérdemlünk!