Ugrás a tartalomra
- Érdekes. Talán azért, mert te már sokszor voltál Olaszországban, már nem ájulsz el, ha egy Fra Angelico képet vagy egy Bel Paese sajtot látsz. Én meg úgy érzem, hogy halálos vétket követek el minden állomásnál, ahol nem szállok ki. Nincs frivolabb dolog, mint vonaton utazni. Gyalog kellene menni, vagy legalábbis postakocsin, mint Goethe. Hátborzongató, hogy voltam Toszkánában, meg nem is. Hogy íme, elutaztam Arezzo mellett, és hogy arra van valahol Siena, és én nem mentem oda. Ki tudja, eljutok-e még valaha Sienába, ha most nem megyek el?
- Mondd már. Otthon sosem árultad el, hogy ilyen sznob vagy. Mi baj lesz abból, hogy nem nézted meg a sienai primitíveket?
- Ki kíváncsi a sienai primitívekre?
- Hát mit akarsz csinálni Sienában?
- Mit tudom én. Ha tudnám, talán már nem is izgatna. De ha kimondom ezt a szót, Siena, az az érzésem, hogy ott megláthatnék valamit, amitől minden rendbe jönne.
Kapcsolódó idézetek
-
Valahová el akartam utazni tegnap,
egy kis felfrissült lélekremegésre,
Nápolyba, vagy nem tudom hová,
ahová egy életben csak egyszer megy vonat.
Dsida Jenő
-
Az emberek folyton utaznak, egyik helyről a másikra, azzal az elvárással, hogy ha a fene fenét eszik, akkor is jól fogják ott magukat érezni, csak amiatt, hogy egy másik helyén vannak a Földnek; ahelyett, hogy a saját belső tájaikat járnák be, aminél izgalmasabb és érdekesebb utazás nincs a világon. Kívül keresik azokat az élményeket, amikre csak belül találhatnának. Nincs szükségem arra, hogy máshová menjek, ha jól akarom magam érezni. Nem vonz egyetlen gyönyörû épület sem, ha melletted lehetek. Magamon kívül csak egy érdekesebb felfedeznivalót tudok: téged.
Ara Rauch
-
A franciák azt mondják, hogy "elutazni annyi, mint meghalni egy kicsit". Ezt sohasem hittem, mert szeretek utazni, s valahányszor vonatra szállok, úgy érzem, hogy újra éledek.
Kosztolányi Dezső
-
Az események jönnek hozzánk, nem pedig fordítva. Mert hiszen miért van az, hogy bizonyos embereknek csupa izgalom az életük, másoknak meg merő unalom? Vajon a környezetük tehet róla? De nem ám! Az egyik ember beutazhatja a fél világot anélkül, hogy bármi érdekes történne vele. Vérfürdő az érkezése előtti héten, földrengés az elutazása után egy nappal, hajótörés a lekésett járaton. A másik meg kertvárosban lakik, naponta vonattal bumlizik a Citybe, és mégis mindenféle megesik vele. Zsaroló bûnbandák, gyönyörû lányok, bankrablók karmaiba kerül. Vannak emberek, akik egyszerûen vonzzák a baleseteket - s még akkor is történik velük valami, ha csak a városligeti tóra mennek sétahajókázni. Hasonlóképp áll a helyzet a maga Hercule Poirot-jával is: nem kell keresnie a bûntényt, jön az hozzá magától is.
Agatha Christie
-
Visszakívánom az út névtelenségét, ahol az embernek se múltja, se jövője, csak az az egy perce van az időben. És ha az a perc nyúlósnak vagy kellemetlennek bizonyul, a következő percben mindig indul egy vonat.
Gayle Forman
-
Gyakran érzem magam úgy, mint egy sziklának rohanó vonat kalauza, aki fel-alá rohangál a kocsikban az embereket figyelmeztetve, hogy szálljanak le, még mielőtt túl késő lesz, de azok csak csodálkozva bámulnak ezen a nyilvánvaló zagyvaságon. Nem szabadíthatunk fel senkit, aki nincs meggyőződve arról, hogy szüksége van a felszabadításra.
Richard Rohr
-
Gyakran éreztem, hogy nekem abban telnék gyönyörûségem, ha mindig mehetnék, egyenest, az orrom után, anélkül, hogy tudnám, hová, anélkül, hogy bárki nyugtalankodnék miatta, és ha mindig új országokat látnék. Én soha sehol sem vagyok igazán, és azt hiszem: máshol mindig jobb lenne, mint ott, ahol vagyok.
Charles Baudelaire
-
Ha még egyszer láthatnálak benneteket! Ha csak annyit tudnék, életben vagytok-e? Vagy, ha Isten őrizz, megbizonyosodnék róla, hogy ti már... nem! Ezt nem tudom végiggondolni! Álmatlanság kínoz. Vágyom utánatok, erősebben az éhségnél és szomjúságnál, ugyanakkor félek a bizonyosságtól. Nagyon fáradt, öreg ember lettem. Ha hozzátok fûző gyötrő kötelék nem feszülne bennem, alázatosan átengedném magam a rohamos hanyatlásnak. Valójában halott vagyok. Így azonban reménykedve és szorongva mégis hazamennék. Akár kísértetnek is. Haza. Hozzátok!
Szepes Mária
-
Tudtam én azt nagyon jól (...), hogy valami ismeretlen, bizonytalan, ködös felé indulok, hogy a kutya sem vár rám sehol, dédelgetően kitárt karok nem nyílnak felém, s hogy nem azért leszek mostantól fogva magányosabb, mert senki sem kísér a vonathoz, hanem mert azok az újságcímek, amelyeket az első külföldi állomáson rikoltoz majd a rikkancs, semmit sem fognak jelenteni számomra, mert az étlapon, amit a pincér az orrom elé tart, hiába keresem majd a szalontüdőt citrommal vagy a tojásos galuskát, nem lesz rajta, pedig ínyemnek ezek az ízek a megszokottak, ismerősök, s nem látok többet olyan sörösplakátot, amelyen jókedvû öregúr nagyot csíp a habzó korsókat körülhordó fiatal lány arcán. Ki fogja tudni, mi a hosszúlépés, és mi a házmester, melyik borbély fogja a kezembe nyomni a fakereten függő, tépett és ócska vicclapot, és egyáltalán ki fogja mesélni azt, hogy Kohn találkozik Grünnel, és azt mondja...
Hát ez a haza? Az étlap, a borbély, a vicc?
Nekem ez volt, és nem szégyelltem magam érte.
Szobotka Tibor
-
Kattog a vonat lassan, lassan,
Letûnnek kedves, régi tájak,
Nincs zug, hol lelkem zokoghasson,
Ezek a tájak ó be fájnak;
Eljön-e még - emléketek?
Juhász Gyula