Fájdalmas, önkínzó, komor lelkiállapotoktól csupán a természet szemlélete és a külvilág iránti őszinte érdeklődés útján menekedhet és szabadulhat meg az ember. A természettel való legáltalánosabb ismeretség, bármely oldalról eredjen is, a tevékeny beavatkozás, legyen az akár a kertészé, akár a földmûvelőé, a vadászé vagy a bányászé, elvon bennünket önmagunktól; a szellemi erők valóságos, igaz jelenségekre irányulása fokról fokra a legnagyobb kielégülést, megvilágosodást és okulást nyújtja.

Kapcsolódó idézetek

1. Aki retteg valamitől, magára maradt vagy szerencsétlen, egyetlen és legjobb módszer, ha kimegy a szabadba, oda, ahol teljesen egyedül lehet, egyedül az égbolttal, a természettel és Istennel. Csak akkor, egyedül csak akkor érezheti, hogy minden úgy van, ahogy lennie kell, s hogy Isten azt akarja, hogy boldogok legyünk az egyszerû, de gyönyörû természet ölén. Amíg van természet - s valószínûleg mindig is lesz, éljünk bármily nehéz körülmények között is - vigaszt nyújt minden bánatunkban. Meggyőződésem, hogy a természet enyhíti minden nyomorúságunkat. Anne Frank
2. A személytelen erőkkel és a sorssal nem tud mit kezdeni az ember; örökké idegenek maradnak számára. Ha azonban az elemekben is szenvedélyek viharzanak, mint a saját lelkünkben, ha maga a halál nem valami spontán folyamat eredménye, hanem egy rossz szellem erőszakos cselekedete, ha a természetben mindenütt olyan lények vesznek bennünket körül, melyekhez hasonlókat saját környezetünkből ismerünk, akkor fellélegezhetünk, mert immár biztonságban érezhetjük magunkat a bizonytalanságban is és értelmetlen szorongásainkat lelkileg feldolgozhatjuk. Sigmund Freud
3. Még a legfásultabb, legfáradtabb elme is bátorítást kap a sorstól, hogy észrevegye a valódi gyönyörök csiklandozását. Amikor így teszek, mérhetetlen nyugalom száll meg - odahajlítom, odairányítom lelkem, hogy hozzátapadjon, és élvezze a jót. Nem azért, hogy belevesszen, eltûnjön benne, hanem éppen az ellenkezőjéért: hogy megtalálja benne önmagát. Michel de Montaigne
4. Az egészségünket jobban megőrizzük azzal, hogy óvakodunk a megbetegedéstől, mint azzal, hogy gyógyítgatjuk magunkat, ha betegségbe estünk. A boldogtalanságot is könnyebben kikerüljük, ha kitérünk a veszedelmek elől, mintha mászkálunk kifelé abból a gödörből, vagy örvényből, amelybe egyszer alázuhantunk. Paolo Mantegazza
5. Először az ember megérti, hogy szenvedései jórészét maga okozza szükségtelenül. Másodszor ennek az okait keresi saját életében. Keresni annyi, mint bízni önmagunkban, hogy képesek vagyunk véget vetni a szenvedésnek. Végül felébred a vágy, hogy utat találjunk a békéhez, mert minden, ami él, boldogságra vágyik. Mind szeretné megnyerni saját legtisztább lényét. Tendzin Gjaco
6. Bámulatos, hogy milyen felszabadító érzés, amikor az ember ráeszmél, hogy a gondolatai nem többek gondolatoknál, azok nem határozzák meg "őt magát", nem jelentik az "ő valóságát"... az egyszerû felismerés, hogy a gondolataink csak gondolatok, megszabadíthat minket attól a torz énképtől, hamis valóság-érzéstől, amelyet az elménk gyakran előidéz. Élesebben látjuk a dolgokat, és úgy érezzük, hogy jobban kézben tartjuk, irányítjuk a saját sorsunk alakulását. Jon Kabat-Zinn
7. A megkínzott szellem keresi a menekvés mechanizmusát, az érzékek eltompulnak az ismételt sokkok nyomán, és az ember úgy érzi, hogy a világot sok baj és szerencsétlenség árnyékolja be, hogy valamivel több vagy kevesebb nem is számít. Csupán egyvalamink marad, amit nem lehet tőlünk elvenni: hogy bátorsággal és méltósággal cselekszünk, és ragaszkodunk az eszményeinkhez, amelyek értelmet adnak az életnek. Dzsaváharlál Néhrú
8. A természet megismerésének nélkülözhetetlen feltétele, hogy jelenségeit a valóságos összefüggések, és ne a tőle idegen antropomorf elképzelések alapján értelmezzük. Ennek fokozatos megvalósulása során az embernek nemcsak a kutatás nehézségeit kell legyőznie, hanem azt a visszahúzó erőt is, melyet a vallásos világnézet jelent.
9. A világ megismerése érdekes, hasznos, gyönyörködtető, félelmes vagy tanulságos; önmagunk megismerése a legnagyobb utazás, a legfélelmesebb felfedezés, a legtanulságosabb találkozás. Márai Sándor
10. Felemelő és szép látvány, ahogy az ember a tulajdon erőfeszítései révén válik ki úgyszólván a semmiből: ahogy eszének világával szétoszlatja a homályt, amit a természet vont köréje, ahogy önmaga fölé emelkedik, ahogy egészen az égi régiókig röpíti a szellem, ahogy óriás léptekkel - miként a nap - bejárja a világegyetem mérhetetlen térségeit, és ami még nagyobb és még nehezebb dolog, visszatér önmagába, tanulmányozni önmagát és természetét, hivatását és kötelességeit. Jean-Jacques Rousseau