Fáradt gályák éjnek tengerén, de a célunk már más. Arra mész te s erre én! Kicsit összesodort az ár, de a sors az elválaszt már. Mondd, miért sápadt így el bennünk a fény?

Kapcsolódó idézetek

1. Elfáradtam. A léleknek lennének még céljai, de a test már végképp erőtlen. Szilvási Lajos
2. Már életünk, ha hosszú is: rövid. Delén vagyunk, vagy túlvagyunk delén. Van gyertya, mely nem éghet már tövig, Mert elfujják, váratlanul, felén. Gábor Andor
3. Olyanok vagyunk, mint két hajó, amelyek a maguk útját járják, a saját céljukat követ­ve: utunk keresztezheti egymást és meg is ünnepeljük e talál­kozást, amint ezt valaha tettük -, és akkor a derék hajók nyu­godtan pihentek egymás mellett ugyanabban a kikötőben, ugyanazon a napfényben, olyan nyugodtan, mintha már a célnál lennének, mintha egy lett volna céljuk. Ám küldetésünk lebírhatatlan ereje ismét külön utakra ûzött bennünket, különbö­ző tengerekre, más napfényre és talán sohasem látjuk viszont egymást - vagy talán látjuk még egymást, csak nem ismerünk egymásra: mert a különféle tengerek és a különböző napsüté­sek megváltoztattak minket! Friedrich Nietzsche
4. Elfáradtam. Elfáradtam az utazásban, örökké egyedül, mint az ujjam. Belefáradtam, hogy sose volt mellettem egy barát, aki megmondja, hova megyek, honnak jövök s miért. És főleg belefáradtam abba, ahogy az emberek bánnak egymással. Belefáradtam a kínba, amit érzek és hallok a világon minden nap. Túl sok van belőle.
5. Fáradtan ballagok, árnyam sötét, s hátam mögött megáll az Ifjúság, áll tétován, lehajtva szép fejét, és többé már nem jön velem tovább. Hermann Hesse
6. Feketében járnak már az angyalok, Szerelmünk megfojtották rég a szürke évek, Hiába táplálnám, ha benned véget ért, Mit ér az érzés, ha nincs már kiért.
7. A vándor útja véget ért, az út elfogyott. Az éhes nem eszik több ennivalót, a szomjas nem iszik több innivalót. A szem nem lát több fényt, a fül nem hall több hangot. A lélek megmérettetik, mint zöldség a piacon. Testem megtért a hosszú út után, csak nyugalomra vágyik. Ne zavarjátok meg a nyugalmát. Lőrincz L. László
8. Az arcodat már álmomban se látom; a messzeség homálya elfedett, de érezlek, ha szél borong a fákon, s az éjtől visszakérem lelkedet.
9. Sötét a város, ráfeküdt az éj, Más tájakon kalandoz a hold, S a csillagok behunyták Arany szemeiket. Olyan fekete a világ, Mint a kibérlett lelkiismeret. Petőfi Sándor
10. Volt, amikor messzire szálltam, Többé már nem bír el a szárnyam, Elfáradt már, mégis szállni kell. Mindig álmodtam egy szebb világról, S lassan eltûnök a nagyvilágból, S még nem jöttem rá, miért vagyok én. Demjén Ferenc