Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Fekete országot álmodtam én, ahol minden fekete volt, minden fekete, de nem csak kívül: csontig, velőig fekete, fekete, fekete, fekete.

Babits Mihály
⚖️ Igazság 💔 Kapcsolat vége
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Én félek. Az élettől és sötéttől, mely mindenütt kegyetlenül elér. Kosztolányi Dezső
  2. Mintha mély sír lettem volna, S benne lelkem a halál, Oly sötét volt álmaimban A sors, mely fölöttem áll. Vörösmarty Mihály
  3. Honvágyam van egy olyan hely után, ami talán nem is létezik. Ahol a szívem csordultig megtelik. A testem kényeztetik. A lelkem megértik. Szőcs Henriette
  4. Szédültem. Úgy éreztem, megláttam a kivezető utat a sivárságból, ám ez az út hideg és sötét volt, és kanyarjai az örök sötétség országába vezettek, ahol a nyers földszag az egyetlen, amit érezni lehet a kézen, a bőrön, a ruhán. Anne Rice
  5. Az álmaim néha annyira valóságosak, hogy nehéz elhinnem: csak a tudatalattim szüleményei. Néha úgy tûnik, mintha az Álom ténylegesen létező ország lenne, valóságos földrajzi koordinátákkal, saját szabályokkal és törvényekkel, veszélyes tájjal és lakosokkal. Karen Marie Moning
  6. Valami baj volt a világgal, az élettel. Valami sötét, félelmes árnyék feküdt rá mindenre, mint valami eloszlani nem akaró köd. És egyre sûrûbb lett. Margaret Mitchell
  7. Legyen ez egy másik város, Valahol a földön túl, Legyen ez egy kínzó mélység, Ahova a lelkünk hull, Legyen ez egy hosszú álom, Dideregve hûvös ágyon, Csak jöjjön már, Az, amire gondolnál. Keresztes Ildikó
  8. Szerettem volna, ha van egy zsákom, amiben benne van minden, ami ahhoz kell, hogy aludjak, ellakjak, egyek, főzzek, vagyis egy szabályos konyhát és hálószobát akartam a hátamon cipelni, és el akartam menni valahová, ahol tökéletesen egyedül vagyok, ahol belenézhetek az elmém ürességébe, ahol egyformán távol lehetek minden ideától. Jack Kerouac
  9. Azt akarom, hogy ez a két karom, mely most a puszta levegőt öleli, őt ölelje és szorítsa keblemhez... Lélegzetét akarom magamba szívni. (...) Azt akarom, hogy házamban legyen mindaddig, amíg fejem fehér lesz. Henryk Sienkiewicz
  10. Teljes szívemből azt kívántam, bárcsak köddé válhatnék. Soha életemben nem fordult még elő velem, hogy ennyire máshol akarnék lenni, mint ahol éppen vagyok. Lucinda Riley
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat