Fel kellett magamnak tenni a kérdést, hogy ha fejlődtem, akkor miért fájt annyira látnom, ahogy megcsókold őt? És miért kerültem vissza a gödör mélyére? Talán nem vagyok teljesen túl rajtad, és talán egy részem soha nem is lesz.

Kapcsolódó idézetek

1. Magam sem értettem, miért csináltam ezt. Nem tudtam eldönteni, hogy azért beszéltem így, hogy még jobban magamhoz láncoljam, vagy azért, hogy szabadon engedjem. Paulo Coelho
2. Azóta, hogy megismertelek, akkor, sok-sok éve, nem telt el nap, hogy nem gondoltam rád. De most, hogy újra itt vagy velem, nagyon szenvedek. Minél közelebb kerülök hozzád, annál rosszabb. A gondolat, hogy egyszer el kell válnunk, szinte fojtogat. Szellemként kísért a csók, amit meggondolatlanul adtál... és félek, a csók helyén nem marad semmi, csak egy fájó sebhely. Itt laksz a lelkem mélyén, és belülről gyötörsz. Mit tegyek érted? Megteszek érted bármit! Ha te is úgy szenvedsz, ahogy én, nagyon kérlek, mondd meg!
3. Annak, hogy túltegyem magam rajtad, nem az a módja, hogy összejövök valakivel, vagy ha úgy teszek, mintha nem is lettél volna. Mi ketten szerettük egymást, és aztán összetörted a szívem. Mindent megtettem, hogy ne kelljen szembenéznem ezzel a ténnyel. Egy nap meg fogok csókolni valakit. És ha megteszem, az magamért lesz.
4. Talán csak mindig saját magamat akartam látni egy olyan tükörben, ami szebbnek és jobbnak mutat engem, mint amilyennek én magamat láttam. Talán ezektől a tükröktől szerettem volna megkapni azt a szeretetet, amivel nekem kellett volna szeretni saját magamat, de nem tudtam. Tartozni akartam valakihez, mert önmagamhoz tartozni nem volt jó, nem volt biztonságos. Még annak árán is akartam, hogy rosszabbul bántak velem, mint ahogyan én bántam volna magammal.
5. Soha nem fogok kigyógyulni ebből a szerelemből. Elvetted tőlem a fényt, a tápláló nedveket, a bizalmat. A napjaim üresek, az életem halott. Csak úgy teszek, mintha... Mintha mosolyognék, mintha figyelnék másokra, felelnék a kérdésekre. Minden nap egy jelre, egy mozdulatra várok. Hogy kiszabadíts a fekete gödörből, ahová taszítottál, és hogy eláruld, miért tetted. Miért hagytál el? Guillaume Musso
6. Az a baj, hogy nem tudom, milyen az, elhinni, hogy ő valóban mellettem áll. Hinni és bízni benne. Így aztán hiába próbáltam, csak vakon lövöldöztem jobbra-balra, hátha ez az, így kéne éreznem, viselkednem. De ebben nőttem fel, nincs hova visszatalálnom. És persze őt okoltam, hogy miért nem mutatja ki jobban a szeretetét.
7. Nem tudom, hol csúszott el. És nem kellene, hogy érdekeljen. Felhívhatnálak. Átölelhetnél. Úgy múlunk el, hogy át sem öleltél? Mindig valami hiba van abban a módban, ahogyan szeretek. De tudod, ha még téged sem szabadott úgy szeretnem, ahogy szerettem volna, hát akkor én tényleg nem kívánom ezt a világot élni. Albert Tímea
8. Fájt, hogy testileg sosem szerethettük egymást. (...) Arról álmodoztam, hogy egy szép nap hirtelen jelentős átalakulás következik be. Noha erre csekély esély kínálkozott, azért még álmodozhattam róla, nem? Murakami Haruki
9. Annyira fáj, hogy nem törődsz velem, amennyire én szeretném, annyira fáj, hogy szeretlek, és ezt nem érzem már kölcsönösnek. Tudom, hogy csak akkor látlak újra, ha én elmegyek hozzád, és téged ez cseppet sem zavar, mint ahogy azt sem veszed észre, mennyi fájdalmat okozol közönyöddel nekem. De nem tudok túllépni rajtad, míg meg nem kaplak a tested és lelked teljes egészében, hogy te is azt érezd, amit én, hogy neked is fájjon minden egyes pillanat, amit nem velem töltesz, hogy fájjon minden egyes szívverésed, amikor rám gondolsz, hogy érezd, milyen, amikor szeretünk valakit. Nem vagy kőből, csupán kell valaki, aki megszelídít. Én vállalom ezt a szerepet, és ha sikeres leszek, akkor vagy örökké együtt élünk, vagy eldoblak, mert ezt is megérdemelnéd. De most még az a szerepem, hogy megszerezzelek, úgy, ahogy te tetted velem. Margaret Mitchell
10. A mélyben moccanó szomorúság talán a fájó hiánya mindannak, amit soha nem fogunk megélni a hiánya azoknak, akiket valamikor valahol ölelnünk, csókolnunk, szeretnünk kellett volna Jón Kalman Stefánsson