Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Gyakran mindent elkövetünk, hogy a világ elől eltitkoljuk a kiszolgáltatottságunkat, és ehhez komoly színjátszásra van szükség.

Daniel Gottlieb
🌙 Éjszaka 👋 Búcsúzás
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Mindnyájunknak megvannak a magunk sötét titkai, amelyeket el akarunk rejteni a nagyvilág elől. Darren Shan
  2. Néha el kell játszani a szerepet, még akkor is, ha éppen senki sem látja. Ezzel úgy teszünk, mintha magunk is elhinnénk azt, amit mondunk. Mint amikor a világon csak két ember tud egy titkot, de még egymás előtt is titkolóznak.
  3. Sokféle szerepet játszunk. Van, amelyik szórakoztat, és van, amelyiket azért játszunk, mert mások elvárják tőlünk. Legtöbbször azért, hogy védjük magunkat. Ingmar Bergman
  4. Mindenkinek van takargatnivalója. Valami belső sötét dolog, amit nem akarunk, hogy meglásson a világ. Úgy teszünk, mintha minden rendben lenne. Szivárványba csomagoljuk magunkat. Ennél többet talán nem is tehetünk, mert az ilyen dolgok néha sötétebbek másokénál.
  5. Mindannyian igyekszünk felölteni az illő ábrázatot és külsőt, hogy a többiek annak lássanak, akinek szeretnénk látszani, vagyis elmondható, hogy az egész világ - megannyi álarc. Francois de La Rochefoucauld
  6. Mindannyian igyekszünk felölteni az illő ábrázatot és külsőt, hogy a többiek annak lássanak, akinek szeretnénk látszani, vagyis elmondható, hogy az egész világ - megannyi álarc. Francois de La Rochefoucauld
  7. Színházat játszunk kifelé, tesszük, mintha szívesen látnánk magunk körül az embereket, és közben magunkat, saját magunkat is alig bírjuk elviselni. Szilvási Lajos
  8. Néha azért titkoljuk el az igazat, hogy jót tegyünk.
  9. Erőfeszítést kíván, hogy megértsük és önmagunkra vonatkoztassuk mindazt, amit rossznak és megvetendőnek tartunk, mert szívesen kikerüljük az ezzel való szembesülést. Ha nem tesszük meg, nem csinálunk mást, mint elbújunk azon mesterséges határok mögött, amelyek köztünk és a külvilágban ellenségként megtapasztalt eszmék és emberek között húzódnak. Ewoud Kieft
  10. Mi valamennyien arra használjuk a képzeletünket, hogy kimenekítsen minket a valóságból, hogy lehetőleg el tudjunk távolodni önmagunktól. Agatha Christie
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat