Hû, de szép dolog az, amikor valaki képes megrendülni attól, hogy ki mindenki is ő. Hogy micsoda mélységek, micsoda sötétségek és ragyogások vannak benne! Micsoda fény és árnyék!

Kapcsolódó idézetek

1. Van, ki gyönyörû. Van, kin észre kell venni. S van, ki attól szép, hogy hasonlít egy csúfra, akit szeretek. Fodor Ákos
2. Ahol valami szép van, ott az ember érzi a napot és a fényt, az angyalokat, a tengerek hatalmasságát, a csillagokat, a szél muzsikáját, de a borzalmas mélységeket is.
3. Törékenyen szép vagy, őszinte, meleg, erős, szellemes, csábítóan ártatlan... Bármeddig folytathatnám. Lenyûgözöl. Kívánlak, és a gondolat, hogy valaki másé legyél, olyan, mintha kést döfnének sötét lelkembe. E. L. James
4. Látni valakit, egyszerre látni gyarló és szárnyaló voltában, dagályát és apályát; mélyét és könnyen horzsolódó, ezzel-azzal feldíszített felszínét, elnézően megmosolyogni és nagyon szeretni. Vavyan Fable
5. Az vagyok, aki bárki más is lehet, ha hallgat a szívére. Olyan ember vagyok, aki leborul az élet titokzatossága előtt, aki nyitott a csodákra, aki derûsen és lelkesen viszonyul mindenhez, amit csinál. Paulo Coelho
6. Vannak jók, vannak rosszak, vannak, akik jók és rosszak egyszerre, de minden egyes személy más, és mindenki képes a változásra. Kristen Ashley
7. Ha az ember valami belső derût, méltóságot meg tud őrizni, akkor szép. Szirtes Ági
8. Meggyőződésem, hogy valójában boldognak kellene lennünk, hiszen annyi csodálatos dolog van a világon: fák, madarak, virágok, emberi arcok. Nincs köztük két egyforma, ráadásul mindegyik szüntelenül változik. Hogy is unatkozhatnánk? Nem volt még két egyforma naplemente a világon. Vagy nézzük meg társaink arcát: mind különböző. Mindenkinek megvan a maga szépsége. Leo Buscaglia
9. Az ember felülemelkedhet a dolgokon, és az igazi lelki nagyságból fakadó, őszinte közönnyel nézheti, amint az élete hol felível, hol a mélybe zuhan. Az ember tekinthet úgy a saját törekvéseire, mintha az egész csak hiúságok maszkabálja, bolondok tánca volna. Philippa Gregory
10. Felemelő és szép látvány, ahogy az ember a tulajdon erőfeszítései révén válik ki úgyszólván a semmiből: ahogy eszének világával szétoszlatja a homályt, amit a természet vont köréje, ahogy önmaga fölé emelkedik, ahogy egészen az égi régiókig röpíti a szellem, ahogy óriás léptekkel - miként a nap - bejárja a világegyetem mérhetetlen térségeit, és ami még nagyobb és még nehezebb dolog, visszatér önmagába, tanulmányozni önmagát és természetét, hivatását és kötelességeit. Jean-Jacques Rousseau