Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Ha a járvány és a világ(rend) radikális összetartozását elfogadjuk, akkor elsősorban nem az a fontos, hogy milyen lesz, vagy az, hogy milyen legyen a majdani világ, hanem az, hogy most milyen, és mitől ilyen. Nem az, amit nem tudunk, amit ki kellene dolgozni a nagy jövőcsinálásban, hanem mindaz, amit eddig is tudtunk, most is tudunk.

Vonnák Diána
🚴 Kerékpározás 🕯️ Emlékezés
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A Covid valójában a jövő járványaira figyelmeztet, arra, hogy a probléma sokkal összetettebb, mint valaha gondoltuk. Fel kell készülnünk az esetleges következő járványokra. Például úgy, hogy elkezdünk olyan politikai vezetőket választani, akik számára nem csupán saját újraválasztásuk a fontos, nem csak rövid távra készítenek terveket, és nem csak politikai szövegként használják, hogy a fiainknak meg az unokáinknak legyen meg minden, ami nekünk is van, hanem valóban ebbe az irányba mennek. Tudom, ez idealizmus, és sejtem, hogy nehezen kivitelezhető, de a fennmaradásunk függ ettől. Kemenesi Gábor
  2. Úgy fogadom el a dolgokat, ahogy vannak, nem pedig aszerint, hogy milyennek szeretném őket éppen most. Ezt fontos megérteni. Kívánhatom, hogy a jövőben másképp legyenek a dolgok, de az adott pillanatban úgy kell elfogadnom őket, ahogy vannak. Deepak Chopra
  3. Mindenki számára nyilvánvaló, hogy a jelenben velünk történő események mindig befolyásolják, néha pedig meg is határozzák a jövőnket. Ennek azonban gyakran épp az ellenkezője igaz, például akkor, amikor olyan váratlan esemény történik, ami látszólag meghiúsítja a jövővel kapcsolatos terveinket. Néha utólag jövünk csak rá, hogy az a múltbeli, egykor igazi szerencsétlenségnek tartott esemény valójában korábban elképzelhetetlen célok megvalósítását tette lehetővé számunkra. Guido Tonelli
  4. A Covid megtaníthatna végre arra, hogy kell egy olyan világméretû szakmai szervezet, amelyiknek szava, sőt hatásköre is van. Lehet, hogy van, aki úgy gondolja, hogy ez idealista elképzelés, utópia, de én kutatóként tudom, hogy más megoldás nem létezik. A mainál súlyosabb járványok is várnak még ránk. Együtt kellene mûködni, de igazából. Kemenesi Gábor
  5. A legtöbben úgy szeretnének élni, hogy az nekik jó legyen. Ez ma már nem elég. Nem tudjuk függetleníteni magunkat a világ eseményeitől. Bárhol következne be valami komolyabb katasztrófa, szinte azonnal kihat a Föld minden lakosára, akár felismerjük ezt, akár nem. Összetartozunk, és ahhoz, ami a bolygóval és velünk történik, gondolkodásunk révén nap mint nap mindannyian hozzájárulunk. Jó volna felismerni, hogy a tartós jót csak akkor érhetjük el, ha egymást támogatva és segítve úgy szeretnénk élni, hogy az mindenkinek jó legyen. Balogh Béla
  6. Mindent meg kell ismerni, ami megismerhető. Nincsenek kitüntetett ismeretek, az egyes ismeretkomponensek egymáshoz kapcsolódnak, egymást segítik, a tudomány szövedéke nem szelektálható szerves egész, ami ma esetleg kevésbé fontos, holnap az lehet a legjelentősebb. Csányi Vilmos
  7. Romboljuk a természetet, visszaélünk a Föld erőforrásaival, a negatív hatások pedig a globális hőmérséklet emelkedéséhez, a szén-dioxid koncentrációjának növekedéséhez, egyre gyakoribb és mind súlyosabb járványok kialakulásához vezetnek. A mostaniról is tudtuk, hogy jönni fog, ám a mérete bennünket is meglepett. A világjárvány után ezt talán már nem csak a kutatók veszik majd komolyan. Kemenesi Gábor
  8. A jövő már csak ilyen. Nem tudjuk, mit hoz. Egy adott pontban el kell fogadni, hogy nem tudhatjuk. Abba kell hagyni az előrelapozást, és arra az oldalra összpontosítani, ahol éppen tartunk. Matt Haig
  9. Azok a tünetek, amelyekkel manapság az emberiség szembenéz, a korábbinál hevesebb viharok, hőhullámok, hatalmas erdőtüzek és maga a Covid-járvány is, az előttünk élő két-három-négy generáció tevékenységének, életmódjának egyenes következménye. Amit már nem tudunk semmissé tenni, visszacsinálni. A feladatokat, amelyek mindebből következnek, a mi nemzedékünknek kell megoldania. Nincs más választásunk, és a jó hír, hogy ez ma még igenis lehetséges. De sajnos badarság lenne azt hinni, hogy ha holnaptól mindenki elektromos autóval jár, és szelektíven gyûjti a hulladékot, akkor minden megoldódik. Nem lesz ilyen könnyû. Már elindult a lavina, és nekünk úgy kell helytállnunk, hogy az körülöttünk zúdul lefelé. Kemenesi Gábor
  10. A változást előidézni nem ugyanaz, mint pusztán elmélkedni rajta vagy tanulmányozni. Ebből a nézőpontból a jövő nem valami kísérteties, irányíthatatlan dolognak tûnik, hanem olyasvalaminek, amit mi tervezünk és alkotunk. Jamie Susskind
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat