Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Ha az élet a színek szimfóniája, magától értetődő dolog volt kitalálni a festészetet. Ha az élet az idomok, a formák tánca, logikus, hogy meg kellett születnie a szobrászatnak. Ha az élet hangok szövevénye, a zene éppen olyan természetesen létezik, mint maga az ember.

Jean-Louis Barrault
✍️ Író 🌱 Bölcsesség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A mûvészet magával az emberrel együtt született meg, éppen ezért úgy kell tekintenünk rá, mint alapvető szükségletünkre. Számomra még ma is az a természetes, kerek és egész világ, ahol az emberek énekelnek, táncolnak, verset írnak, verset mondanak, rajzolnak, festenek, gyöngyöt fûznek, fát faragnak - és nem csak pénzt olvasnak. Véghelyi Balázs
  2. A szimmetriában, az egyensúlyban és a ritmusban a természeti jelenségek lényegi vonásai fejeződnek ki: a természet összefüggő volta, a rend, a logika, az élő folyamat. A mûvészet és a tudomány itt közös alapokra találhat.
  3. A festészet a szín és vonal költeménye. Rafael Alberti
  4. Életünkben egyetlen szín létezik, mint valami festő palettáján, s ez ad értelmet az életnek és a mûvészetnek. A szerelem színe. Marc Chagall
  5. A mûvészet szükségképpen az életet tükrözi, mintegy megtisztítja a lényeget az esetlegességektől, és a végén életszerûbb lesz, mint maga az élet.
  6. A mûvészet mindig a szépséget szolgálja, a szépség pedig a formával bánni tudás öröme, a forma organikus kulcsa a létezésnek, minden élőlénynek birtokolnia kell a formát, hogy élhessen, és így a mûvészet, a tragikus is, az életörömről beszél. Borisz Leonyidovics Paszternak
  7. Vannak időalapú mûvészetek. A film, a zene, a színház, mind időalapú mûvészet. Van eleje, közepe és vége. Az elejétől kezdve figyelned kell. Ahhoz az időszakaszhoz vagy kötve. Csak ily módon tudod átélni. De van a festészet. Nincs eleje, nincs közepe, és nincs vége. Azt látod, amit szeretnél, és akkor, amikor szeretnéd. Nincsenek korlátok. Egyszerûen csak ott van.
  8. A mûvészetek közül a zene gyakorolja a legközvetlenebb hatást az emberre, azt tudjuk a legkönnyebben befogadni, a következő viszont - a látvány mûvészete: a festészet és a tánc mellett - talán éppen a költészet. Azért kapcsolom közvetlenül a zenéhez, mert a költészetben is van zeneiség.
  9. A festészet is kombinatív mûvészet. Analogikus, metaforikus. Utalásokkal és jelképekkel teli, mint a pszichológia.
  10. Egy festmény nem csupán festékből áll. Olyan alkotás, amelyben tetten érhető a mûvész agya, technikai tudása és érzelmei, és túl ezeken arra szolgál, hogy elmeséljen nekünk valamit, miközben a mi agyunkból is érzelmeket vált ki. A festékből így lesz szépség, így válthat ki belőlünk csodálatot vagy éppen megdöbbenést. A festéket a mûvész tölti meg élettel, az élmény pedig a befogadóval folytatott kommunikáció révén jön létre. Dick Swaab
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat