Ha az ember elég erősen behunyja a szemét, elég sok időre, szinte mindenre emlékezni tud, ami boldoggá tette. Az anyja bőrének illata, amikor ötéves volt, és kuncogva menekültek be egy lépcsőházba a hirtelen leszakadó eső elől. Az apja hideg orra az arcán. Egy plüssállat megkeményedett mancsának vigasza, amit nem enged az ember kimosni. A hullámok hangja a sziklákon az utolsó tengerparti nyaralás során.

Kapcsolódó idézetek

1. Az ember legégetőbb szükséglete az, hogy valaki megfogja... és megmondja neki... hogy minden (az a minden nem olyan egyszerû dolog; benne van a csecsemőtej, apánk tekintete, a kandalló recsegése egy hideg reggelen, bagolyhuhogás, meg az a fiú, aki miatt bőgve mész haza az iskolából, a mama hosszú haja, a szorongás és a hálószoba falára vetülő, eltorzult árnyképek), hogy minden jóra fordul. Truman Capote
2. Olyan sok dolog létezik, ami érzelmeket elevenít fel: a föld lágysága tavasszal, felhők a nyári égbolton, az őszi szellő illata, az esőcseppek hangja egy selyem esernyőn, a hûvös levegő az iskolából hazafelé tartva, a táblatörlő illata, a távoli teherautók elsuhanó hangja az éjszakában, vagy a biztonság és megnyugtató érzése egy kisboltnak késő éjjel. Csak meg akartam osztani veled ezeket az érzéseket. Életem végéig.
3. Körülnéz és látja, hogy csakugyan sártenger van körülötte... de tudja, hogy ki fog evickélni belőle, mert nincs olyan sok sár, hogy fel ne száradjon egyszer, ha a nap soká süt rá... és a legnehezebb őszi felhő is kiürül egyszer, ha nem hamarább, jövő tavasszal... és ez is el fog múlni... minden, minden... és akkor olyan szépség következik, amire nem is gondoltam, mert jön az emlékezés: az ember csak azért él, hogy emlékezhessék: arra, ami volt, a legnagyobb fájdalom is belehull az emlékek kincstárába és kap egy nagy fiókot, telehordva apróságokkal, s az ember aztán, ha ebbe belenéz, a szalagokról és tövisekről szépen felszedegeti az emlékeket... Móricz Zsigmond
4. Mióta élek, megvan az a tulajdonságom, hogy olyan erősen el tudok képzelni bármit, hogy látom, érzékelem, átélem. Kisgyerek koromban a huszonhat fokra felfûtött szobában jéggé dermedt lábamat dörzsölgette anyám, s nem tudta megérteni, mi bajom lehet, aggodalmában a hőmérőt is a hónom alá dugta, persze nem mutatott lázat. Nem mondtam meg szegénynek, hogy nincs veszedelem, csak éppen játszom, azt játszom, hogy szegény árva kislány vagyok, se lakásom, se családom, és kinn bujdosom a havas nagyerdőn. A kályha az ágyam mellett volt, nekem meg vacogott a fogam. Erős a képzelet, erősebb a realitásnál. Szabó Magda
5. Valami van a télben, ami a gyermekkora emlékeztet, közvetlenül és fájdalmasabban, mint más évszakok. A hó kékesszürke színében, a szobák alkonyatában, a kályhák nyers, orrfacsaró illatában, mindebben van valami bizalmas és örökre elveszett. Ez az emlék didergésre késztet. Olyan a gyermekkor emléke télen, mint egy sivár, elhagyott lakás, ahonnan kiköltözött mindenki, akit szerettünk, mint egy lakás, melyből elhordták a bútorokat, s melyet nem lehet többé kifûteni. Márai Sándor
6. Olykor egy-két lágy hangfoszlány vagy a fodrosodó víz csillogása, egy virág illata vagy valami véletlenül elejtett kedves szó hirtelen távoli képek emlékét ébreszti fel bennünk, amelyeket a valóságban sosem látunk. Aztán eltûnnek, mint a lehelet, de egy pillanatig boldogabb időkre emlékezünk, olyan jelenetekre, amelyeket puszta akarattal sohasem tudtunk volna felidézni lelkünkben. Charles Dickens
7. Érdekes visszatekinteni a gyerekkorunkra. A részletek elhomályosulnak, a napok összemosódnak, de az a jó, hogy minden fájdalom eltûnik, és csak szeretetre emlékszünk.
8. Az emlék évekig, akár évtizedekig tökéletesen rejtőzködik, aztán hirtelen visszatér egy fotóval vagy egy dallammal, egy illattal, vagy akár egy ízzel.
9. Az életnek vannak elviselhetetlen oldalai, és az öregedéssel együtt odalesz az elviselhetetlen dolgok egy része - vagyis amit elviselhetetlennek neveztünk -, elsüllyed, mint valami nedves rongy, alámerül és feloldódik, és az ember egyfajta módon megszabadul sok mindentől, ami korábban kínozta. Linn Ullmann
10. Sokáig álltam az eső áztatta utcát bámulva. Újra 12 éves kamasz voltam, aki órákig nézte az esőt. Ha az ember elég sokáig bámulja, kiürül a feje, nem gondol semmire, és a teste fokozatosan ellazul, megszabadul a világ valóságától. Az esőnek hipnotizáló ereje van. Murakami Haruki