Ha az ember magáról ír, akkor az olyannak hathat a számára, mint amikor egy fadarabot döfünk egy kristálytiszta folyóba, és felkavarjuk a mocsokkal teli alját.

Kapcsolódó idézetek

1. Amit kimondasz, amit leírsz, annak ereje van, és az visszamegy rád, mint egy nagyon rossz bumeráng, és pofon vág. (...) Ha rossz történik az életemben, akkor én nem másokat okolok, hanem saját magamat, azért, mert én vonzom be azokkal a dolgokkal, amit kimondok, amit leírok, amire gondolok. Herceg Erika
2. Írásfüggő is vagyok, amikor pedig papírra vetem a gyengéimet, örömeimet, hülyeségeimet és nehézségeimet, valahogy mindent tisztábban látok. A mondatok, gondolatfüzérek olyanok nekem, mintha a homályos és zavaros víz alól egyszeriben egy saját építésû, szavakból épült hajón találnám magam. Ezzel a hajóval bárhová eljuthatok, vele még a legvadabb, zúgó, tomboló gondolatzuhatagokon is átevezhetek. Steiner Kristóf
3. Az emberek számára az idő olyan, mint egy folyó. Csapdába estünk a sodrásában, sodródunk a múltból a jelenbe, mindig egy irányba. George R. R. Martin
4. Lelkünk mély és kifürkészhetetlen, akár a kanyonok világa. Ha valaki beleír valamit, az örökre benne marad, akár a sziklába vésett szó. Ally Condie
5. Az írás annyit tesz, mint magunkat olvasni. Max Frisch
6. A novellaírás olyan, mint egy nagyon hosszú beszélgetés önmagammal, ahol felszínre tudnak kerülni dolgok. Kollár-Klemencz László
7. Úgy írjál, mint aki egy villanásnyi-robbanásnyi, gyújtópontnyi pillanatra fellobbantja a lét minden lángját, tüzét. Keszei István
8. Az ember olyan, mint egy zongora. Érik a hatások, ütik a billentyûket, és ebből jönnek elő a különféle harmonikus vagy kevésbé harmonikus hangzások. Aki író, az eleve arra van hangolva. Én ha írok, kemény munkával át kell hangolnom magam.
9. Az ember nem olyan, mint a folyó, mely sohasem tér vissza többé a völgybe, a honnan forrása ered. Olyan, mint a feldobott kő: a maga sulyánál, ösztöneinél, vágyainál, szive sulyánál fogva, oda visszahull, a honnan feldobták.
10. Kezdetben könnyen megy az írás, mint a gázolás a patakban, de egyszerre csak azt vesszük észre, hogy elveszett a föld a lábaink alól, és az úgy ragad magával, hogy alig tudunk partra vergődni. Arthur Conan Doyle