Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Kezdetben könnyen megy az írás, mint a gázolás a patakban, de egyszerre csak azt vesszük észre, hogy elveszett a föld a lábaink alól, és az úgy ragad magával, hogy alig tudunk partra vergődni.

Arthur Conan Doyle
⚖️ Igazság 💍 Feleség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Néha elveszek a saját gondolataimban. Ilyenkor úgy érzem, mintha sárban gázolnék.
  2. Nem mindig tûnik fel, ha kihúzzák a lábunk alól a talajt. A talajvesztés történhet szép lassan, hogy csak visszatekintve tûnjön fel, mekkora volt a gond. Az adott helyzetben ugyanis minden figyelmünkkel arra összpontosítunk, hogy most csak ezen legyünk túl. Csirmaz Luca
  3. Ha ennyire kihúzzuk a fogalmaink lába alól a talajt, akkor hamar ott van az ember, hogy semmit sem tud mondani, legfeljebb egymás után hányni a szavakat, és aztán hányni, hányni, hányni, márpedig ezt kisebb erőfeszítéssel is elérhetnénk, például úgy, hogy bele sem kezdünk a gondolkozásba a gondolkozás fölött, hanem sodortatjuk magunkat a létben, hagyjuk, hogy pont úgy töltsük el a kimért időt, mint egy darab lecsupaszodott kő egy patak partján. Krasznahorkai László
  4. Rohadtul nem komfortos átlépni a korlátainkat, olyan, mintha az ember lábai alól kifutna a talaj. Megszûnik a stabilitás, megkérdőjeleződik sok, biztosnak hitt alapköve az életünknek. A semmiben lebegünk. Az egyetlen dolog, amit tehetünk az az, hogy megtanulnunk önmagunkba kapaszkodni. Elfogadjuk, hogy most ez egy nehéz helyzet, elfogadjuk, hogy szenvedünk. Nem söpörjük a szőnyeg alá. Piszkosul fáj, de a szívünk mélyén már sejtjük, sőt, tudjuk, hogy ezek az instabil momentumok fognak minket eljuttatni a következő szinthez. Hiszen nincs fent lent nélkül.
  5. Néha úgy tûnik, hogy álmaink darabokra hullanak kezünk között. Attól tartunk, talán hibáztunk. S mindaz, mit megpróbáltunk oly gyötrelmesen küzdve, mintha örökre kicsúszna kezünk közül.
  6. Írás közben szembe kell úszni az árral, és empátiát meg valóságélményt kell oltani a száraz történeti feljegyzésekbe, amelyek túl absztraktnak tûnnének a számunkra. R. F. Kuang
  7. A gondolkodásmód megváltoztatásának követelménye olyan érzést kelthet, mintha az ember lába alól kirántották volna a talajt. Werner Heisenberg
  8. Rémisztő, hogy az ember milyen könnyen elveszítheti a kontrollt; egyik nap még fent vagy, magasan az egekben, másnap meg arccal a padlóra kerülsz.
  9. A bánat olyan, mint a kő: egymagunk leroskadunk alatta, ketten könnyen elvisszük az útból.
  10. A világ tele van váratlan fordulatokkal, és épp, amikor átlátnánk a világot, a talaj kicsúszik a lábunk alól, és megint padlóra kerülünk. Kis szerencsével megússzuk egy kis horzsolással, amit egy ragtapasz eltakar, de néhány seb mélyebb, mint első látásra tûnik, és egy ambuláns kezelésnél többet igényel. Néhány seb esetében le kell tépnünk a tapaszt, hogy levegőt kapjon, és idővel meggyógyuljon.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat