Ugrás a tartalomra
Ha egy embert ismerni annyit jelent, hogy ki tudjuk előre számítani, hogy mire hogyan reagál s miről mi a véleménye, akkor jól ismerem. De azt hiszem, ez mégis csak a látszat. Hogy úgy mondjam, tapasztalati úton megtanultam, de a belső mechanizmust nem ismerem és nem értem. Mint a kuruzslók. Évezredek alatt az emberek kitapasztalták, hogy melyik fû, virág, forrásvíz mire jó - de nem tudták, miért. Attól még használhatták a gyógyfüveiket, mégpedig tévedés nélkül. Csak éppen - mondjuk - képtelenek voltak szintetikus úton gyógyszereket előállítani.
Kapcsolódó idézetek
-
Az ember csak azt érti meg, amire maga jön rá, amit készen kap, anélkül, hogy lélekben megdolgozna érte, az egyik fülén be, a másikon ki. Olyan ez, mint a növények öntözése: a növény nem élhet víz nélkül, de nem sokat ér a vízzel, amit a leveleire öntenek, az lepereg róla, csak azt a vizet képes igazán felhasználni, amit a gyökerein keresztül maga szív fel.
-
Biztosan sokféle varázslat létezik a világon. (...) De az emberek nem tudnak róla semmit, és azt sem tudják, hogyan kell mûvelni. Talán úgy lehet kezdeni, hogy addig mondogatjuk, milyen szép dolgok fognak történni, míg azok valóban megtörténnek.
Frances Hodgson Burnett
-
Ha élő emberekről van szó, folyton ismeretlen és meg sem ismerhető tulajdonságokkal kell számot vetnünk. Az ember csak úgy remélheti, hogy megtud róluk valamit, ha hosszú és bonyodalmas személyes kapcsolatba kerül velük, ez pedig roppant kellemetlen, unalmas és rengeteg időbe kerül. Ugyanez az eset a folyó eseményekkel is: hogyan tudhatok meg róluk valamit, hacsak nem áldozok fel esztendőket kimerítő közvetlen tanulmányokraő De ha ezt teszem, újra belegabalyodom a kellemetlen kapcsolatok végtelen sorozatába. Nem, akkor már jobb a múlt. Az nem változik: minden ott van készen, fehér papíron fekete betûkkel, és az ember mindent megtudhat róla kényelmesen, tisztességesen és mindenekelőtt magányosan: olvasás útján.
Aldous Huxley
-
Furcsa, hogy hiába ismerünk valakit jól, mégsem tudunk róla mindent. Az ember azt hinné, egyszer az is bekövetkezik.
Lauren Oliver
-
Az ember voltaképpen nem ismeri saját magát, de úgy képzelem, van bennünk valami titkos szerkezet, a lelkünkbe vagy az idegeinkbe ágyazva, amelyik jelt ad, ha egyszer elénk bukkan az igazi.
Muráti Lili
-
Egy idő után az ember eljut oda, hogy ha megismer oldalakat, ideológiákat, embereket, akkor rájön, hogy nincsen jó meg rossz, csak emberek, akik jól, meg emberek, akik rosszul csinálják a dolgokat.
Steiner Kristóf
-
A fák ismerik és értik a folytonosságot. Könnyû nekik, hiszen hosszan élnek, és ha ki is dönti őket a szél, sokszor még a gyökerükről is képesek újra kihajtani. Mi emberek, itt lenn a földön, anyagba zárva, nem tudjuk, hogy nekünk is hosszú az időnk. Egy életnyi időtartamban gondolkozunk. A testünk valóban olyan sérülékeny és esendő. Meghalunk és elporladunk, ha lejár a kiszabott időnk. Szerintem a legtöbb ember el sem tudja képzelni, hogy más perspektívában is nézhetnénk a dolgokat. Nem látunk rá az életek láncolatára. De annyi történet van, ami csak akkor nyer értelmet, ha feltesszük, hogy nem a születéssel vagy a fogantatással kezdődött.
Réczey Kata
-
Ha úgy akarok betegséget gyógyítani, hogy közvetlenül csak a betegséget kutatom, akkor manapság már tudatlan kuruzslónak mondanak. Ha egy lépéssel tovább megyek, és kiragadom az okok láncolatából a legközelebb állót és a legszembeszökőbbet, akkor félmûvelt empirikus vagyok. Ha az okok láncolatán végighaladok a mai tudás határáig, és a legmélyebben fekvő ok eltávolításával akarom megszüntetni a betegséget, akkor a mai tudomány színvonalán álló orvos vagyok. Ha pedig még ennél is tovább megyek, s dolgozószobám négy fala között kísérletezve az élettan rejtelmeibe akarok behatolni, vagy a bacilusok életét kutatom, akkor tudós, esetleg az emberiség jótevője vagyok.
Somló Bódog
-
A növények érzékelik környezetüket, az ember pedig része ennek a környezetnek; nem érzékelik azonban a sok millió kertészt és növénykutatót, akik mind úgy érzik, hogy személyes kapcsolatot alakítottak ki velük. Az odaadó gondoskodás vagy az aprólékos figyelem sokat jelenthet az ember számára, de ez a viszony nem sok mindenben különbözik a kisgyermek és képzelt barátja közötti kapcsolattól: az érdeklődés, a vonzalom és a szeretet teljességgel egyirányú.
Daniel Chamovitz
-
Az ember nemcsak kenyérből, vízből tartja fenn magát, hanem amit megismer a környező világból. És aztán eljön az idő, amikor a magyarázat kristálytisztán egyesül a magyarázott jelenséggel.
Jókai Anna