Ugrás a tartalomra
Ha egy lány sok fiútestvér között nő fel (...), óhatatlanul megtanulja elviselni a pofonokat, nem bőg mások előtt, és még annál is keményebb, mint amennyire elvárják tőle.
Kapcsolódó idézetek
-
Egy lánynak, aki tudja, hogyan rejtse el magát azok elől, akik ártani akarnak neki, több a szabadsága ebben a világban, mint az olyan lánynak, aki meggondolatlanul kérkedik állítólagos szabadságával az ellensége előtt.
-
Egy lányt nem félteni kell és eldugni a világ szeme elől, hanem úgy kell nevelni, hogy éljen az elé kerülő lehetőségekkel.
-
A verések megedzették az embert, gyorsan megtanultuk, hogy álljunk ki magunkért. A helyzet megtanított rá, hogy ne mutassuk ki az érzéseinket, építsünk falakat magunk köré, és soha ne mutassunk gyengeséget.
-
Az ember részben attól lesz felnőtt, hogy megtanul nem túlságosan nyíltnak és őszintének lenni, és bizonyos helyzetekben inkább hazudni, semmint megsérteni valakit az igazsággal.
Jodi Lynn Picoult
-
Ha az ember elég felnőtt, akkor elég erős ahhoz, hogy szembenézzen a kudarcaival, és okuljon belőlük. Hihetetlenül sokat segít a fejlődésben. (...) Az ember nem sebezhetetlen, és nem tökéletes - jó, ha ezzel tisztában vagyunk. És ha ezt elfogadjuk, akkor a körülöttünk élőkkel is sokkal megértőbb és meghittebb lesz a viszonyunk.
Kepes András
-
Amíg felnő az ember, át kell esnie egy-két nagyon nehéz leckén is.
-
Nem az teljesít majd igazán jól a "kemény, versengő, taposó" felnőttéletben, akit már gyerekkorában is "kemény, versengő, taposó" körülmények között neveltek. Éppen ellenkezőleg. Az fogja jól bírni az élet megpróbáltatásait és az lesz eredményes, aki gyerekkorában jól érezhette magát a bőrében, érzelmi biztonságban nevelkedett, önbizalmát megerősítették, nem hagyva, hogy a külvilág (esetleg az iskola) tévesen értelmezett fölösleges követelményekkel túl korán megtörje. Akit megvédtek a külvilággal, igen, ha kell, az iskolával szemben is.
Vekerdy Tamás
-
Azt kell megtanulni a börtönben, hogy az ember, miközben óhatatlanul megváltozik a személyisége, feszültté, ingerültté válik, képes legyen úgy helyezkedni, hogy el tudja kerülni azokat a helyzeteket, amikor ez a feszültség robbanna. Az a jó, amikor már zsigerből látja: ezzel jobb, ha nem beszélget, azzal meg jobb, ha igen.
Janecskó Kata
-
Erre valók a testvérek. Hogy szekálják egymást, hogy megnehezítsék egymás életét. A gyerekek ebben nőnek fel, és ettől edződnek meg. Ez adja az alapot a felnőtt élethez.
Cecelia Ahern
-
Felhőtlen gyerekkoromat a szüleimen túl az engem sok mindenben leköröző bátyámnak köszönhetem. Ahogy azt az elhatározást is (...), hogy ha egyszer lesz gyerekem, és ha a sors nem gátol ebben, akkor nem egy lesz, hanem legalább kettő. Mert a testvér az jó.
Kormos Anett