Ha elképzeljük, hogy millió év múlva a földgolyó mellett a térben elszáll valami lélek, a föld színén majd nem lát már egyebet, mint agyagot és kopár szirteket. Elpusztul minden, a civilizáció, az erkölcsi törvény, még lapulevél se nő a nyomában.

Kapcsolódó idézetek

1. Hogyan lehetne azt képzelni, hogy a lélek, ez a fönséges, megfoghatatlan valami, ne legyen különválasztható a testtől, és megszûnjön nyomtalanul, mint a kihûlt fazék párája. Lehetséges-e az, hogy e földi pálya után, ahol az egyik ember jó és szerencsétlen, szegény és nyomorúságban van koporsó zártáig, a másik pedig rossz, de bőségben él, és mosolyog rá az élet mindennemû örömeivel, lehetséges-e, mondom, hogy ne legyen egy felső elbírálás és egy másik világ ezek után, ahol ezek kiegyenlíttetnek. Mikszáth Kálmán
2. Civilizációnk és hosszú távon persze egész fajunk a végéhez közeledik, és bár a többség nyilván úgy gondolja, hogy száz év múlva még él majd ember ezen a bolygón, és valamilyen formában három-ötszáz év is könnyen elképzelhető, legalábbis bizonyos régiókban, de ezer év? Tízezer? Nevetséges, miért is képzeljük? (...) És ez szabadságot ad nekünk. Vigaszt nyújt. Nincsenek környezeti problémák, nincs éghajlati válság, nem pusztul a Föld. Ami van, vagy volt, az csak egy emlősfaj, amely annyira elszaporodott, hogy végül összeomlást okozott az összes ökoszisztémában, amelytől az élete függött, ezáltal pedig kollektív öngyilkosságot követett el, és persze szomorú, hogy történetesen ehhez a bizonyos fajhoz tartozunk, de ez néhány millió év múlva, kozmikus vagy evolúciós szempontból teljesen lényegtelen lesz. Egyáltalán nem számít. Jens Liljestrand
3. Nem sok dologban lehetünk biztosak ebben az életben, de ezek egyike az, hogy az emberiségnek, amennyiben fenn akar maradni, egyszer el kell majd hagynia ezt a bolygót. A kozmikus óránk ketyeg. Pár milliárd éven belül a Nap haldokolni kezd, és a földi élet megszûnik létezni. Avi Loeb
4. Ha egy ember túlzott közelségében élünk, akkor úgy járunk, mint amikor a jó rézmetszeteket folyton puszta kézzel fogdossuk, egyszer csak azt vesszük észre, hogy az összemaszatolt papíron kívül semmi sincs a kezünkben. Az emberi lélek is elkopik végül az állandó használattól; legalábbis a szemünkben kopottnak látszik: soha többé nem látjuk viszont eredeti rajzolatát és szépségét. Friedrich Nietzsche
5. Ó, miért nem halhatatlan az ember? Mire valók az agy tekervényei és központjai, mire való a látás, a beszéd, az öntudat, a lángész, ha mindez arra van ítélve, hogy a föld alá kerüljön, s végül a föld kérgével együtt kihûljön, és azután millió meg millió éven át értelem és cél nélkül keringjen a földgolyóval együtt a nap körül? Ahhoz, hogy kihûljön és céltalanul keringjen, egyáltalában nem kellett volna a nemlétből előhívni az embert magas, szinte isteni szellemével, és azután újra, mintegy megcsúfolásul, sárröggé változtatni őt. Anton Pavlovics Csehov
6. Mindenki meghal egyszer, és amikor ez megtörténik, azt hiszem, a lelkünk kiszabadul, és összeolvad a világ többi atomjával, molekulájával és energiájával; a fákkal, az éggel meg a folyókkal.
7. Az a világ, amelyben nincsenek madarak, erdők, nincsenek mindenféle formájú és méretû állatok, olyan világ lenne, ahol nekem, a magam részéről, nem sok kedvem lenne élni, és amelyben az ember valójában nem is lenne képes létezni. A technikai fejlődés és ezzel együtt az elképzelhetetlenül szép földgolyó tönkretétele évről évre, hónapról hónapra gyorsul. Mindannyiunk kötelessége, hogy próbáljuk megakadályozni annak a földnek, amelyen élünk, a folyamatban lévő rettenetes tönkretételét, és akármilyen szerény mértékben is, de mindenki hozzájárulhat ehhez a védő munkához. Gerald Durrell
8. A lélek akkor öregszik, ha már csak a földön járnak a vágyai, szárnytalanul. Ancsel Éva
9. Talán csak nem hisszük el, hogy minden, amit valaha a halálunkról gondoltunk, egyszer tényleg megtörténik. És igen, az a sok kérdés, amin töprengünk, a hogyan és a miért, a hol és a mikor... valójában teljesen lényegtelen lesz, amikor elhagyjuk ezt a bolygót. J. R. Ward
10. Amikor így a halált látja maga előtt az ember, minden istenhitét elveszíti. Önkéntelenül elkezd töprengeni rajta, hogy hát: Mik vagyunk, és mi ez a mi életünk? Mit jelent ez a világ az örökké keringő bolygóival, őrülten száguldó vonataival, mit ér ez a nagy hûhó és lárma (...)? Hiúságok hiúsága, üres buborék... Sólem Áléchem