Ugrás a tartalomra
Ha énekelni tudnék, bús, mély tónusú, fájdalmas, búgva síró dalokat énekelnék, hogy beleremegne a szíve mindenkinek, aki valaha is érzett hozzám hasonlót. A szavak nem eresztenek, körbehurcolnak birodalmuk határán, és én hû rabszolgaként pörgök velük az őrületig. Mint szőlőt taposó nők, úgy dagonyáznak sebző lelkemben a szavak. Hajcsárom a bánat, béklyóm a reménytelenség és őrzőm a múló idő. Nincs megkönnyebbülés, csak örök körforgás van, időm legvégéig. Egyformán nehéz szembenézni a véggel, és elgondolni, mi vár rám addig.
Kapcsolódó idézetek
-
Fáj még a szó, fájnak a percek, az évek,
A szívemet nyomja, mikor a múltba nézek,
Könnyeim hullnak, a párnára borulva
Sírok egy végtelen könyvet lapozva.
Children of Distance
-
Múlik az óra, közeleg az éjjel.
Nincs készen semmi; minden szerteszéjjel.
A késő munka fáj; nyomja a lelkem
a bûntudat, hogy ma sem énekeltem.
-
Soha nem hittem, hogy a bánat tud olyan erős lenni, mint a fizikai fájdalom. Mikor elkap hirtelen, olyan, mint egy görcs, mint egy fogfájás, összegörnyedek, mert nem bírok egyenesen maradni. Összeszorítom az öklömet, hullanak a könnyeim, és azt hiszem, megrepedek és kihullanak a belső részeim. Talán ha ordítanék, széttépnék valamit, vagy a földhöz verdesném magam, az segítene.
-
Szívemben nagyon sok dolog forgolódik,
s ha gondolkodom, csak kesergek miatta;
epesztem magam, sorvadok gyötrelemben:
a lelkem kifáraszt, tornáztat kegyetlen.
De mégsem tudom még eléggé, mitévő
legyek.
Titus Maccius Plautus
-
A szomorúság vastag kérge vesz körül, szenvedek, és nem tudom elegánsan titkolni a szenvedésemet, inkább túljátszom, nem ripacskodásból, hanem velem született, eredendő hûségből. Borzasztóan félek, hogy begyógyul a sebem, hogy kialszik bennem az érzés, amely kínoz és éltet, ragaszkodom hozzá és nem engedem behegedni a sebet, vájkálok benne, hogy friss maradjon.
Hevesi András
-
A hangjából sugárzott a magány. A bánat, a fájdalom. A múltról énekelt, amely fogva tartja, és amelyből nem is akar szabadulni.
-
A verseket át is kell élni.
Szenvedni kell érteik sokat.
Könnyekkel kell végigöntözni
az összecsengő sorokat.
-
A szívem adnám oda hegedûnek,
A szívem, melyből bú és vágy zokog,
Lopjon szívedbe enyhe bánatot
És kósza vágyat, mely árván röpülget,
Hogy szûz álmodban, halkan, édesen,
Nem is sejtve, hogy könny az, amit ejtesz,
Álmodban, mit reggelre elfelejtesz,
Sirasd el az én züllött életem.
Tóth Árpád
-
Szavakat hizlalok a panaszkodáshoz
haldokló tüzek füstjébe kapaszkodom
a szél kabátujjába felkapom árnyékomat
hogy a világban ha nem is lehet
rend legyen ahogy leoltom a lámpát
mintha a szívem sötétülne el nagy a
jövés-menés nem tudom kik hagytak magamra.
-
Ha jönni látlak, elhomályosul szemem előtt minden és tûz fut végig testemen. És a hangod zenéje csaknem alélttá tesz, és éget és borzongat, mintha jégdarabbal érintenének. És remegés fut végig tagjaimon és siketítő zsongás zeng és bong fülemben, és nem tudom olyankor, hogy mitévő legyek. És könnyek gyûlnek szemembe, de mégis kacagni szeretnék örömömben, és ha beszélni próbálok, reszket a hangom, és valami görcsösen összeszorítja a torkomat, hogy nem bírok lélegezni, s a kín összefacsarja szívemet. És hogy mit érzek még, nem tudom elmondani mind, de azt tudom, hogy mikor velem vagy, az az élet, és mikor elhagysz, az a halál.