Ugrás a tartalomra
Ha engem kérdeztek, hogy akkor milyen is a jól élt élet természete, egy képen tudom megfesteni. Meleg szobában régi barátok ülnek körül egy asztalt. Túl vannak a remek ételen, s ahogy kortyolják a bort, hátratolják a széküket, kinyújtják a lábukat, és belefolynak a beszélgetésbe. A téma lehet: milyen is a jól élt élet természete?
Kapcsolódó idézetek
-
Egy-két pohár borban sok jó barát lakik.
-
Egy pohár jó bor mellett hamar megértik egymást az emberek.
Herczeg Ferenc
-
A barátok örömet szereznek egymásnak, biztatnak és támogatnak. Erről ismerszik meg egy jó barát.
-
Úgy tûnik, csak az öregek képesek úgy ülni egymás mellett, hogy szavak nélkül is élvezik egymás társaságát. A türelmetlen fiatalok nem bírják ki, hogy ne törjék meg a csendet. Pedig a csend tiszta és áldott. Összeköti az embereket, mert csak azok tudnak szótlanul ülni a társuk mellett, akik szeretik egymást.
Nicholas Sparks
-
Az ókori ember sokkal közelebb élt a természethez, és a természethez való helyes viszonyulással tulajdonképpen észrevétlenül tanuljuk meg tőlük a helyes élet alapelveit. Az ókori szerzők mûveikben arról írnak, hogy mi a szép, a jó, a tisztességes emberi élet.
Adamik Tamás
-
Ha némely egyének közt a kölcsönös szívvonzalom és jóakarat oly fokra emelkedik, hogy azokat úgyszólván egy lélek látszik áthatni, barátsági szeretetben élnek.
Palotai József
-
Az élet olyan, mint egy üveg mámorító bor. Néhányan megelégednek azzal, hogy elolvassák a palackon lévő címkét. Mások meg is kóstolják, hogy mi van az üvegben.
Anthony de Mello
-
Aki élvezi az életet, az jól éli az életet.
The Witcher c. videojáték
-
A barátok egész életükben kötődnek egymáshoz, de ha a körülmények úgy kívánják, hosszabb-rövidebb ideig képesek egymástól független életet is élni. Segítik egymást, de nem igénylik a szívességek azonnali viszonzását. A barátok szeretnek együtt lenni, tisztelik egymást, és engedik, hogy a másik önálló személyiséget alakítson ki.
Miklósi Ádám
-
Azok a családok, amelyek együtt vacsoráznak, boldogabbak. (...) Azokban a családokban beszélgetnek is egymással.