Ugrás a tartalomra
Ha két ember egy kicsiny szobában két malomra őröl, és egyikük sem tudja, hogy mire akar a másik kilyukadni, rendszerint sötét értelemzavar keletkezik.
Kapcsolódó idézetek
-
Minden ember lelkében vannak sötét helyek, amiket zárva kell tartani. Normális esetben az ajtó csukva van, de olykor kinyílik, s akkor a sötétség veszi át az uralmat. Ez az őrület.
Böszörményi Gyula
-
Ha az egyik dolgot megvilágítom, a másikat nem látom. És olyan gyakran előfordul, hogy az ember a rosszat helyezi megvilágításba, bár nehéz eldönteni, hogy ez véletlenül vagy szándékosan történik-e.
Agatha Christie
-
Egy elme cél nélkül sötét helyekre téved.
-
Lelkem éjén rossz malom
zakatol: az unalom.
Régi, rozzant rossz malom
és úgy hívják: unalom.
Kosztolányi Dezső
-
Sokszor az ún. őrültség vagy elmezavar lényegében azt jelenti, hogy az ember emlékszik valamire, de fogalma sincs, mire, és nem is tudja, hogy emlékszik.
Feldmár András
-
Az értelem a legtöbb embernél nehezen döcögő, sötét és csikorgó gép, amelyet elég nehéz mûködésbe hozni.
Friedrich Nietzsche
-
Kívülről tudjuk egymás gesztusait, de fogalmunk sincs, mi zajlik bennük. Mintha az emberek házak lennének, tágas szobákkal, de kicsi ablakokkal.
Becky Albertalli
-
Az értelem már önmagában is bizonyos túlzás, és megbontja az arc harmóniáját. Mihelyt leül az ember gondolkozni, csupa orr lesz, csupa homlok vagy más efféle szörnyûség.
Oscar Wilde
-
Koromsötétben néha nehéz tisztán gondolkodni, az ember képzelődni kezd, és ha egyszer már képzelődik, akkor mintha elvesztené a kontrollt.
Jón Kalman Stefánsson
-
Vannak olyan szobák, amelyekbe nem szabad belépni. A harag. A félelem. Minden szenvedély, ami abba a "megszállott" irányba viheti el az elmét, amitől az ember összeroppan.
Steven Pressfield