Ha már egyszer az embert bármelyik pillanatban elragadhatja a halál, akkor egyedül abban reménykedhet, hogy hagy maga után valamilyen nyomot, egy épület formájában, vagy a saját gyermeke dobogó szívében. Ha semmi sem marad utána, ki állíthatná, hogy élt-e egyáltalán?

Kapcsolódó idézetek

1. A halál és az élet együtt él bennünk, minden másodpercben újra és újra megharcolva az uralomért, és ha az élet veszít, a testünk cserbenhagy bennünket. De ez nem jelenti azt, hogy nyom nélkül eltûnünk. Mindenki, aki valaha ezen a világon élt, nyomot hagyott benne, és bár testét sírba viszi, tudását és szellemiségét megőrzi az utódai számára.
2. Szeretném hinni, hogy ha meghalok, valamiképpen mégis to­vább élek, lényem gondolkodó, érző és emlékező része tovább létezik. Bármennyire is szeretném azonban ezt hinni, a halál utá­ni életet kinyilatkoztató kultúrák ősi és világszerte elterjedt tanítása ellenére semmi olyasmit nem tudok, ami arra utalna, hogy ez több lenne hőn óhajtott vágyakozásnál. Carl Sagan
3. Az embernek eleve nincsen semmije, ami "ténylegesen" az övé lehetne, mert bármit bármikor elveszthet, bármit elvehetnek tőle, bármi bármikor elromolhat, elvesztheti az értékét, és ha véletlenül hosszan megmaradna az ember látszólagos tulajdonában, a halálba már végképp nem viheti magával. Itt kell hagyjon az ember mindent, bármiről is hitte azt, hogy az övé. Laár András
4. A halál olyan, mint valami rejtélyes dolog, egy folyamatos kérdés, ami még a legboldogabb napjainkban is foglalkoztatja gondolatainkat. Ha végül úgyis meg kell halnunk, akkor mi értelme van az életnek? Minden embert ez a kérdés foglalkoztat, erre keres választ. (...) És ha meg is találjuk rá a választ, az még nem jelenti, hogy valaminek a birtokában vagyunk, hanem azt, hogy attól kezdve szabadon élhetünk. Susanna Tamaro
5. A halál mindent megváltoztat. Biztosan van káros érzelmi kihatása. De tapasztalati része is van. Ki fogja elvégezni a munkád? Ki fog a családoddal törődni? Az egyetlen jó dolog számodra, hogy nem kell aggódj miatta. Az az ember, akit soha sem fogsz ismerni, él majd a házadban, végzi a munkád. Az élet megy tovább... nélküled.
6. Csak az ember halálakor derül ki, mi volt, ami igazán számított neki. Mi az, amiért feláldozná magát, amiért meg is halna, kit szeretett, és ki az, aki viszont szerette őt. Nincs túl sok irányításunk az életünk felett, de talán a végét mi írhatjuk meg.
7. Az emlékezet. Az az életünk egyetlen mércéje. Ha nem emlékeznek ránk, az olyan, mintha nem is léteztünk volna. Miután meghalunk és örökre elfelejtenek, mondhatjuk, hogy talán meg sem történt az életünk. A boldogság és a bánat mind semmivé foszlik. És szeretnénk azt hinni, hogy ha nyomot hagyunk a világban, ha beírjuk a nevünket a történelembe, és minden eljövendő nemzedék hall majd rólunk, ha adunk valamit a világnak, ha a belünket is kidolgozzuk, vagy ha valami igazán különlegeset csinálunk - akár negatív értelemben is -, akkor halhatatlanná válhatunk.
8. Nehéz elviselnünk az elmúlás gondolatát, de tudjuk, hogy csak azok halnak meg igazán, akik semmilyen nyomot nem hagytak maguk után. Ha nem csak magunknak éltünk, továbbadott hatásunk akkor is érvényesülhet, ha már senki sem emlékszik ránk személyesen, valahogyan úgy, ahogyan rég elfeledett őseink génjeit is megőrizzük.
9. Mert ha az ember vesztét érzi, szeretne minél többet hátrahagyni önmagából. Egyikünknek sem esik jól nyom nélkül eltávozni ebből a világból. Rettenetes meghalni úgy, hogy az ember tudja: semmi nem marad utána.
10. Legbelül minden a lélek egyetlen elemének, a reménynek meglétén vagy hiányán múlik. Az ember minden cselekedete, minden vállalkozása feltételezi azt az élő reménységet, hogy Benne eléri reménye végső célját. Ha kialszik ez a remény, tettei értelmetlenekké, szétszórtakká és bizonytalanokká válnak, akár a magasból lezuhanó emberé. Henri-Frédéric Amiel