Nehéz elviselnünk az elmúlás gondolatát, de tudjuk, hogy csak azok halnak meg igazán, akik semmilyen nyomot nem hagytak maguk után. Ha nem csak magunknak éltünk, továbbadott hatásunk akkor is érvényesülhet, ha már senki sem emlékszik ránk személyesen, valahogyan úgy, ahogyan rég elfeledett őseink génjeit is megőrizzük.

Kapcsolódó idézetek

1. Lenyomatok vagyunk. De nem maradunk itt örökre. Én is lenyomat vagyok, meg anyám is, aztán eltûnünk, és senki sem fog emlékezni ránk. Egyedül annyi marad belőlünk, amennyit képesek vagyunk továbbadni a gyerekeinknek, ha nem csesszük el idő előtt, ha nem ejtünk a gyerekeink lelkén végzetes sérüléseket. Szentesi Éva
2. Az emlékezet. Az az életünk egyetlen mércéje. Ha nem emlékeznek ránk, az olyan, mintha nem is léteztünk volna. Miután meghalunk és örökre elfelejtenek, mondhatjuk, hogy talán meg sem történt az életünk. A boldogság és a bánat mind semmivé foszlik. És szeretnénk azt hinni, hogy ha nyomot hagyunk a világban, ha beírjuk a nevünket a történelembe, és minden eljövendő nemzedék hall majd rólunk, ha adunk valamit a világnak, ha a belünket is kidolgozzuk, vagy ha valami igazán különlegeset csinálunk - akár negatív értelemben is -, akkor halhatatlanná válhatunk.
3. Az én generációm már a végét járja, és minden halállal úgy érzem, mintha egy darabot téptek volna ki belőlem. Soha többé nem lesz senki hozzánk hasonló, miután eltûntünk, de persze soha nem lesz senki máshoz hasonló sem. Az elhunyt embereket nem lehet helyettesíteni. Az általuk hagyott ûr betöltetlen marad, hisz minden ember sorsa - genetikai és neurális sorsa -, hogy egyedi személy legyen, a saját úját kövesse, a saját életét élje, és a saját halálával fejezze be életét. Oliver Sacks
4. A halál és az élet együtt él bennünk, minden másodpercben újra és újra megharcolva az uralomért, és ha az élet veszít, a testünk cserbenhagy bennünket. De ez nem jelenti azt, hogy nyom nélkül eltûnünk. Mindenki, aki valaha ezen a világon élt, nyomot hagyott benne, és bár testét sírba viszi, tudását és szellemiségét megőrzi az utódai számára.
5. Mindannyian szeretnénk azt hinni, hogy velünk együtt a világnak is vége lesz. Az igazság azonban az, hogy ismerőseink, barátaink és szeretteink tovább élnek, és általuk mi magunk is. Nem arra fognak emlékezni, amid volt, hanem arra, amit tőled kaptak. Nem az a lényeg, hogyan néztél ki, hanem az, ahogyan éltél. És ne csak a nevedre emlékezzenek, hanem a történetedre is. Tonya Hurley
6. Mert ha az ember vesztét érzi, szeretne minél többet hátrahagyni önmagából. Egyikünknek sem esik jól nyom nélkül eltávozni ebből a világból. Rettenetes meghalni úgy, hogy az ember tudja: semmi nem marad utána.
7. A halál az élet természetes része, a születés ellenpólusa. Ugyanúgy a gyász is. A gyászt nem lehet eltüntetni, el lehet nyomni ideiglenesen, de bennünk marad. Csak azt érezzük olyankor, hogy valami nyomaszt minket, ami nem oldódott fel. Azt érezzük, hogy valami nincs rendben.
8. Vannak személyek, akik hozzánk beszélnek, de meg sem halljuk őket. Vannak, akik megsebeznek, de rajtunk még heg sem marad, de vannak személyek, akik egyszerûen megjelennek az életünkben, és örökre nyomot hagynak bennünk.
9. Mindenki tudja, hogy egy nap bekövetkezik. Természetes, hogy átéljük a szüleink halálát. De amikor eljön az idő, rájövünk, hogy mégsem készültünk fel rá. Üres gyász kerít hatalmába, az ember felnőtt létére elhagyott gyermeknek érzi magát. Szomorúságot érzünk az elvesztegetett idő miatt, megbánást mindazért, amit nem mondtunk ki, és hálát mindenért, ami szép volt. Cecilie Enger
10. Olyan könnyû azt gondolni, hogy azoknak az embereknek, akik fontosak nekünk, valahogy felfüggesztődik az életük, ha nem vagyunk a közelükben. Hogy valójában csak akkor kelnek életre, amikor velünk vannak, és igazából nem léteznek nélkülünk.