Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Ha megtámadok valamit, az részemről a jóakarat, esetenként a hála jele. Megtisztelésnek, kitüntetésnek szánom, ha nevemet összekapcsolom egy üggyel vagy személlyel - hogy az illető mellett vagy ellen foglalok állást, az már lényegtelen.

Friedrich Nietzsche
🔮 Jövőkép 💔 Kapcsolat vége
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Amikor úgy határozunk, hogy a jót vagy a rosszat fogjuk látni valakiben, a döntésünk gyakran visszatükröződik ránk. Ha támadólag lépünk fel, akkor várhatóan a másik fél is támadóan reagál majd. Viszont ha kedvességgel és együttérzéssel közelítünk valaki felé, remélve, hogy viszonzásképpen ugyanezt kapjuk, akkor jó eséllyel így is fog történni. Mungi Ngomane
  2. Ha van valami, amit ki nem állok, az a hálálkodás. A köszönettel mintha megbéklyóznának - egyrészt persze jólesik, másrészt viszont ettől kezdve nincs menekvés, muszáj segítened. Szergej Vasziljevics Lukjanyenko
  3. Szeretek adni. De tudom, nem önzetlenségből teszem, sőt szinte ellenkezőleg. Ha adhatok, nemesnek érezhetem magamat, kiváltságosnak, bőkezûnek. Ami nekem talán több örömet okoz, mint adományom annak, aki megkapja. Mellesleg gyakorlatból tudom, hogy elfogadni sem könnyû. Viszketeg érzés, mely igen nehézzé teszi a fenntartások és hátsó szándékok nélküli hálát. Vámos Miklós
  4. A jóság. Az mindig konkrét helyzettől függ. Van, amikor a konok számonkérésem tesz jót a másiknak, van, amikor az ellenkezője. Magára kell hagynom, hogy jót tegyek vele, a másiknak a kezét sem szabad elengednem. Lehet a haragom is jóság. Kornis Mihály
  5. Köszönet, megbecsülés, hálaadás. Mindegy, melyik szót használod, mind egyet jelentenek, az örömet. Örülnünk kellene, hálát adni, hogy vannak barátaink, családunk. Örülni annak, hogy élünk, akár tetszik, akár nem. Talán mégsem kell feltétlenül örülnünk, talán a hálának semmi köze az örömhöz. Talán a hála csak annyit jelent, hogy felismerjük, mi is az, amink van. Megköszönjük a kis győzelmeket.
  6. Az életben néha előfordul, hogy jó dolgok történnek jó emberekkel. Nem kell aggódnod... nem történnek olyan gyakran, amennyiszer történniük kéne. De ha mégis, a jó ember csak annyit mond, hogy köszönöm, és továbblép, talán figyelembe véve, hogy az a személy, aki a jót cselekszi, élvezi, hogy jót tehet és tényleg nincs abban a hangulatban, hogy meghallgasson minden okot, mi szerint az a személy, akivel a jót tette, miért tartja magát érdemtelennek és méltatlannak a vonatkozó jótettre. Hanya Yanagihara
  7. Az is szép, ha azért segítesz valakinek, mert sajnálod, de sokkal jobb, ha azért teszed, mert kedveled az illetőt, és érdekel, mi történik vele. Ez azt jelenti, hogy nem önmagadért cselekszel.
  8. Ha ellenem lázad valaki, az rossz. Ha én lázadok, az jó. Lev Davidovics Trockij
  9. Ha hálát érzek és juttatok kifejezésre, azáltal értékes szövetségekre találok. Mert így az örömnek, amelyet a másik felém sugárzott, esélye van arra, hogy visszatérjen a saját szívembe.
  10. Ne az ajándék, hanem a melyből eredt a jó szándékért legyünk hálásak, és ez mégsem oly igen könnyû. Más szókkal: megelégedett hálás kifejezést öltsön arczunk, akkor is, ha semmit nem érzünk; elégedettséget mutassunk, még ha eszünkbe sem jut is. Kalocsa Róza
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat