Ha tudnánk, hogy ma este megvakulunk, nosztalgikus, igazi utolsó pillantást vetnénk minden fûszálra, minden felhőalakra, minden porszemre, minden szivárványra, minden esőcseppre, vagyis mindenre.

Kapcsolódó idézetek

1. Olykor elmegyünk egy-egy sebesült, legyengült állat mellett, sajnálkozva nézünk beteg, könyörgő szemébe. Lehet, ha tudnánk, hogy velünk együtt utolsó esélye is köddé válik, segítenénk rajta.
2. Este minden tárgy nagy árnyékot vet, csakhogy akkor árnyék után nem vágyódunk többé. Így járunk sok dologgal, melyet ifjú korunkban kívántunk. Eötvös József
3. A halál olykor valóban úgy borul rá a világra, mint a felhő a napra, hirtelen értéktelenné válik minden "cselekedetünk és tárgyunk", s megfoszt bennünket az irántuk tanúsított érdeklődéstől, létezésük törvényszerûségének és értelmének érzésétől, mindent beborít a szomorúság és az unalom. Ivan Alekszejevics Bunyin
4. Minden este megnézem a naplementét, és igyekszem a szívembe rejteni a lenyugvó nap utolsó sugarát, hogy átküldjem hozzád.
5. Érdemes megfigyelni, milyen szívtelenül bánunk olykor a szeretteinkkel. Magától értetődőnek tartjuk, hogy ott vannak nekünk, és hogy ez örökké így is marad. És ha meghalnának? Vagy ha te halnál meg? Mi lenne, ha előre tudnád, hogy a mai este az utolsó, amikor még láthatod a kedvesedet? Képzeld el, hogy egy angyal száll alá, és a füledbe súgja: - Rendezd el a dolgaidat. Ma este lefekszel, és nem ébredsz fel többé. Utad innen már hozzám vezet. - Akkor tudnád, hogy azt, akivel aznap este még találkozol, nem látod soha többé. Mit éreznél? Mit mondanál neki? Eszedbe jutnának-e még egyáltalán a lelked mélyén dédelgetett kicsinyes sértődések és sirámok? Vajon mennyi szeretettel volnál képes elhalmozni azokat, akikről tudnád, hogy utoljára látod őket? És most képzeld el, milyen volna, ha mindenkihez így viszonyulnál egész életeden át. Ugye, hogy egész más lenne az életed? Michael A. Singer
6. Egyetlen dolog biztos, a jelen. A múltat folyton átértékeljük, megtöltjük nosztalgiával, a jövő csak fátyolhalmaz, szüntelen fátyollebbenés, s minden fátyol mögött egy-egy halott illúzió..., de a jelent módunkban van enyhíteni. Jókai Anna
7. Ahogy végigvonultunk a falun és tovább, láttam, milyen pillantást vetnek az emberek még egyszer, utoljára erre a vidékre. Tudták, hogy soha többé nem térnek ide vissza. Emlékezetükbe vésték minden fát, bokrot és növényt, minden követ és sziklát, az összes dombot és lejtőt, a völgyben kanyargó folyó pontos ívét, az Anyaföld minden egyes részletét, mint az olyan ember, aki érzi, hogy hamarosan meg fog vakulni, és még mielőtt elsötétülne a világ, minden igyekezetével azon van, hogy megjegyezze szeretteinek arcát. Celia Rees
8. Az utolsó szavaink visszahangoznak a fejemben. Bárcsak visszavonhatnánk mindent, amit mondtunk! 5 Seconds of Summer
9. Végignéztem emberéletem utolsó napfelkeltéjét, most is pontosan emlékszem rá, de elfelejtettem minden az előtt látott napfelkeltét. Akkor utoljára úgy bámultam a hajnal fenséges csodáját, mintha először látnám. Azután búcsút vettem a napvilágtól, hogy azzá lehessek, ami ma vagyok.
10. Milyen jó volna mindent visszakeresni; ifjúságunk tarka perceit, szavaink dallamát, ruhánk, hajunk régi színét s az akkori napsugárét, mely szökdelt és fényesedett rajtunk! És minden velünk történtnek elfeledett, nem is tudott okait, melyek ott rejtőznek bizton e kiveszett vagy begubózott napok szürke mélyén, a lelkünk valami titkos redője mögött. Jó volna most - mert minden dolog közül e nagyvilágon magamnak mégis én vagyok a legérdekesebb -, ha itt egyszer színét hagyja minden, és elszürkül körülöttünk a tájék; csak azokat a napokat vesztettük el igazán, amelyekre nem emlékszünk... Kaffka Margit