Ugrás a tartalomra
Ha volna Isten, egyáltalán nem érdekelné, mit mûvelnek az emberek. Ez az egész tisztára antropocentrikus, és persze abszolút és kizárólag férficentrikus! Régen, még a patriarkális vallások előtt, az emberek istennőkben hittek. A babilóniaiak is, az etruszkok is. Az istennőhit egyszerre volt organikus és környezettudatos, mert az élet körforgásán alapult. Nem úgy, mint a judaizmus vagy a kereszténység. Azok csak törvényeket hoznak, és közben megerőszakolják a Földet.
Kapcsolódó idézetek
-
Az ősi vallás alapja az életadó nő eszméje volt. A gyermekszülést misztikusnak és hatalmasnak tekintették. Szomorú, hogy a keresztény filozófia úgy döntött, megfosztja a nőt teremtő hatalmától, és szembefordulva a biológiai igazsággal, a férfit tette meg Teremtőnek. A genezisben az áll, hogy Évát Ádám oldalbordájából alkották. A nő a férfi leszármazottjává vált. És a bûnök edényévé. A genezissel vette kezdetét az istennőtisztelet korának vége.
Dan Brown
-
A pogány hagyományokban a természet kultusza nagyobb hangsúlyt kap, mint a szent könyvek ismerete: az Istennő benne van mindenben, és minden benne van az Istennőben, vagyis minden az Istennő része. A világ pedig csak az Õ jóságának a kifejezése.
Paulo Coelho
-
A leghitetlenebb szofisták is inkább Isten létét tagadják, mint azt, hogy ő minden tökéletesség, minden tudás és minden szeretet eszménye és megvalósulása. Márpedig hogy adhatna a tökéletesség életet a rossznak, a tudás a hazugságnak, a szeretet a gyûlöletnek és romlottságnak? Az ördög léte csupán mese az emberiség gyermekkorából, abból az időből, amikor a természet világának rontása és csapásai láttára a föld félénk gyermekei azt hitték, hogy két isten van, két teremtő és mindenható szellem, az egyik minden jónak, a másik minden gonosznak forrása; két szinte egyenrangú elv, hiszen Iblisz uralmának számtalan évszázadokig kell tartania, és csak az egek magasságában vívott rettenetes harcok vetnek neki véget.
George Sand
-
Az Isten egyszerre férfi és nő. Ám az embernek nem adta meg a kétnemûség isteni sajátosságát, mint ahogy a halhatatlanságot sem, hanem az isteni lényeg két személyben, férfiban és nőben formálódott meg. Tehát a férfi és a nő együtt hasonlítanak Istenre, külön-külön csak félistenek, az egyik felük már isteni, de a másik még állati a nemek különválása miatt.
Popper Péter
-
Az Isten az asszonyt azért teremtette, hogy a férfit lecsitítsa és elrendezze. Mert a férfiember... . mind összevissza hányt. Nem lehet megmondani, micsoda. A férfiember olyan, mintha az Isten mindent összehordott volna bele, ami csak a keze ügyébe került.
-
A férfi gőgje merő dicsekvés, a nőé együtt születik vele. (...) Mi néha elgondolkodunk a régmúlt büszke dinoszauruszairól, és ilyenkor azt kérdezzük magunktól, vajon a saját kis időnk mikor és hogyan fog lejárni. De a nő nem. Az ő örökkévalósága számára hitcikkely. Nagy háborúk és katasztrófák jönnek és mennek, egész birodalmakat nyel el a szenvedés és a halál, de ezek mind csak a felszínt érintik; ő, a nő, örökkévaló, nélkülözhetetlen; ő itt lesz mindig, egészen az idők végéig. Õ nem hisz a dinoszauruszokban: valójában abban sem hisz, hogy a világ létezett, amíg ő meg nem jelent rajta. A férfiak építhetnek és rombolhatnak, eljátszadozhatnak az összes játékszerükkel; kényelmetlen, zavaró tényezők, a pillanatnyi komfortot szolgáló téblábolók, míg a nő, akit valami titokzatos köldökzsinór magával a nagy életfával köt össze, tudja, hogy nélkülözhetetlen. Kíváncsi vagyok, vajon annak idején a nőstény dinoszaurusz is meg volt-e áldva ugyanezzel a kényelmes bizonyossággal.
John Wyndham
-
A normális viselkedésnek, az emberi mivoltunknak nem attól kellene függnie, hogy milyen Istenben hiszünk, milyen kultúrkörhöz tartozunk. A szeretet szerintem nincsen máshogy a keresztényeknél, a zsidóknál, az araboknál. Egy muszlim anya ugyanúgy szereti a gyermekét, mint egy keresztény vagy zsidó anya. Az alapügyek, amiktől emberek vagyunk, egyformák.
Alföldi Róbert
-
Egy asszony mindig tudja, miért akar gyereket. Ha másért nem, egyszerûen azért, mert százmillió másik asszonynak van, de neki még nincs. Ösztön? És ha az? Megfogható okokból keletkezett az élőlényekben az ösztön, vagy (...) az Isten találta volna ki véletlenül? A maga istene se, a más vallások istenei se csinálnak semmit véletlenül.
Szilvási Lajos
-
Ne úgy gondolkodjunk, mint az olyan istentelenek, akik azt tartják, hogy az Isten a világot teremptvén, magára a világra hadta, hogy menjen amint lehet, és hogy az aprólékos dolgokra nem vigyáz. Valamint hogy az órás megcsinálván az órát, aztot feltekeri, és azután azt járni hagyja, amint neki tetszik. Eztet nem úgy kell hinni egy kereszténynek, akit is arra tanyít az évangyélium, hogy az Istennek olyan gondja vagyon egy szegényre, valamint egy királyra, és hogy minden dolgunknak az ő akaratja szerént kell folyni. Ha azt másképpen hinnők, azt is kellene tartanunk, hogy nincsen másvilág, és hogy csak a nagy urakért, a gazdagokért teremptetett ez a világ; az alacsonrendûek és a szegények csak azokért vannak e világon, valamint a vízben az apró halak a nagyokért, és valamint az oktalan állatok a terhvonásért. Ne adja Isten, hogy ilyen hiszemben legyünk, és hogy ebben csak a névvel való keresztényeket kövessük. Mert én azt hiszem, hogy az Istennek olyan gondja vagyon reám, valamint egy királyra, és az én életemre, sorsomra úgy vigyáz, valamint a leggazdagabbéra.
Mikes Kelemen
-
A születéseket nem szabad embernek korlátoznia. Ez az istenek akarata, nem az embereké. Az élet felett nem az ember, hanem Isten uralkodik. Csak Õ teremthet és Õ pusztíthat. Az embernek vakon kell az Õ parancsait követni. Ha gyarló eszével belekontárkodik, súlyos bûnt követ el, megzavarja a világ körforgásának rendjét. Az élet szent.
G. Hajnóczy Rózsa