Ugrás a tartalomra
Hallottam embereket arról beszélni, hogy tapasztalataikból tanultak, és én ezt megértem. Azonban ezt másképp fogalmaznám. A tapasztalás nem tanított nekik semmi újat, csupán elmozdították a fátyol állását, így könnyebben emlékeznek arra, amit már tudnak.
Kapcsolódó idézetek
-
Az ember csak a saját tapasztalataiból tud igazán tanulni, hiába mondják, hogy tanulj más kárán.
Erdei Zsolt
-
Az emberektől tanulunk. Másoktól.
Attól tanulunk, aki különbözik tőlünk.
Nem a hasonlóktól.
Elif Safak
-
Sajátos volt a némaság, a természetfölötti csönd, a szavak nélküli megértés, ami oly ritkán érinti meg az embereket: a fátyol föllebben, ismét leereszkedik, az ember nem emlékezik, mit látott, de tudja, hogy látott valamit, s hogy ettől fogva soha többé semmi nem lesz már úgy, mint annak előtte.
-
Változtatni akartam az életemen? Azt hiszem, nem, de utam során lassacskán mégiscsak változom. Meg akartam ismerni a misztériumokat? Azt hiszem, igen, de az út éppen arra tanít, hogy nincsenek misztériumok, hogy (...) nincs semmi rejtve, ami ne lenne feltárva.
Paulo Coelho
-
Nem próbálom védeni a döntéseimet. Talán nem voltak praktikusak, de igazság szerint nem is akartam praktikus lenni. Új élményeket akartam. Kilépni a világba és kipróbálni magam, ettől elmenni addig, felderíteni annyit, amennyit csak bírok. Úgy véltem, hogy amíg nyitva tartom a szemem, bármi történik is velem, az hasznos, olyasmire tanít, amit addig nem tudtam.
Paul Auster
-
A tapasztalat nem az, ami történik velünk, hanem az, amit kezdünk a velünk történtekkel. A tapasztalat - képesség az élet eseményeinek kezelésére, nem pedig maguk az események.
Aldous Huxley
-
Gyakran összetévesztjük a tapasztalatot a tanulással. A tapasztalat önmegismeréshez vezet, bölcsességet, az élet megbecsülését adja. De hogy ebből tanulunk-e, az a következő akadálynál fog kiderülni.
-
A tapasztalás szó hivalkodó. A tapasztalás nem tapasztalati. Nem mi próbáljuk ki a tapasztalást. Kiálljuk. Inkább türelem, mintsem tapasztalás. Tûrünk - vagy inkább senyvedünk. Gyakorlati haszon: a tapasztalás végén nem bölcsek leszünk, hanem járatosak. De miben?
Albert Camus
-
Megtudtam, hogy ami egy emberből látszik, szavai, véleményei, cselekedetei, rokonszenvei és gyûlöletei, az még egyáltalán nem ő - legtöbbször csak visszfénye valaminek vagy valakinek, aki megmásíthatatlan; hét fátyol rejti a világ elől, s ott él minden emberben, mélyen a kitapintható felületek mögött.
Márai Sándor
-
Mindenkinek van múltja, de a múlt már elmúlt. Az ember tanulhat belőle, de meg nem változtathatja.
Nicholas Sparks