Hányféle üvegfal létezik bennünk? És hánnyal kell megküzdenünk egy életen át? Hányszor veszíthetünk el valakit? És hányszor önmagunkat?

Kapcsolódó idézetek

1. Olyan, mintha egymás mellett haladnánk ugyanazon az úton és ugyanoda tartanánk, mégis képtelenek vagyunk összetalálkozni. Mintha csak egy átlátszó üvegfal magasodna közöttünk. Mikor meglátjuk a másikat, megindulunk egymás felé, de idővel mindig beleütközünk, és sosem tudunk összetalálkozni. Kollár Betti
2. Sokszor vizsgázunk az életben. Van, hogy újra és újra elbukunk, még ha meg is kapjuk a megoldókulcsot.
3. Falak... mindenütt beléjük ütközünk, behatárolnak bennünket. Megpróbálhatjuk elkerülni őket, vagy áttörni rajtuk, vagy hagyhatjuk, hogy körénk záruljanak. Időnként azonban, ha mázlink van, valaki kinyit egy ajtót, és akkor rajtunk múlik, hogy lesz-e bátorságunk átmenni rajta.
4. Istenem, hány ember lehet a világon, aki szenved, mert nem tud kiszabadulni tartózkodásának és félénkségének pókhálójából, vakságában és ostobaságában inkább falat emel maga elé. Ezt tettem én is. Daphne du Maurier
5. A legnehezebb harc, amit önmagunkkal kell megvívnunk. És nem szabad azt hinnünk, hogy ezt a harcot csak egyszer kell megvívni: újra és újra le kell győznünk önmagunkat. Száraz Miklós György
6. Minden történetnek két oldala van, ahogyan minden falnak is. Ahhoz, hogy megértsük, mi történik a világban, tudnunk kell, mi osztott meg bennünket a múltban, és mi oszt meg bennünket még ma is. Tim Marshall
7. Az életünk folyamán valahogy, valamikor mindnyájunknak meg kell találnunk a magunk ösvényét a végzetünk felhőjében, és végig kell mennünk rajta. Egyedül.
8. Legtöbbünk nem egyetlen, integrált énként éli a világát, hanem egy csomó énünk van. Amikor valaki meghal, ezek mind a lelkévé állnak össze, annak esszenciájává, akik valóban vagyunk az álarcok mögött, amiket életünkben viselünk. Azokat az éneket utálod, akiket mindig is, és azokat szereted, akiket mindig is. Christopher Moore
9. Minden válságban meg kell halnia valaminek bennünk. Meghalnak az illúziók, amelyeket életünkről alkottunk magunknak: az illúzió, hogy mi magunk is kézbe tudjuk venni életünket; az illúzió, hogy megfelelően élve minden nehézség elől kitérhetünk. (...) A válságban mindig meghal énünk egy darabja. Anselm Grün
10. Talán erről szól az élet; egymás után elveszítjük a szeretteinket, míg végül szemben nem találjuk magunkat a saját halálunkkal. Elszakadások végtelen sora.