Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

- Hásze idenézz, Uram - bökdöste pipáját az öreg főangyal Erdély felé -, a magyar uraskodik és veszekszik a románnal. A román bámulja a felhőket és veszekszik a magyarral. Na ugye? A szász, az dolgozik, ez igaz s a veszekedésben mindég amellé áll, amelyik éppen erősebb. Na de kinek lesz haszna belőle? A szász, az fösvény, Uram, annak szőrös a lelke! Köll még valaki, akinek esze is legyen, meg szíve is s a munkához is értsen valamicskét, mert különben elviszi az ördög az egészet! Erre már az Úristen sem mondhatott egyebet, minthogy az éppen így igaz, s mivel pedig a zsebeiben már nem volt semmi, amit elővehetett volna, hát megteremtette a székelyt.

Wass Albert
👨‍🍳 Szakács 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az apa és a fejedelem között, a súlyos megélhetési gondokkal terhelt szegény és a még súlyosabb gondok alatt nyögő gazdag között, a tudatlan asszony és a hírhedt mindenttudó között, a tunya álomszuszék és a lángész között, aki szárnyaló erejével az egész világra hat - mély szakadék van. De ha az egyik magas állásában híjával van a tiszta emberiességnek, akkor ott is sötét felhők fogják beburkolni őt, az alacsony kunyhóban kifejlődött tiszta emberiességből ugyanakkor tiszta, magasztos és elégedett emberi nagyság sugárzik. Johann Heinrich Pestalozzi
  2. Ne nevess, jó uram, az Istent pontosan olyannak képzelem, mint magam vagyok. Csak magasabbnak, erősebbnek, bolondabbnak és halhatatlannak. Lágy báránybőr bundákon ül lustálkodva, és az ég a kunyhója. Nem ilyen pléhdobozokból összetákolt kunyhó, mint a miénk, hanem felhőből van. Jobb kezében nem kardot tart, nem is mérleget - az efféle szerszámok gyilkosok és mészárosok kezébe valók -, hanem egy nagy szivacsot, teli vízzel, mint a felhő. Balról van a paradicsom, jobbról a pokol. Jön a szegény lélek, meztelenül, mert elvesztette a testét, és remeg. Az Isten szemügyre veszi, és kuncog a bajusza alatt, de játssza a félelmetest: "Gyere ide - mondja neki, és mélyíti a hangját -, gyere ide, átkozott!" És elkezdi a vallatást. A lélek Isten lábához veti magát. "Irgalom, kegyelem - kiáltja -, bûnös vagyok!" és mondja, mondja a bûneit. Beszél, se vége, se hossza. Az Isten meg unja, és ásítozik. "Hallgass már - kiált neki -, megsüketülök!" És zsupsz, veszi a szivacsot, törül rajta egyet, és már föl is oldotta minden bûnéből. "Mars a paradicsomba! Péter, ereszd be a szerencsétlent!" Mert tudnod kell, jó uram, hogy az Isten hatalmas, nagylelkû úr, és a nagylelkûség megbocsátást jelent. Nikosz Kazantzakisz
  3. Aki kereskedik, más munkájából húz hasznot. A munka a paraszté, a haszon az úré. Tommy Wieringa
  4. Akié a föld, azé a jövendő... de csak azé lehet a föld, aki együtt él vele, közel áll hozzá, aki megérti a föld szavát... magyarnak lenni Erdély földjén annyit jelent, mint mindig egy lépéssel előbb lenni... egy kicsit többnek lenni minden tekintetben... többet dolgozni, többet szenvedni, többet adni, többet tudni, többet érezni, többet gondolkozni... okosabbnak lenni, hajlékonyabbnak lenni... meghajolni a viharban, mint a mezőségi gyertyánfa, földig hajolni, ha kell... de meg nem törni soha! A fenyő hasad, a tölgyfa törik, de a gyertyán hajlik, mint az acélrugó és kiegyenesedik újra meg újra... Erdély földjén csak a gyertyán-embernek van jövendője. Wass Albert
  5. E koponyának egykor nyelve volt, szépen tudott dalolni; s hogy vágja földhöz e pimasz, mintha Káin állkapcája volna, ki az első gyilkosságot elkövette. Egy államférfi agya is lehetett, kinél most e szamár különb cselszövő; egy olyané, ki az Úristent is rászedte volna; nem meglehet? William Shakespeare
  6. Minden, ami jó, úgy lebeg fölöttünk, mint valami fehér felhő, szellemi energiafelhő, és hat ránk. Az emberek ebbe a felhőbe képzelték bele Istent. Csakhogy akkor ott vannak még a rossz cselekedetek. Hány zsarnok meg hány kis vérszopó élt a történelemben, oszt azok is sugároztak ki valami energiát, és az is itt lebeg a fejünk felett, csakhogy az fekete felhő, de az is hat ránk. Ezt neveztük el a meséinkben ördögnek. (...) Az pedig, hogy ki melyik felhőnek segít, a fehérnek-e vagy a feketének, az kinek-kinek a lelkiismeretétől függ. Aki pedig nem tesz hozzá a fehérhez semmit, abból puszta füst lesz, ha tetszik, ha nem, a fekete felhővel egyesül. Jevgenyij Alekszandrovics Jevtusenko
  7. Főldiekkel játszó Égi tûnemény, Istenségnek látszó Csalfa, vak Remény! Kit teremt magának A boldogtalan, S mint védangyalának, Bókol úntalan. Csokonai Vitéz Mihály
  8. Van egy magyar népfaj, mely a legszélsőbb határszélt foglalja el keleten: a székely. Kitûnő sajátságokkal elhalmozott egy nép. Magyarabb valamennyinél, mert se vérébe, se nyelvébe, se szokásaiba nem vegyült soha semmi idegen. És amellett megvannak benne minden nemzetnek a jó tulajdonai. Honszerető, szabadságvágyó, mint a svájci; szavatartó, hidegvérû, mint az angol, okos, vállalkozó, számító, mint a zsidó; jó katona, mint az arab; mértékletes, józan, szorgalmas, mint a porosz; magán segíteni tudó, idegentől irtózó, mint az olasz; találékony, mint a jenki; tiszta, mint a hollandi; demokrata, szabadelvû, mint a francia; és kitartó mint az orosz; és mindenek felett szapora, mint a zsidó és a szláv; vallási türelem dolgában pedig előtte van minden nemzetnek a világon. Jókai Mór
  9. Tudni kell, hogy mikor az Úristen népek s országok dolgát rendezte volt a földön, Erdélyről ügyesen megfeledkezett. Azóta is szokásban maradt, hogy megfeledkezzenek róla, valahányszor adódik. Wass Albert
  10. A különböző nyelvek melegéből keltek ki a különböző népek, melyeket az atyafiság és az együttes érdek alapján a közös szó szervezett nemzetekké. Velünk is ez történt. A magyarságot is az atyafiság és az együttes érdek alapján a sors verte egybe; hazát a bátorsággal irányított életösztön szerzett neki, de nemzetté a magyar szó teremtette. Mint jelképes hatalom, a magyar szó nekünk a legnagyobb ereklye. Kegyelet, hûség és becsület illeti őt. Tamási Áron
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat