Ugrás a tartalomra
Hat-nyolc-tízéves gyerekek nagyon ritkán romlottak, vagy tán sohase azok. Az egyik jobban, a másik kevésbé igazodik a felnőtt világrendhez, a nagyok akaratának erővonalaihoz.
Kapcsolódó idézetek
-
Ha egy két-három éves gyerek nem tûri el, hogy bárki hozzányúljon akár ahhoz a játékához is, amivel éppen nem játszik, ez nem azt jelzi előre, hogy irigy, gonosz, egoista, másokat letaposó kis szörnyeteg lesz majd belőle, hanem teljesen normálisan, az életkorának megfelelően - a most kialakuló énhatárok védelmének megfelelően - viselkedik.
Vekerdy Tamás
-
A gyerekek nem hülyék, csak kicsik, néha tisztábban látnak, mint a felnőttek, néha élesebbek a megérzéseik, mint a tapasztalt vén rókáknak. Még ártatlanok, nem kombinálnak, csak azt mondják, amit valóban éreznek.
R. Kelényi Angelika
-
Hát nem ez a legcsodálatosabb életkor valamennyi közül? (...) Amikor egy fiú épp elég nagy ahhoz, hogy megértse, hogyan mûködik a világ, de ahhoz még túl fiatal, hogy elfogadja a dolgok rendjét?
Fredrik Backman
-
Van valami, amit egyetlen hatévesnek se szabadna megmondani a világon: az, ahogyan a dolgoknak lenniük kéne, és ahogy vannak, az szinte sose ugyanaz.
Stephen King
-
Iskolás korukra a gyerekek általában észszerûbbé válnak. Nem a tanárok vagy a szülők hatására, hanem a többi gyerek hatására, akik vagy kigúnyolják azokat, akiknek a cselekedetei és megnyilvánulásai nem illeszkednek az általuk normálisnak vélthez, vagy kiközösítik őket.
Orson Scott Card
-
A gyerek távol áll mindenféle időbeliségtől. Benne még nem lúgozódtak praktikummá a lét nagy kérdései. Elméje még nincs arra hangolva, hogy könnyen, gyorsan fogyasztható kérdések foglalkoztassák. A gyerek a tiszta lehetőség.
-
Egy fiatalember is lehet koravén és egy idős is képes fiatalosan gondolkodni. A kor alapjában semmit nem határoz meg.
-
Amikor az ember még csak hatéves, sokkal kevesebb az életében a korlát.
Stephen King
-
A világ (...) meg a morál folyton változik, s éppen a kis fiuk azok, a kik megváltoztatják, a mikor megnőnek. A nagy forradalmárok s a nagy bölcselők valaha mind kis fiuk voltak.
-
Az igazi gyerek szeret gondtalanul élni, s a világ komolyabb ügyeit ösztönösen áthárítja a körülötte élő felnőttekre. Szeret jól enni, és soha nincsenek komolyabb kenyérgondjai, kötelező ránézve az iskolába járás, de legjobban szeretné, ha a mameluk házitanító tanulná meg helyette a leckét. Õ csak azért van, hogy éljen és nőjön, teljesedjen minél erősebbé, hogy ezzel a szabad, gondoktól kimentett erővel minél jobb helyet biztosíthasson magának a világban. Az az ember, aki nem így éli le gyerekéveit, az öregen született, visító hangjában már magával hozza a szülei fáradtságát, s legtöbbjük az egész életen át nem hall meg egy hangot a maga tiszta füleivel, nem lát meg egy színt a maga tiszta szemével. Semmi sem tud hatni rájuk az újság ingerével, egyszer valahol mintha már mindennel találkoztak volna.
Kassák Lajos