Ugrás a tartalomra
Hiába mondják reménykedő hangzatossággal, hogy az újév ezt-azt hoz majd az emberiségnek. Semmit sem hoz, abban lesz részünk, amit az emberiség visz, tesz bele.
Kapcsolódó idézetek
-
Bármit tartogasson is a jövő, bármilyen döbbenetes változások jöjjenek is a jövő évben, a jövő évtizedben vagy a jövő évszázadban, mi valószínûleg nagyjából ugyanazt tesszük majd. Másokat hibáztatunk a bajainkért, bonyolult fantáziavilágot építünk, hogy ne kelljen szembenézni bûneinkkel.
-
Eljön az újév, ami sosem jelent annyit, amennyit az ember gondol, kivéve, ha naptárárus.
Fredrik Backman
-
Az élettől nem várhatjuk, hogy megadja, amit kívánunk tőle. El kell fogadni, amit kapunk, és örülhetünk, hogy nem lett a sorsunk még sokkal rosszabb.
Margaret Mitchell
-
Nem hiszem, hogy az emberi életnek jövőbe mutató vagy összegező értelme volna. Az egyes dolgainknak, amiket csinálunk, azoknak mindig van valamilyen céljuk. Szeretném elérni ezt a poharat, ezért utánanyúlok, és így tovább. Ezt jogtalanul kiterjesztjük az egész létünkre, pedig ilyen értelemben nincs az életnek értelme és célja.
Pléh Csaba
-
A jövőnk nincs kőbe vésve, és nem arra vár, hogy megtörténhessen. Ezt a jövőt mi fogjuk megteremteni.
Max Tegmark
-
Rendszerint azok ígérnek sokat, akik keveset vagy éppenséggel semmit sem tudnak adni; és mit sem ígérnek azok, akik valóban értékekkel fogják meglepni az emberiséget.
-
Mondják, semmi sem történik véletlenül, de azt nem említik, mekkora horderejû maga a történés. És azt sem, hogy az ember nem ismeri fel azonnal a jelentőségét.
-
A világot senki sem fogja szebbé tenni, nincs is rá szükség, csak magunkat öntsük egy kicsit elviselhetőbb formába.
Karácsony Benő
-
Az emberiség nem kéri tőlünk, hogy legyünk boldogok. Csak azt kéri, hogy a kedvéért legyünk kiválóak. Első az életben maradás, aztán, ha sikerül, jöhet a boldogság.
Orson Scott Card
-
Az istenek
sokszor mást tartogatnak számunkra, mint reméltük.
Sosem jön el, amire várunk.
Amit nem vártunk, bekövetkezik.
Euripidész