Ugrás a tartalomra
Hiába papol bármelyik elnök vagy politikai párt békéről, amíg saját népe körében képtelen kordában tartani a szélsőséges mozgalmakat, amelyeket közvetetten a vezetők önző politikai és gazdasági érdekei is segítenek fenntartani.
Kapcsolódó idézetek
-
A társadalmi béke és a szomszédokkal, nemzetiségekkel kapcsolatos türelem jobbára belső elégedettség, prosperitás kérdése. A nyugati demokráciákban inkább azért tûnik ez megnyugtatóbbnak, mert ott az egzisztenciális feltételek a társadalmon belül kiegyensúlyozottabbak, napi gondok nem terelik a képzeletet rögtön szélsőséges víziók felé. Az, hogy környékünkön egy-egy számottevő támogatottságú politikai erő lépten-nyomon tiltásokban, kirekesztésben, megtorlásban fogalmazza meg az ideológiáját, a maga teljes komorságával jelzi, hogy sérelem él az emberekben. Ilyen körülmények között a demokrácia fogalma képtelen teljes jogon beleágyazódni egy ádáz módon megosztott társadalom gondolkodásába.
Bodor Ádám
-
A béke kivívásához (és még inkább a valóban demokratikus, valóban tisztességes béke kivívásához) az szükséges, hogy az államhatalom ne a földbirtokosok és tőkések kezében, hanem a munkások és a szegényparasztok kezében legyen. A földbirtokosok és a tőkések a lakosság elenyésző kisebbségét alkotják; a tőkések, mint mindenki tudja, őrült összegeket keresnek a háborún. A munkások és a szegényparasztok a lakosság hatalmas többségét alkotják. Õk nem gazdagodnak meg a háborún, hanem tönkremennek és éheznek.
Vlagyimir Iljics Lenin
-
Amíg valaki nem tud külön békét kötni a testével, annak a lelki békéje is reménytelen. S fordítva is így van.
Popper Péter
-
Akármilyen szélsőséges legyen is egy eszmeáramlat lapja, az sose fogja kielégíteni a legszélsőségesebb párthíveket.
Honoré de Balzac
-
Egyes politikusok és hatalmasságok csak annyit látnak a világból, ameddig a kezük is elér. És sajnos nem a szemükkel van a baj.
-
Nagyon sok totalitárius vezető (...) a nacionalizmust is felhasználja annak érdekében, hogy népszerû legyen és támogatást tudjon teremteni. Ez rövid ideig sikeres tud lenni, de elkerülhetetlenül bajhoz vezet, hiszen konfliktust eredményez más országokkal. Ez nem olyan rendszer, ami nemzetközi értelemben fenntartható és élhető.
Francis Fukuyama
-
Nem várhatunk békét, míg mások szenvednek mellettünk.
-
A béke sajnos mindig csupán látszólagos és átmeneti, végül is csupán színjáték. A világ természetes állapota a háború. Gyakran nyíltan folyik, máskor látens, közvetett módon, vagy csupán elodázzák. Az emberiség jelentős hányada mindig ártani próbál másoknak, vagy el akar venni tőlük valamit, a harag és a széthúzás uralma állandósult, ha pedig éppen nem uralkodnak, készülődnek és lesben állnak. Ha nincs háború, van háborús fenyegetés.
Javier Marías
-
A nép nem gyûlöl senkit, csak az uralkodók és az uralkodó osztályok tartják, szítják bennük a gyûlöletet. Ha egyszer békében hagynák a népet, de mindenütt, s megpróbálnánk az ő érzelmeik szerint élni, öt-tíz év alatt olyan egységes hatalom állna itt a Duna mellett, hogy szeretném én azt látni, aki erőt tudna venni rajta!
-
A béke megőrzésének van egy nagyon egyszerû módja: tessék megadni minden nemzetnek azt, ami kétség kívül megilleti, az önrendelkezés jogát. És rögtön megszûnik a probléma.
Bartis Attila