Hisz nem törékeny virágszirom-e az ember, amit felkap a szél? Nem csak a hegyek, a tenger, a csillagok és Istennek ez az országa igaziak és örökkévalók-e?

Kapcsolódó idézetek

1. Az évek százával és ezrével múlnak el, de mi egyebet láthat bármelyik ember is az életből, mint néhány nyarat, néhány telet? Ránézünk egy hegyre, és azt mondjuk: örökkévaló. Annak is látszik... de az idő haladtával a hegyek kiemelkednek és eltûnnek, a folyók megváltoztatják az irányukat, a csillagok leesnek az égről, és hatalmas városok süllyednek a tengerbe. (...) Minden változik. George R. R. Martin
2. Az ég lehullhat, A föld megmozdulhat, Kiéghetnek a csillagok, Vagy változhatnak évszakok, Elmúlhat egy év, És tönkremehet minden, ami szép, De az én szeretetem megmarad örökké!
3. A természet könyörtelen; nem hajlandó visszavonni virágait, illatfelhőit, muzsikáját és napsugarát az emberi aljasság miatt; földre sújtja az embert az isteni szépség és a társadalmi ocsmányság ellentétével. Nem kegyelmez; az embernek el kell viselnie a pillangó szárnyának, a madárdalnak szépségét, el kell viselnie, hogy a gyilkosságok, a bosszúállás, a barbárság kellős közepén elébe toppanjanak a természet szent szépségei (...). Az ember tör, az ember zúz, az ember öl, az ember magtalanít; de a nyár nyár marad, a liliom liliom marad, a csillag csillag marad. Victor Hugo
4. Vajon létezik-e rendíthetetlen, sziklaszilárd igazság, mely elmozdíthatatlanul áll a helyén, akár egy földrajzi képződmény, vagy az igazság is csupán egy fogalom, s a virágok múlékonyságát és törékenységét hordozza magában? Jorge Bucay
5. "Isten", ez is csak szó, de legalább mindig ugyanazt jelenti. És az a fontos, hogy kaphatunk-e valamiből egy kis illúziót még, ha már egyébfajta álmok, izgalmak, jelentőségek elhagytak bennünket. Hogy a halál csak átmenet, álom; az élet nem jelentős, és mikor azt hisszük, hogy minden mögöttünk van, egyszerre megnyílik előttünk a jövő. Ismeretlen, határozatlan, de szép, mesés, finomult, végtelen: a mennyek országa. Kaffka Margit
6. Ez hát az élet! Néhány nap, aztán semmi! Az ember megszületik, felnő, boldog, várakozik, aztán meghal. Isten veled, férfi vagy asszony, soha többé nem térsz vissza a földre! Pedig mindenki magában hordja a végtelenség lázas, megvalósíthatatlan vágyát, mindenki külön mindenség a mindenségben, és mindenki tökéletesen megsemmisül nemsokára, hogy új csíráknak trágyázza a talajt. Növények, állatok, emberek, csillagok, egész világok - mind megelevenednek, aztán meghalnak, hogy átalakuljanak. És soha nem tér vissza ugyanaz a lény, akár féreg, akár ember, akár csillag! Guy de Maupassant
7. Bár volnék, mint te, Csillag, oly örök - nem a magas ég magányos tüze, hogy türelmesen a világ fölött vigyázzam, mint álmatlan remete, a mozgó tengert, mely papként szelíden mossa a föld emberi partjait vagy nézi a friss havat, melynek ingyen fehérébe hegy s mocsár öltözik - nem - én kedvesem érő kebelén vágynék lenni szilárd s változhatatlan, hogy annak lágy, lélekző melegén őrködjem örök-édes izgalomban: azt szeretném, azt hallgatni, örökkön, ott élni mindig - vagy meghalni rögtön. John Keats
8. Hiszem, hogy az életet azért kaptuk, hogy növekedjünk a szeretetben; és hiszem, hogy Isten bennem van, ahogy a nap a fényben és az illat a virágban... Hiszek a lélek halhatatlanságában, mert halhatatlan vágyakat hordozok magamban. Helen Keller
9. Homok, szikla, víz és ég vagyunk, hajók horgonyai és vitorlák a szélben. Mi vagyunk az utazás egy helyre, ami más lesz, ahányszor csak álmodunk, elbukunk, mosolygunk vagy sírunk. Ragyogó, szikrázó, tökéletlen csillagok vagyunk. Mindig is vágyni fogunk erre vagy arra, mindig lesz, amiben hiányt szenvedünk, mindig több lesz a kérdésünk, mint a válaszunk, de mindig lesznek ilyen varázslattal, boldogsággal teli pillanatok is, amikor az ember megpillantja Istent, és egyszerûen eláll a lélegzete.
10. Az ember arca a lélek virága! Aki az arcot megüti, a lelket üti meg! A lélek pedig Istenből való részünk; örökkévaló! Gárdonyi Géza