Ugrás a tartalomra
Hogy éljünk, annak legnagyobb akadálya a várakozás, mely a holnapon csügg, és elvesztegeti a mát.
Kapcsolódó idézetek
-
Élünk máról holnapra és várunk, terv és cél nélkül visszük dolgainkat, csak éppen, hogy meg tudjunk élni ma, mert a holnap már valami furcsa várakozás ködébe vész, mely ha nem lenne: értelmét vesztené létezésünk ezen a világon.
Wass Albert
-
A boldogság egyik nagy akadálya az, hogy túlságosan nagy boldogságot várunk.
Bernard le Bovier de Fontenelle
-
A várakozás... az a legrosszabb. Állandóan azon rágódni, mi történik még. És hogyan? És várni, hogy megtörténjen.
Agatha Christie
-
A legnagyobb akadály, hogy boldogságunkat mindig áttoljuk a jövőbe, amikor majd elégedettek leszünk és így elmegyünk a jelen gazdagsága mellett. Ez nem azt jelenti, hogy a múlt és a jövő nem számít, de ezek a mából kiindulva új jelentést kell kapjanak.
-
Az ember jórészt azzal teszi tönkre az életét, hogy rettegve vagy reménykedve folyton azt várja, mi lesz holnap. Nincs egy pillanatnyi nyugta, mindig a következő pillanatra gondol, aztán az utána következőre, s így nem tudja élvezni a jelent.
Robert Merle
-
Várni, az nehéz. A várakozás őrli meg az idegeket, az töri le a szarvakat, az oszlatja el legjobban az önbizalmat.
Móricz Zsigmond
-
Nehéz a jövőre gondolni, ha mindig a mát kell valahogy túlélni.
-
A halálhoz való viszonyunk kialakításában a legfőbb akadály a saját halálfélelmünk.
-
A múlttal nincs mit tenni, cipelnünk kell egyre növekvő súlyát, reménykedve, hogy nem roskadunk össze alatta.
Matt Haig
-
Az ember azért fél a holnaptól, mert nem tudja megépíteni a jelent, azzal győzködi magát, hogy holnap majd sikerül, és ez reménytelen, mert a holnap végül mindig mává válik.
Muriel Barbery