Ugrás a tartalomra
Hogyha elér a halál, s megmértek az isteni bíró
mérlege és szavai,
nincs ima, nincs jóság, ékes szó, rang, ami vissza-
hozzon a földre.
Kapcsolódó idézetek
-
A halottak mindenestül meghalnak, és soha többé nem adható nekik semmi, sem engesztelésből, se szomorúságból, se szeretetből.
Szabó Magda
-
Nem volt elég lelkem a jóra,
s nincs elég erőm rossznak lenni,
nincs már se könny, se bûn, se semmi.
Csak fáj a föld, az ég s a szívem.
Lányi Sarolta
-
Semmi sem lehet erős, semmi sem nagy és következéseiben tiszteletre méltó, ami cél és határ nélkül széjjelfolyt; aminek nincs pontja, melybe összeboruljon, honnan elágazzék.
Kölcsey Ferenc
-
Isten útjai kifürkészhetetlenek az élők számára, a halál után viszont azt a kevés szabályt is felrúgja. Semminek sincs értelme.
J. D. Barker
-
Mikor végül mindannyian eltávozunk, senki más nem marad itt, csak a halál, és az ő napjai is meg lesznek számlálva. Ott áll majd az úton, és nem lesz semmi dolga, és nem lesz senki, akivel bármit tehetne.
Cormac McCarthy
-
Nincs olyan ítélet - sem ötszáz évnyi, sem a halál - semmi, ami elmulasztaná a kínt, és a bosszú sem oldhat meg semmit, csak még nagyobb lesz a fájdalom.
-
Ami meghalt, az halott, és kész. Nincsen már utána semmi, Jóisten sincsen. Mert ha volna Jóisten, akkor nem lenne olyan pokolian messze a mennyország!
Robert Seethaler
-
Nem vagyok biztos abban, milyen lesz a mennyben, de egyet biztosan tudok. Ha meghalunk és eljön az idő, hogy az Úr ítéljen fölöttünk, nem azt kérdezi majd: mennyi jót tettünk életünkben, hanem mennyi szeretettel tettük.
Teréz anya
-
A halál süket volt a könyörgésekre, nem lehetett lekenyerezni, se nyájassá, mosolygóssá szelídíteni.
Jirí Weil
-
A halál semmit nem jelent nekünk, mert minden jó és minden rossz az érzékelésben van. (...) Ameddig mi létezünk, a halál nincs jelen, amikor pedig a halál megérkezik, mi nem vagyunk többé.
Epikurosz