Ugrás a tartalomra
Igen, tévelygek. Keresem azt, ami új, amit még homály fed, ami fontos lehet, ami még élő, ami több, mint a ma adott és ismert. Igen, tévelygek, kalandozom, vagy akár csellengek. Játszom. Nem hiszem, nem vagyok elég gőgös ahhoz, hogy azt higgyem, megtaláltam az igazságot. És nem szorongok annyira, hogy görcsösen belekapaszkodjam, belecsimpaszkodjam abba a biztosnak remélt fogantyúba, amelyet egyszer már megragadtam.
És valóban: nem akarok a dzsungelből kijutni. Az élet és az ezerféle lehetőség dzsungeléből. A titkokkal, meglepetéssel, felfedezhető igazságokkal teli dzsungelből. Nem akarok túl hamar kijutni arra a bizonyos, nagyon is áttekinthető "homokos, vizes síkságra". Ahol már nincs remény.
Kapcsolódó idézetek
-
Úgy érzem, már nem is tudom, ki vagyok. Minden olyan gyorsan változik, hogy nincs egy biztonságos pont, ahol megvethetném a lábam... Kétségbeesetten próbálok a szálakba kapaszkodni, amelyek összetartják az életem, de állandóan kicsúsznak a kezemből. Érzem, hogy őrülten csüngök rajtuk, de minden szétesik körülöttem, és én nem tudom egybefogni. Egyszerûen nem ismerek magamra, és nem értem, hogy jutottam idáig.
-
Folyton azt érzem, mintha más szeretnék lenni. Mintha új helyet keresnék, új élettel és új személyiséggel. Ez együtt jár a felnőtté válással, meg azzal a törekvéssel is, hogy újra megtaláljam magam. Azzal, hogy mássá válok, felmentem magam minden alól. Komolyan azt hittem, hogy ahányszor próbálkozom, mindig felszabadulhatok. De mindig zsákutcába kerültem. Mindegy, hova megyek, eltévedek. Ami nincs, az nem változik. A forgatókönyv módosulhat, de én mindig ugyanaz a tökéletlen ember maradok. Mindig ugyanazok a hiányérzetek kínoznak, amelyeket sosem tudok kielégíteni. Azt hiszem, meg kell ismernem magam.
Murakami Haruki
-
Egyedül. Én egyedül vagyok. Mintha be volnék zárva a csöndbe. A csöndben vagyok otthon. De a csönd akkor se ereszt, ha mennék. Hová? Hát valahová ki. Beszélgetni, játszani. Persze játszom én. (...) És a csönd nekem nem tömlöc, szeretem. De mégis. Ha egyedül vagy, akkor bármi lehetséges. Csak az nem lehetséges, hogy ne legyél egyedül.
Esterházy Péter
-
Vágyok valamire, ami különleges. Valamire, ami egyedi, ami szeret, amit szerethetek. Valamire, ahol minden csak úgy jön. Nincs játszma, se kényszer, csak úgy jön, nem kérdez, és elvisz magával oda, ahova soha nem akartam eljutni. Amitől mindig is rettegtem. Valójában nem is bánnám. Úgyis kezd unalmas lenni az, ami van.
Oravecz Nóra
-
A szerelemről megtudtam, hogy van egyfajta új árnyalata számomra, valami, amit eddig nem ismertem, ami érdekesebb, mint a kaland, izgalmasabb, mint a szöktetés a szerájból. Ez a valami a gyöngédség.
Márai Sándor
-
Valami hajszol engem. Mintha mindig elszalasztanék valamit. Utánakapok, megszerzem, és akkor kiderül, hogy nem volt semmi. És én megint másvalami után kapkodok. Előre tudom, hogy ugyanúgy végződik majd az is, mint a másik, de nem bírom kihagyni. Hajszol, üldöz, aztán egy ideig elfoglal, de megint csak elhagy, és marad az üresség; olyan ez, mint az éhség, mindig újra elfog.
Erich Maria Remarque
-
Ide-oda billeg a rendszer. Itt elrontasz valamit, és máshol megjavul. Én ezt egyáltalán nem tudom átlátni. De nem akarok a beláthatatlanság adta szabadsággal sem élni, mert félrevezet. Hogy én biztos legyek, leginkább azt akarom. Amennyire lehet. Azt az egyetlenegyet.
-
A legtöbb utazó keres valamit a világban: menekül egy vélt vagy valós kudarc elől, valaminek a hiányát, egyfajta tátongó ûrt szeretne a folytonos vándorlással betölteni, vagy elindulva önmagát megtalálni.
-
Olyan vagyok, mint a tengerparton játszó gyermek, aki játék közben imitt-amott egy, a szokottnál laposabb kavicsot vagy szebb kagylót talál, míg az igazság nagy óceánja egészében felfedezetlenül terül el tekintetem előtt.
Isaac Newton
-
Némelykor bizonytalanság tölti be lelkünket, és éjjeli sétákra, bolyongásra csábít a csillagok fényében. A fiatalság folyton valami csodára vár. Ezért bolyong éjszaka szívesen, cél nélkül.
Victor Hugo