Olyan vagyok, mint a tengerparton játszó gyermek, aki játék közben imitt-amott egy, a szokottnál laposabb kavicsot vagy szebb kagylót talál, míg az igazság nagy óceánja egészében felfedezetlenül terül el tekintetem előtt.

Kapcsolódó idézetek

1. Igen, tévelygek. Keresem azt, ami új, amit még homály fed, ami fontos lehet, ami még élő, ami több, mint a ma adott és ismert. Igen, tévelygek, kalandozom, vagy akár csellengek. Játszom. Nem hiszem, nem vagyok elég gőgös ahhoz, hogy azt higgyem, megtaláltam az igazságot. És nem szorongok annyira, hogy görcsösen belekapaszkodjam, belecsimpaszkodjam abba a biztosnak remélt fogantyúba, amelyet egyszer már megragadtam. És valóban: nem akarok a dzsungelből kijutni. Az élet és az ezerféle lehetőség dzsungeléből. A titkokkal, meglepetéssel, felfedezhető igazságokkal teli dzsungelből. Nem akarok túl hamar kijutni arra a bizonyos, nagyon is áttekinthető "homokos, vizes síkságra". Ahol már nincs remény. Hankiss Elemér
2. Az emberiség olyan, mint egy gyerek, aki felnövekedvén döbben rá arra, hogy a világ jóval több, mint az ő kis szobája vagy a játszótere: hogy a világ hatalmas, ezernyi dolog vár benne felfedezésre, és számtalan olyan gondolatot ébreszt, amelyek eltérnek attól, amelyek kezdetben megfordultak a fejében. Carlo Rovelli
3. Nyugalom: folyóparton ülünk. Orrunk előtt hömpölyög a víz. Partok közé szorult béke. Távolba nézünk. Tisztán látunk, már csöpp odafigyelés kell, hogy meglássuk azt is, ami a lábunk előtt hever. Hogy rátaláljunk a mi kagylónkra, a mi kavicsunkra. Amely mióta a világ világ, ott vár ránk. Türelem, kicsim! Vágyakozz rá, és amit neked szánt a sorsod, előbb-utóbb megkapod. Folyóparton együtt ülve hamar megértenénk: ahhoz, hogy mélyre merüljünk, mozdulnunk sem kell. Csak bámulnánk a látszólag egyhangú, de mégis mindig változó folyamot, és a messzi forrásról beszélgetnénk. Ujjainkat a homokba fúrnánk, és látnánk, hogy a kicsi gödrökben feltör a víz. Hiszen a folyó a fövenyben, a földben, a homokban is munkál, mossa, bontja, alakítja a partot. Minta a teremtő ember számára. Nagy Bandó András
4. Gyerekkorom óta kincseket keresek. Kezdetben csigaházakat, színes üvegdarabokat találtam, innen már csak egy ugrás volt a szavakig. Mindegy, hogy (...) éppen egy sötét alagútba, egy lagunába vagy egy pókhálós pincébe kell bújnom, hogy megtaláljam az igazi szót vagy mondatot, mert amikor megvan, az semmi máshoz nem hasonlítható öröm. Molnár Krisztina Rita
5. A gyerek olyan, mint egy seb. Egy nyitott tartály, amelybe az élet sót szórhat. Janne Teller
6. Néha úgy érzem, feleannyira sem vagyok menő, mint gondolják, és ha valaki venné a fáradságot, hogy jobban megismerjen, rögtön megváltozna rólam a véleménye. Olyan ez, mint a tó, amin gyerekkoromban koriztam: messziről nézve fényes, sima jég borította, de közelebbről már tisztán látszottak a repedések és a korcsolyaélek cikcakkos nyomai. Azt hiszem, én is ilyen vagyok. Egy burok tele karcolásokkal, amiket senki sem vesz észre.
7. Olyan a világ, mint egy nagy játszótér, és csak rajtam múlik, hogy melyik játékot választom belőle. Kordos Szabolcs
8. Gyerekkorom óta úgy érzem, léteznek valamilyen játékszabályok, valamiféle közös tudáskincs, amelynek a valóságos emberek birtokában vannak, de velem elfelejtették megosztani ezt a tudást, vagy nem figyeltem oda, amikor kellett volna, esetleg merő rosszindulatból elhallgatták őket előttem. Így aztán máig sem tudom, hol húzódnak azok a láthatatlan határvonalak, amelyeket nem szabad átlépnem, mert ha mégis, akkor menthetetlenül lelepleződöm: a "valóságos" emberek társadalma mindörökre kivet magából. Rakovszky Zsuzsa
9. A gyerekkor történelmen kívüli idő. Minden hihető és mindennek érvényessége van, még egy a Balaton vizén lebegő ócska, elhagyott strandlabdának is. Csikós Attila
10. Együgyûen, mint egy kislány. Mint egy vihar. Mint egy "nem-tudom". Fodor Ákos