Ugrás a tartalomra
Így mûködik az ortodoxia. A kibontakozó, veszélyes, fiatal elmét pár évre belenyomják az elmélet trágyájába, hogy hamar meddővé váljon. Aztán amikor a kreativitás utolsó pitypangvirágát is szanaszét fújta a doktrína szele, diplomát adnak a beavatottnak, és bíznak benne, hogy immáron teljesen elhülyítve tartani fogja magát a szent hagyományokhoz. Ha a gyakornok bármit megkérdőjelez, az ellenállásnak számít.
Kapcsolódó idézetek
-
Az igazi beavatás azt tanítja meg a fiatal férfinak, hogy nem lehet mindent rendbe tenni. Nem lehet és nem kell megölni a sárkányt; de meg lehet szelídíteni. Ez az a bölcsesség, amelyet vagy megtanulunk az életünk útjának felén - vagy mindig egyre magasabbra építjük a tornyunkat az ég felé, amely aztán egyre veszélyesebb és egyre inkább csak képzeletbeli lesz. Az eredmény az öreg, merev, megkeseredett férfi, aki csak a fejében él, aki mindig tudja a jó válaszokat, aki azonban nem bölcs, aki a törvényt és az evangéliumot az önkontroll módszereként használja, de az nem önátadás az ő számára, aki mindent tud az igazságról, de semmit sem tud a szeretetről. Az igazi beavatás arra tanít meg bennünket, hogy az életnek lényege szerint tragikus dimenziója van. Ezzel gyakran a szerelem titkában találkozunk.
Richard Rohr
-
A mûvészet kétségbe vonja az ortodoxiát. Ha ezért elutasítjuk vagy gyalázzuk a mûvészetet, az azt jelenti, hogy nem értjük a természetét. A mûvészet szembeszegezi a mûvész szenvedélyes látomását korának bevett eszméivel.
Salman Rushdie
-
A tudományt nem újonnan teremti meg minden új nemzedék, a tudomány olyan, mint a folyton égő fáklya, amely nemzedékről nemzedékre száll. Világos, mi a kötelességünk azokkal szemben, akik átveszik tőlünk, s továbbviszik ezt a fáklyát: segítenünk kell őket, de ne diktáljunk nekik, mert a dogmatizmus ártalmas, gátolja a tudomány fejlődését és még inkább a tudósok nevelését.
-
Fiatalon a legtöbbünktől nem áll távol a lázadás, csak aztán később sajnos belesavanyodunk a megszokásba. Nem arról van szó, hogy nem kell felkészülni az életre, hogy nem kell diplomát szerezni. A hiba akkor kezdődik, amikor az ember elhiszi, hogy az, ami társadalmilag elismert, az akkor is úgy kell, hogy maradjon, ha ő maga beledöglik. Amikor elhiszi, hogy kívülről mondhatják meg, hogy neki hogyan jó az élet.
-
Mindannyian abban hiszünk, amiben a szüleink hittek. Az első pár esztendőben, amikor az elme még mindenre nyitott, teletömik mindennel, és az ember úgy gondolja, a felnőttek tudják, mi történik. Ezért gyenge és sebezhető. És ha később úgy dönt, nem kér a helyi mitológiából, akármi legyen is, annak ára van. A szülők rosszallása, a barátok megdöbbenése, kiközösítés. Olyan, hogy teljesen szabad társadalom, nem létezik.
Jack McDevitt
-
Ez az egész keresztény teológia abból áll, hogy Isten lejött, hogy a fia által tanulmányozza az életet. Nos, hogy tanulmányozhatja, ha nem naiv? És hogy lehetne naiv, ha az egész szerkezetet önkezûleg alkotta?
Tori Amos
-
Az a lényeg, hogy a gyereket úgy neveljem, hogy tudjon és merjen kérdezni. Hogy ne fogadja el azonnal a dogmákat. Nem volt nekem bajom azzal, hogy megismeri a Bibliát vagy megtanulja a miatyánkot. Csak az ájtatoskodásnak meg az egyház képmutatásának ne dőljön be. Azt soha nem tudtam elviselni. Ha végül valamilyen oknál fogva úgy dönt, hogy mégis igényli az intézményes egyház útmutatását, ám legyen. Én leszek az utolsó, aki az útjába áll.
D. Tóth Kriszta
-
Azt hiszem, hiábavaló egy fiatal elmére ráerőltetni, hogy elfogadja, amit megérteni képtelen, mert hiszem, hogy minden ilyen erőltetett tanítást vissza fog utasítani, amint a kényszer (legyen az akár a szigorú tanító nádpálcája, akár az apa gyengédebb unszolása) megszûnik, és ami igaz a tudás átadására, az igaz az erkölcsi értékek továbbadására is.
-
A dogmatikus darwinizmus úgy kezdődött, hogy a meglévő bizonyítékot egyoldalúan értelmezték, és ezt nyilvánították az egyetlen tudományos útnak. Ennek kritikusait tudománytalannak bélyegzik, cikkeiket elutasítják a jó nevû tudományos folyóiratok, amelyek szerkesztőségében túlnyomó többségben vannak a dogmatikusok. Az evolúciót kritizálókat nem támogatják az állami szervezetek, amelyek a támogatási kérelmeket a dogmatikusokhoz küldik felülbírálatra, és végül a kritikus tudósokat teljes egészében kirekesztik a tudományos társadalomból.
-
Ha a hittant tényként tanítják, akkor semmi esetre sem lehet hasznos. (...) A gyermekeknek kell, hogy joguk legyen kilépni valamiből, amit nem mindenki fogad el, ha úgy tanítják, hogy abban feltétlenül hinni kell. Azt kellene megtanítani a gyerekeknek, hogy semmit se higgyenek el a tanároknak vagy a szülőknek, amire nincs bizonyíték. Azt kellene tanítanunk nekik, hogy kételkedjenek.
Lawrence M. Krauss