Ugrás a tartalomra
Fiatalon a legtöbbünktől nem áll távol a lázadás, csak aztán később sajnos belesavanyodunk a megszokásba. Nem arról van szó, hogy nem kell felkészülni az életre, hogy nem kell diplomát szerezni. A hiba akkor kezdődik, amikor az ember elhiszi, hogy az, ami társadalmilag elismert, az akkor is úgy kell, hogy maradjon, ha ő maga beledöglik. Amikor elhiszi, hogy kívülről mondhatják meg, hogy neki hogyan jó az élet.
Kapcsolódó idézetek
-
Fiatalnak lenni nem olyan jó dolog. Az a bizonytalanság kora, nem csak anyagilag. Még nem tudom, ki vagyok, jó vagyok-e, elég szép, elég okos vagyok-e, elfogad-e anyám, apám, szerelmem, tanárom, főnököm. Ahogyan az ember idősödik, ezek azért eldőlnek. Némelyikre az a válasz, hogy nem, de még az is jobb, mint a bizonytalanság. Ezért gondolom, hogy amikor valaki a hatvanadik életévét elérte, és ezeket a kérdéseket nem tudta tisztázni, valamit elrontott.
Vámos Miklós
-
Kamaszként mindennel problémánk van, mert kívül-belül változunk. Kialakulóban van a saját szemléletünk, ehhez viszont túl sokat kell feldolgoznunk, megértenünk viszonylag rövid idő alatt. Sokszor összezavarodunk. A félelmet és a szorongást az válthatja ki, hogy nem tudunk megfelelni az érett, a szülőkről leválni képes kis felnőtt képének. Túlzottan is fontossá válik, hogy mit gondolnak rólunk mások. Racionálisan tudjuk ugyan, hogy nem várják el, hogy előbb felnőjünk, mint ahogy képesek vagyunk rá, de tudat alatt mindig meg akarunk felelni egy mások által kialakított vagy jónak gondolt nagykorú, felnőtt élet normáinak.
Kováts Laura Rozália
-
Nagyon sok fiatal érzi azt, hogy már ott áll a felnőttség kapujában, és hirtelen döntenie kell, mihez kezdjen az életével. Ilyenkor sokan hibás döntést hoznak, és utána hamar érezni kezdik, hogy amit választottak, az igazából nem az ő világuk. Sok ember nem azt a munkát végzi, és nem azt az életet éli, amit valójában szeretne.
Törőcsik Franciska
-
Ahol életünk felfogásában és alakításában valami kudarcot vall, ott már a világképben van a hiba. A későbbi korok könnyen észreveszik ezt, a kortársak vakok vele szemben. A hiba magában a látásmódjukban rejlik.
-
A probléma valójában nem az, hogy nem tudjuk, hogy változásra van szükségünk. A probléma az, hogy nem tudjuk, hol kezdjük el, vagy a változás túl nagynak tûnik ahhoz, hogy véghez vigyük. Gyakran azt hisszük, hogy mindenen változtatni kell, és ez a gondolat elkezd nyomasztani minket. Ezért ragaszkodunk a status quóhoz, a fennálló helyzethez, még akkor is, amikor valójában elégedetlenek vagyunk az életünk alakulásával. De nem kell mindent egyszerre megváltoztatni ahhoz, hogy valami változzon. Elég egyszerre csak egyetlenegy új szokást választanod, amit már ma bevezetsz. Válassz egy változtatást az életedben - és aztán tartsd magad hozzá. Kitartóan és állhatatosan. A kis változások idővel nagy változásokká válnak.
Feller Adrienne
-
Tizennyolc évesen baj, ha valakinek nincsenek forradalmi gondolatai, de ötvenkét évesen már régen rájössz, hogy mindenkinek magát kell megváltoztatnia, és akkor megváltozik a világ is. Legfeljebb csak segíthetünk egymásnak, annak, akiben megvan az igény a fejlődésre.
-
A felnőtt élet kapujában, tizennyolc évesen sokan indulunk a világ megváltásának szándékával. Küzdünk, verekszünk, tanulunk, tudással vértezzük fel magunkat, majd jó ideig szégyelljük letenni a magunkra vállalt terhet. Ahogyan fogynak éveink, úgy világosodik meg előttünk, hogy a dolgok összefüggésrendszere mennyire bonyolult.
Simonyi Károly
-
Zavarba jövünk a saját kudarcunktól, de gyorsan kiszagoljuk másokét. Tagadunk, szépítgetünk, és gyorsan továbblépünk - esetleg a körülményeket vagy másokat hibáztatunk. Már a gyerekek megtanulják, hogyan lehet kicselezni, hogy őket okolják - a másikra mutogatnak. Idővel ez lesz a megszokott megoldás. Ami ennél is rosszabb, az ebből következő indíttatás, hogy kerüljük az ambiciózusabb célokat és nagyobb kihívásokat, amelyekkel kudarcot vallhatunk. Ezzel számos lehetőséget veszítünk el a tanulásra és megújulásra.
Amy Edmondson
-
Olyan rengeteg szabály van ezen a világon, ezért kell még gyerekkorunkban megtanulni őket. Világosan megmondják nekünk, hogy ne beszéljünk csúnyán, hogy a vizsgákon tilos csalni, és hogy nem szép dolog hazudni a barátainknak, hogy olyan férfi után sóvárogni, aki nem a miénk, bûn, és az olyant megcsalni, aki a miénk, szintén. Szabályok közt cseperedünk fel, és felnőttként mégis megszegjük őket, tökéletesen megfeledkezve arról, hogyha valaki rajtakap minket, akkor jön a büntetés.
-
Hibák, mind elkövetjük őket. Általában úgy kezdődik, hogy csupán jót akarunk, például titkolózunk, hogy megóvjunk valakit. Vagy kis távolságot tartunk attól a személytől, akivé váltunk. Néha nem is tudjuk, mekkorát hibáztunk, csak mikor már késő… Vagy időben észrevesszük, hogy jóvá tudjuk tenni. De minden hiba okkal történik, ezáltal megtanulod a leckét, amit máshogy sosem tanultál volna meg… Remélhetőleg többet nem követed el ugyanazt a hibát még egyszer.