Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Irányítás. Észveszejtő, hogy az emberek miféle praktikákhoz folyamodnak, hogy magukhoz ragadhassák. Egyesek megtévesztésre alapoznak, míg mások furfangos cseleket eszelnek ki, aztán vannak, akik zsarolást alkalmaznak. Miért küzdünk így, körmünk szakadtáig az irányításért? Mert tudjuk, hogy ha elveszítjük, azzal mások kezébe adjuk sorsunkat. És mi lehet ennél veszélyesebb?

🦁 Bátorság próbája 👻 Lélek
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Ha valakinek a kezébe adunk egy kis hatalmat, akkor azzal garantáltan élni is fog, főleg, amikor már rákapott az ízére. Ha egy kicsit vissza is él vele, hát annál jobb, mivel így egyre inkább ragaszkodni fog a pozíciójához, nem akar a kiszolgáltatottak szintjére visszasüllyedni, és ezáltal ő maga is irányíthatóbbá, sőt kifejezetten zsarolhatóvá válik. Mártonffy András
  2. Azt mondják, a döntéseink határoznak meg minket, de mi történik olyankor, mikor rajtunk kívül állók alakítják a sorsunkat és kicsúszik a kezünkből az irányítás? Amikor egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy rá vagyunk utalva másokra, barátokra, családtagokra vagy éppen olyan embertársainkra, akiktől nem szívesen kérünk segítséget, akik korábban éppen tőlünk függtek. Egy pillanat alatt fordulhat a kocka. Félre tudjuk tenni büszkeségünket, képesek vagyunk segítséget kérni másoktól? Nem elég, ha tudunk adni abból, amiből nekünk jutott, sok esetben az elfogadást mindig tanulni kell, de ha valaki önszántából segítséget ajánl, nem érdemes azt visszautasítani, hiszen egymásért vagyunk, a szeretteinkért, és néha az is előfordul, hogy éppen az a valaki ment meg, akitől a legkevésbé várnánk.
  3. Az ember attól fél, amit nem tud kontroll alatt tartani. És minél inkább irányítani akarunk valamit, annál jobban belefeszülünk, és annál nehezebb lesz lelazulni és rögtönözni, ha mégis kicsúszik a kezünkből a gyeplő. Mint a legtöbb félelemmel átitatott helyzetben, ebben is az önbizalom építése a legjobb megoldás. Irányításkényszer helyett megtanulni bízni magunkban, hogy ha egyszer, kétszer, háromszor sikerült, negyedszer is képesek leszünk kezelni a váratlan helyzeteket, adódjon akármi. Al Ghaoui Hesna
  4. Azért adunk bizonyos emberek kezébe hatalmat, hogy magasabb szinten képviseljék az érdekeinket. Ezeknek az embereknek sokkal nagyobb cselekvési lehetőségeik vannak, mint nekünk, és ennek megfelelően a felelősségük is nagyobb. Erre néha emlékeztetni kell őket. Frank Schätzing
  5. Néha az emberek viselkedésükkel boldogtalanságba vagy veszélybe sodorják magukat. Konfliktust keltenek, amikor nincs rá szükség. Akkor is benne maradnak egy bántalmazó kapcsolatban, ha lenne lehetőségük kilépni belőle. Látszólag ok nélkül feladják a saját céljaikat. Az irracionálisnak tûnő viselkedés érthetővé válhat, ha kiderül, mi célt szolgál. Néha azért veszekszünk valakivel, mert a heves érzelmek miatt kevésbé érezzük magunkat magányosnak. Ha gyûlölnek minket, az is jobb, mintha nem vennének rólunk tudomást. Néha jobb együtt lenni bárkivel, mint egyedül lenni. Néha könnyebb feladni valamit, mint kudarcot vallani. Néha jobb a betegség miatt kudarcot vallani, mint egyszerûen csak kudarcot vallani. Tudatalattink énünk védelmében kialakított pótcselekvései értelmetlennek tûnnek, ha nem tudjuk, miért alakultak ki.
  6. Rendszeresen őrlődünk különböző döntések között. Szabad választást akarunk, aztán választástól való szabadságot. A választás szabadsága először izgalmas, de egy idő után kimerítő is lehet, csapdában vergődünk és nem látjuk a kiutat. Ha szerencséd van, találsz valakit, aki elkap, mikor kiszabadulsz a csapdából, de a legtöbbször nem ilyen könnyû. Van, aki a titkai foglya és szeretne helyesen dönteni, mások a vágyaik és ambícióik csapdájában vergődnek.
  7. Az emberek védelmét az államra ruházták, egy olyan intézményre, amely emberekből áll, akik esendőek és elfogultak, így a minket hivatott rendszer néha kudarcot vall. Néha viszont még nagyobb rendszerek, a sors vagy a körülmények folytán kerülünk nehéz helyzetekbe, kemény döntéseket kell hoznunk, amiket más nem érthet meg. Néha épp mi nem értjük, hogy mások mit miért tettek, vagy miért nekünk kell megfizetni mások cselekedeteiért. Sokszor nem tudunk megbirkózni az élet zûrzavarával. Gyakran nem lehet felkészülni a sokkokra és csapásokra, de ha hátat fordítunk a dolgoknak, amikkel túl nehéz a szembenézés, az határozza meg az életünket, amit el akarunk kerülni.
  8. A hatalom és annak primér következményei (...). Ez mozgat minket. A mások feletti hatalom jelenti számunkra az izgalmak izgalmát. Bálványozzuk a politikusokat, mert olyan nagy a hatalmuk, ajnározzuk a neves személyiségeket, mert életüket jobban áthatja a hatalom, mint a miénket. Akik erősek közülünk, azok megragadják a hatalmat, a gyengék pedig lelkesen feláldozzák magukat az erősek hatalma érdekében. Dean Ray Koontz
  9. A félelemkeltés mindig zsarolás. Akaratunk rákényszerítése is az egy velünk függésben lévő vagy bennünk bizakodó emberrel szemben. Szepes Mária
  10. Nincs veszélyesebb dolog, mint amikor már egy manipulált ember manipulálja a többieket. Ott ugyanis annyira szétesik az ok és okozat... az, hogy eredetileg ki mit akart tenni, és miért... hogy beláthatatlanok a következmények.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat