Ismered azt az érzést, amikor látsz egy halom pólót a boltban, szépen összehajtogatva, fölstószolva meg minden, és megveszed az egyiket? Otthon soha nem látod már ugyanolyannak. És akkor rájössz, hogy csak azért tûnt annyira klafának a boltban, mert ott volt a többi is.

Kapcsolódó idézetek

1. Nem járok osztálytalálkozókra, de értem, hogy mások miért teszik. Miattuk úgy érezheted magad, mint már nagyon régen. Kényelmes, ismerős, kicsit olyan, mintha hazamennél. Látod, milyenek lettek az emberek, amikor már valóra váltották az álmaikat, vagy amikor elvesztették az álmaikat. Vagy talán meglátod, hogy megtalálják azt, amit mindannyiunknak meg kéne, új reményeket és álmokat.
2. Minél többször gondolsz arra, ami után vágyódsz, annál csalódottabb leszel, amikor végül megkapod. Mert a fantázia olyan tökéletesre színez ki mindent, amilyenre csak lehet. És utána sokkol a valóság.
3. Mi történt legutóbb, amikor megszerezted, amire éppen akkor annyira vágytál? Meddig tartott az érzés (összehasonlítva a vásárló bûntudatával)? Honnan tudod, hogy új szerzeményed valójában nem igazán könnyíti meg az életedet? Onnan, hogy a legutóbbi sem tette. Nézd meg a lomosfiókodat, és ott lesznek a bizonyítékok. Ryan Holiday
4. Általában az életben nem olyan dolgok között kell választani, amelyek közül az egyikre vágysz, a másikat pedig utálod, hanem épp ellenkezőleg, ha szerencsés és egészséges vagy, és olyan országban élsz, ahol kapsz enni és nem kell félned, hogy lelőnek, ha kiteszed a lábad a lakásodból, az életed másból sem fog állni, mint sorozatos választásokból két vagy több dolog közül, amelyekre majdnem egyformán vágyakozol. Értékelned kell és meg kell határoznod, hogy melyik klassz dolgot akarod jobban, és a majdnem pontosan annyira vágyott másikat pedig fel kell adnod. A klassz dolgokért egy másik klassz dologgal fizetsz. És nincs olyan ember, aki ne sajnálná utólag legalább egy kicsit azt a dolgot, amelyikről végül lemondott.
5. Azok a ruhák, amelyeket megvettél, hozzád tartoznak, a részeid, és különleges pillanatokat képviselnek. Olyan pillanatokat, amikor azzal a szándékkal indultál el otthonról, hogy megajándékozod magad, mert elégedett voltál a világgal. Olyan pillanatokat, amikor valaki megbántott, és ezzel akartál vigasztalódni. Olyan pillanatokat, amikor úgy érezted, meg kell változtatnod az életed. A ruhák mindig érzelmet változtatnak anyaggá. Paulo Coelho
6. Van az a pillanat az életben, amikor rájössz, hogy a ház, amiben felnőttél, már nem az otthonod, és még ha van hova lerakni a cuccaidat, az otthon érzése hirtelen megszûnik. (...) Nem fogod érezni ezt az érzést, amíg nem hozol létre magadnak egy otthont a saját gyerekeidnek, a családnak, amit te hozol létre. (...) Talán ez az, ami egy család valójában: egy csomó ember, akinek ugyanaz a képzeletbeli hely hiányzik.
7. Amit elveszítünk, az sokkal édesebbnek tûnik utólag. Tudom, hogy így van, mert egyszer nagyon akartam valamit, és meg is szereztem. Ez volt az egyetlen dolog, amit igazán akartam életemben... aztán, amikor az enyém lett, porrá omlott a kezeim között... és ebből megtanultam, hogy az ember nem szerezhet meg magának semmit, egyáltalán semmit. Mert a vágyaink becsapnak. Francis Scott Fitzgerald
8. Vannak dolgaink, emlékeink, amik ott porosodnak a polcainkon. Évek során felgyûlt, megélt pillanataink. Õrizzük, hogy bármikor előkaphassuk őket. Albumnyi fotók, megfakult életképek... Körülvesszük magunkat emlékekkel, évek óta nem használt dolgokkal, gardróbban felejtett ruhákkal, repedt kávéscsészékkel, színeiket vesztett pillanatokkal, polcon felejtett, soha nem olvasott könyvekkel. Ezek lesznek értékeink, a bizonyosságaink, a helyhez kötöttségünk biztos gyökerei. Turóczi Ildikó
9. Az utazás egyik jó oldala, hogy megtanulod, mit értékelj, ha egyszer hazatérsz. És akkor azok a kis dolgok, amelyek addig természetesek voltak, (...) mérhetetlenül jobbak lesznek, mert már megtapasztaltad a hiányukat.
10. Néha megállok az utcán, zsebembe nyúlok, úgy érzem, elvesztettem valamit. Otthon fiókokat nyitogatok, leveleket olvasok, régi ruhák zsebeit kutatom át. (...) Valamit elvesztettem. Felébredek éjjel három felé, s egyszerre megértem: az álmot vesztettem el! Nem az éjszaka álmát, az alvás melléktermékét, azt a zagyva, édes sületlenséget, (...) hanem azt az álomszerû érzést, hogy a valóság mögött van értelem, melyet nem lehet szavakkal kifejezni. Mi volt ez az álom? Miért fáj úgy, hogy nincs már? Miért kutatok utána? Az ifjúság volt? Nem tudom. Csak azt tudom, hogy kiraboltak. Márai Sándor