Ugrás a tartalomra
"Isten keresztre feszítteti istent, hogy elnyerje isten bocsánatát" - mondta igen szellemesen Hontan báró. Ez a gunyoros két sor többet megmagyaráz, mint száz vastag fóliáns a kereszténység mellett vagy ellene.
Kapcsolódó idézetek
-
A kereszténység furcsa egy vallás. Örökké tartó szenvedés vár mindenkire, aki megkérdőjelezi Isten végtelen szeretetét. (...) "Köszönjük, irgalmas Isten, ezeket a lehetőségeket!"
Bill Hicks
-
Az "igazságért"! - "A kereszténység igazsága mellett szól a keresztények erényes életmódja, állhatatosságuk a szenvedésben, a szilárd hit, és mindenek előtt a sokasodás és a fejlődés minden baj ellenére" -, így beszéltek ti még ma is! Szánalmas ez! Tanuljátok hát meg, hogy mindez nem szól az igazság mellett, és az igazság ellen sem, hogy az igazságot másként bizonyítják, mint a szavahihetőséget, és az utóbbi egyáltalán nem érv az előbbi mellett!
Friedrich Nietzsche
-
A kereszténység két évezreden keresztül félremagyarázta ezt a kérdést, más vallások teológusai még hosszabb ideig. Az isten szinte lényegénél fogva tagadja a szabad akaratot, különben nem lenne mindenható. A kereszténység mégis törekszik a szabad akarat koncepciójának megőrzésére, mert nélküle az emberi lények nem lennének felelősségre vonhatóak cselekedeteikért. Felelősségre vonhatóság nélkül a bûn csak szemfényvesztés és a pokol szégyenletes igaztalanság, éppen az isten részéről.
Matt Ridley
-
Talán több kárt okozott volna, ha hirtelen nem döbben rá, milyen felesleges az egész. Bûnbánatra tanítani Istent? Nevetséges. Egyszerûen nem tudta keresztüljuttatni fájdalmát és dühét az acélfüggönyön, ami ezt a világot elválasztja attól a másiktól. Ha létezik egyáltalán másik világ.
Dean Ray Koontz
-
Isten azt állítja magáról, hogy ő szeret. Akár érezzük, akár nem, ez a szerető Isten mindannyiunkat számtalanszor megsegít. Vajon lehetséges-e akkor, hogy egyidőben létezzék egy jó Isten, és egy gyilkos, aki olyan lángoló lelkesedéssel szeleteli fel mindannyiunk életét, mint egy rohadt mészáros? Vagy talán Isten és az emberek közé egy szellemi tolvajbanda ékelődött, annyira karcsú bûnözők, hogy már testük sincsen, annyira agyafúrt szellemek, hogy számukra semmiség megvetendő tetteiket az Isten számlájára íratni. Mi az igazság? Hogyan indokolható a szenvedés, a bûn, a gúnyolódás, a kínzás?
Daniel Banulescu
-
Az emberek általában inkább meghalnak, mint hogy megbocsássanak. Megbocsátani annyira nehéz. Ha Isten így szólna: "Választhattok: vagy megbocsátotok, vagy meghaltok", sokan egyből rohannának koporsót rendelni.
Sue Monk Kidd
-
S valami fáj mindkettőnknek,
Neked a bûn, nekem a vád.
Pásztoróra kéje helyett
Szellemóra!... isten hozzád!
Vajda János
-
Ha nincs Isten, akkor végképp nincs mibe kapaszkodni itt. Akkor ez végképp csak egy cső. Õ pedig... megbocsát. Azt mondja: tûrj. Most tûrni kell, de van miért. Igen, az emberek szenvednek, az emberek meghalnak. De ez nem ennyire egyszerû. Ez próbatétel. Teljesíteni kell. Nem bemocskolódsz közben, hanem megtisztulsz.
Dmitry Glukhovsky
-
Ha Krisztus isten volt, akkor a keresztre feszítésben nincs méltóság. Egyszerûen nevetséges, mert abban, hogy az Isten elvisel néhány órás szenvedést, nincs semmi hősiesség.
Mark Twain
-
A szeretteitől való közelgő elszakadás, és nem az élet vége volt az, ami a hitét életben tartotta. A remény, hogy még egy kis időt tölthet azzal, akit szeret, arra késztette, hogy a keresztet szorongassa, szent szobrok arcát nézze, és halkan imákat mormoljon.
J. R. Ward