Isten vette a kalapját, pár éve elváltak útjaik. Olyan volt, mint egy dédnagybácsi halálhíre, akire még nem gondoltunk. Az ember próbál gyászolni, beéri egy kis nosztalgiával, és továbblép, direkt nem foglalkozik a homályos rossz érzéssel, aztán az is újabb szállá fakul a veszteség és a bánat kárpitján, amit mind szövögetünk felnövőben.

Kapcsolódó idézetek

1. A gyász furcsa dolog, főleg, ha váratlanul jön. Olyan, mintha durván letépnének egy tapaszt, és lejönne a legfelső réteg a bőrről. Nálunk is ez történt: feltárult a felszín alatti mély, amely egyetlen családban sem valami szép látvány. Jodi Lynn Picoult
2. Azért fáj most annyira a búcsúzás, mert lelkünk összeér. Talán eddig is így volt, és így lesz a jövőben is. Lehet, hogy ezelőtt már ezer életünk volt, és mindegyikben találkoztunk. És lehet, hogy mindegyikben ugyanaz volt az oka szétválásunknak. Ez azt jelenti, hogy a mostani búcsú búcsú az elmúlt tízezer évtől, és talán a jövő előjátéka. Nicholas Sparks
3. Az évek múlásával megtapasztaljuk, hogy sokszor közelebb áll hozzánk egy elvesztett szerettünk - apánk, anyánk, barátunk - , mint az, aki a közelünkben él a jelenben. Az elvesztettel akár egy életen át beszélgetünk, visszaidézzük az emlékét, nem csak azért, hogy gyászoljuk, hanem hogy az élete tanulságaiból bátorítást, gondolatokat merítsünk a saját életünkre vonatkozóan. Alakja változik az emlékezetünkben, a hozzáfûződő kapcsolatunk elmélyül, és olyan dolgokra is felfigyelünk, amelyekre az életében addig még nem. Jelenits István
4. Újból könnyes búcsút vettünk egymástól, de ez már nem olyan volt, mint egy évvel korábban. Megnyugtató lenne arra fogni mindezt, hogy már kezdtünk hozzászokni a búcsúzkodáshoz, vagy hogy felnőttebbé váltunk időközben, de (...) tudtam, hogy valami visszafordíthatatlanul megváltozott köztünk. Nicholas Sparks
5. Furcsa dolog olyan valaki miatt szomorkodni, akit életében nemigen kedveltünk, főleg ha csak úgy magától jön ránk a bánat, de mit lehet tenni... talán az elveszett lehetőségek fájnak, egy beszélgetés hiányzik, amelyben elhangozhattak volna a ki nem mondott szavak, és az bánt, hogy semmi sem úgy történt, ahogy történhetett volna. Mark Lawrence
6. A gyász mellbe vágja az embert. Fojtogat minket, úgy érezzük, soha nem állunk belőle talpra. És nem csak azért, mert gyászolunk maga a halál vagy a szívfájdalom vagy a veszteség miatt... hanem azért is, mert gyászoljuk mindazt, ami óhatatlanul, visszavonhatatlanul megváltozik. Gyászoljuk az életet, ami a miénk lehetett volna, ha menet közben nem szaródik el minden. Julie Johnson
7. Olyan érzés volt, mint a régi szép időkben, de közénk állt és elválasztott minket egy nagy kupac, a kimondatlan minden, amit magunk közé, a szőnyeg alá söpörtünk, s olyan magasra tornyosult, hogy már szinte az arcát nem láttam tőle. Cecelia Ahern
8. Furcsa, ahogy az idő az ember fölött tovamegy. Események, emberek, gondolatok jönnek és mennek, érzések hullámzanak az ember lelkén keresztül, aztán egy idő múlva nem marad belőlük semmi. Elkallódnak szerte az életben, mint apró haszontalan holmik a házban. Itt-ott valami leszakad az emberből, valami láthatatlan kis lelki cafat, odaakad egy ajtókilincshez, egy-egy ablakpárkányhoz, rozoga padlóhoz, keskeny sétaúthoz. Az ilyeneket emlékeknek nevezzük, tiszteljük őket hosszabb-rövidebb ideig, aszerint, hogy mekkora bennünk a romantika. Aztán szépen és észrevétlenül végképpen elmaradnak mellőlünk, mint halk szavú régi barátok, vagy mint az élet, aki velünk indult s valahol egyszer lemaradt. Wass Albert
9. Ha meghal egy szerettünk, akinek a halálára nem számítottunk, akkor nem egyszerre veszítjük el. Elapad a postája, elmúlik az illata a párnákról, aztán még a szekrényekben és a fiókokban őrzött ruhákról is. Lassan-lassan gyûlik össze sok apró részletből a hiánya. Újra és újra azt hisszük, hogy ez az a nap - amikor egy hiányzó részlet úgy szíven üt, hogy azt gondoljuk, most éreztem át, hogy eltûnt, mindörökre -, de aztán jön egy új nap, újabb veszteséggel. John Irving
10. Eltölt a keserûség, és a veszteség szörnyûsége nap mint nap földhöz vág. A való élet pedig csak megy tovább. És idővel a veszteség normalizálódik, beépül a mindennapi életbe, és néhány év múltán azon kapod magad, hogy tulajdonképpen rendben vagy. Megváltoztál ugyan, de... de még mindig hallod az eltávozottak hangját, még mindig anekdotázol róluk, még mindig mindennap gondolsz rájuk. Gayle Forman