Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Jaj! a ki egyszer van és kezdett lenni, örök halál annak semmiségbe menni. Ha nem levék vala, e nagy jót nem tudnám, S a nem esmért halál karjain aludnám, De az élet bennem mihelyt szikrát vetett, Fellobbant a hozzá vonszódó szeretet.

Csokonai Vitéz Mihály
🌿 Egyszerűség 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Bár volna örök álom életem! S ne kelnék fel, csak majd, ha reggelem Az öröklétnek hozza egy sugára. Edgar Allan Poe
  2. Jó lenne egy kicsit maradni még, a szerelem, hogy az ne érne véget; az ifjúság halott bár, úgy enyészett, meghagyta ifjú vágyát és hitét, jó lenne egy kicsit maradni még. Paul Hamilton Hayne
  3. Egykor ha a világ megbántott, Kivánkozám a sírba le; Most, épen mert bánt, élni vágyok, Dacolni van kedvem vele. Petőfi Sándor
  4. Vannak dolgok, mik hiányoznak, érzem, És néha rád gondolok, álmodozom ébren, Hogy milyen jó is volt egykor. Szorít a szívem. Az élet megy tovább, és nekem is tovább kell lépnem.
  5. Egy nap el fog tûnni minden fájó súly a szíven. Eljön, úton van már, érzem, ott áll majd a fényben. S így szól: egymagunkban voltunk, mostantól már ketten, forró szerelemben! Egy nap megtörténhet, halált hoz az élet, szerelmünknek nem vet véget!
  6. Milliószor ébredt bennem újra a remény, Megtalál a szó, és elindulsz felém. Milliószor belenéztem minden arcba én, De te nem voltál, és kihunyt a remény. Adamis Anna
  7. Ha létem elhervasztja a halál, Emlékezzél reá, te kedves, E lángszivtől szeretve mint valál; S ha sírban is szeretni enged a halál, S a szív még ott is érez és dobog, Elhúnyt szivem téged, te kedves, Hamvában is szeretni fog. Bajza József
  8. Régen nem hittem volna, hogy elmúlhat ez a szerelem, De mégis megtörtént, sajnos, most az érzéseim keresem, Miket érted éreztem egykor, neked adtam az életem, És hittem, ha majd nem leszel, többé én sem létezem.
  9. Nem múlik. Egyszerûen nem múlik, bármit is tettél vagy mondtál, nem múlik el, nem tudom leállítani. A kezem önkéntelenül is nyúlna feléd, a lelkem ösztönösen hozzád kívánkozik. Olyan, mintha megszûnnék létezni. Õrülten hiányzol, és nem tudok ellene tenni, nem tudom, mi ez a dolog, de képtelen vagyok leállítani. Vagy nevezzük a nevén, ez a romlott szerelem. Nem tudom kiölni magamból.
  10. Ami elmúlt, ami van és ami lesz, bele van szőve az élet szőnyegébe. A szépségben ott a romlás, a tudásban a tudatlanság, és a bátorságban a gyávaság. Mindegyikük kevesebb lenne a párja nélkül. Nora Roberts
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat