Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Jaj a világnak a kísértések miatt, hiszen szükségesek a kísértők, de jaj annak az embernek, aki által a kísértés megtörténik!

Biblia
🎖️ Katonatiszt 🌱 Bölcsesség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Aki a kísértővel cimborál, mindig ellenlábasa mások érzelmeinek, s mindig abban a kísértésben van, hogy nevessen, ha amazok sírnak, és sírjon, ha nevetnek. Thomas Mann
  2. A kísértés nem egyik pillanatról a másikra következik be, nem villámcsapásként éri az embert, hogy aztán utólag csodálkozzon rajta, uramisten, hogyan is kerülhettem ebbe a helyzetbe? Az a fontos, hogy ne legyen alkalom, amikor nem tudok hûséges maradni. Szinetár Dóra
  3. Jó annak, aki attól félhet, hogy az emberek igazságtalanok, jaj annak, akinek már attól is félnie kell, hogy igazságosak. Osvát Ernő
  4. Félt megkísérteni a Jóistent. Vagy a Sátánt. Mert ki tudja, miféle felsőbb hatalom lesi manapság az emberek beszédét, hogy lesújtson rájuk, ha a fennhéjázó remény bûnébe esnek. Robert Merle
  5. Az ember útja állandóan keresztezi egymást másokéval. Így mûködik a világ. Összeütközünk, és valakinek néha bántódása esik. Harlan Coben
  6. A világ olyan zsarnok, aki elvárja a hízelgést, hogy kegyesnek mutatkozzék; az igaz mûvészet azonban önmaga ura, s nem tûri, hogy hízelgő formába kényszerítsék. Ludwig van Beethoven
  7. Az ember vigyázzon, mit kíván, mert vannak konzekvenciái. The Witcher c. videojáték
  8. A Világnak szüksége van a lélekre, hogy létezzék; a léleknek szüksége van a világra, hogy értelmet adjon a világ létezésének.
  9. A kísértés anyja a szükség. Catherynne M. Valente
  10. Félek. Nem a kísértetektől, Mert kísértetek nincsenek! Félek. A jövendő rémektől Lelkem beteg! Juhász Gyula
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat